7óra7

Én és a kisöcsém – Szilveszteri bemutató Szatmárnémetiben

Én és a kisöcsém – Szilveszteri bemutató Szatmárnémetiben

2014. 12. 17. | 7óra7

Eisemann Mihály és Szilágyi László „vidám társasutazása” hosszú idők óta a könnyed színházi műfajok legkedveltebbjei közé tartozik. Klasszikussá vált, sok slágerrel megtűzdelt, szellemes történet – áll az előadás ismertetőjében.

Én és a kisöcsém - plakát A szerelmi történet Velencében játszódik, és egy kirándulás során összezárt, különféle sorsú és társadalmi helyzetű emberek találkozásáról mesél. A helyzetkomikum és szövegpoénok alapjául a nélkülözhetetlen félreértések szolgálnak. Életbölcsességek példáján keresztül láthatja a néző, hogy az emberi sors sokszor csupán egyetlen tétova mozdulaton múlik, és nem mindegy, hogy jobbra vagy balra lépünk el a szerencsénk, vagy ne adj’ Isten szerencsétlenségünk elől – olvasható a felvezetésben.

Az év végi előadás főbb szerepeiben Rappert-Vencz Gábor, Kovács Éva, Bogár Barbara, Kovács Nikolett, Frumen Gergő és Péter Attila Zsolt látható. Idén is élőzenei kísérettel szólalnak meg a magyar operett-irodalom legismertebb slágerei. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária zongorán, Anderco Péter szólógitáron, Sabo Marcel basszusgitárral, valamint Cserey Csaba az ütőhangszerek mögött.

Az előadás rendezője Bessenyei István, a díszletet Fornvald Gréti tervezte, a jelmezek Szabó Anna munkái. A produkció zenei vezetője és a színészek zenei korrepetitora Manfrédi Annamária, dramaturgja Bessenyei Gedő István, koreográfusként pedig Gabriela Tănase dolgozott az előadás létrehozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr327993771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása