7óra7

Operettel és ősbemutatóval ünneplik az erdélyi színházak az új évet

Operettel és ősbemutatóval ünneplik az erdélyi színházak az új évet

2013. 12. 27. | 7óra7

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Hogyne, drágám! című, „első erdélyi zenés tragikomédiát” adja elő. A nagy sikerű Bánya-trilógia szerzőjének, Székely Csabának a művét először játsszák színpadon. A tragikomédiát Sebestyén Aba rendezte.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Ion Luca Caragiale 19. századi román drámaírónak Az elveszett levél című vígjátékát viszi színre Zakariás Zalán rendezésében.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a már korábban bemutatott Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadást tűzte műsorra december 30-ára.

A Kolozsvári Magyar Opera kedd este a Kolozsvári Broadway című előadással búcsúztatja az óévet, a produkcióban egyebek mellett népszerű operett- és musicaláriákat adnak elő az intézmény művészei. Az előadáson Kulcsár Szabolcs vezényel, fellép az opera ének-, zene- és balettkara.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Fekete Péter című operettet mutatja be hétfőn és kedden este. Eisemann Mihály, Somogyi Gyula és Zágon István művét Bessenyei István állította színpadra.

A nagyváradi Szigligeti Színház Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi Kaviár és lencse című vígjátékát adja elő Lendvai Zoltán rendezésében.

A csíkszeredai Csíki Játékszín Ábrahám Pál Viktória című operettjével búcsúztatja már hétfőn este az óévet, az előadást Somogyi Szilárd rendezte.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház A dzsungel könyve című előadással várja nézőit. A népszerű művet Szilágyi Regina állította színpadra.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr67996763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása