7óra7

Alkotói végtermék vs. nemzeti tápanyag

Alkotói végtermék vs. nemzeti tápanyag

2015. 02. 25. | 7óra7

Az első beszélgetésre még októberben került sor. Elhangzottak olyan frappánsan demagóg kérdések, hogy „fontos-e, hogy az ország minden lakója ugyanannyi jó színházhoz juthasson? Hogyan valósítható ez meg? Vidéki operett haknikkal vagy olyan színházi nevelési folyamattal, aminek a végén a csongrádi postás érti a rítus szerepét Nádas Péter vonatkozó drámáiban?” – világos, hogy ezekre csupán frappánsan demagóg válaszok adhatók.

Totobé Anita, Kovács Bálint, Puskás Panni, Herczog Noémi

A későbbi moderátorok ültek össze a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Puskás Panni a Revizoronline-tól, Kovács Bálint az Origótól, Herczog Noémi a Magyar Narancstól, Kézdi Beáta a Heti Választól és Totobé Anita az Irodalmi Jelentől. Mindannyian túlléptek a felszínes egymás mellett elbeszélés futóhomokján, és hamar kiderült, hogy főleg a negyvenes, vagy még idősebb rendező-generáció munkássága az, amin keresztül a túl általánosan megfogalmazott kérdések megvitathatók. Többször visszakanyarodott a beszélgetés Bodó Vikor A revizor című előadásához. Úgy tűnt, közélet és színház viszonya, a valóság elemeinek működése fikciós terekben az, ami a leginkább egy hullámhosszra tudja tekerni a fiatal kritikusokat.

Fontos mondatok hangzottak el egyes vidéki színházak nívótlanságáról, bizonyos települések teljes színháznélküliségéről. Hogy mennyire olcsón lehetne ezekre a helyekre minőségi előadásokat vinni. Olcsón, ha önmagában néz valaki az összegre, és demagóg módon olcsón, ha a stadionok építési költségeivel veti őket össze. Fontos mondatok arról, hogy a szórakoztatóipar, a tévé, a film, eltekintve néhány pozitív példától, nem ad lehetőséget az ismertté válásra, imázs kialakításra a fiatal alkotók számára.

Kovács D. Dániel, Fehér Balázs Benő, Tárnoki Márk, Zsedényi Balázs

A második beszélgetés a Popkultúra vs. magasművészet fantázianevet viselte. Totobé Anita a nézőszámok kérdése felől kezdte vizsgálni, hogyan is képezhető le ez a szembeállítás. Zsedényi Balázs, a Kultúrbrigád Kft. produkciós vezetője kapcsolódott ehhez a nézőponthoz a legkönnyebben. Hamar eljutottak ahhoz a megállapításhoz, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszonyban áll egymással a két kategória. Ebben Tárnoki Márk, az SzFE rendező szakos hallgatója is egyetértett velük. Kovács D. Dániel végzős rendező hallgató, aki utolsó évét a Szputnyik Hajózási Társaságnál tölti, arról beszélt, hogy talán az lehet a különbség a két kategória között, hogy az utóbbi a befogadót nagyobb energia befektetésre ösztönzi. Ebben Fehér Balázs Benő is egyetértett vele. Benő tavaly végzett színész szakon Zsótér Sándor és Zsámbéki Gábor osztályában, Tajtékos napok rendezése bekerült a tavalyi évad 40 legfontosabb előadása közé.

Mind a két beszélgetésen fontos hozzászólások érkeztek a nézőktől is. Radnai Annamária, a beszélgetés-sorozatot lebonyolító Elméleti Intézet vezetője mindkét alkalommal hasznos és izgalmas nézőpontokból szólt hozzá a sokszor még elburjánzó, széttartó diskurzushoz.

Kelemen Kristóf, Fábián Péter, Geréb Zsófia, Nagy Péter István

A következő beszélgetésre január 9-én kerül sor. Az Alkotói végtermék vs. nemzeti tápanyag fantázianevet viseli. Kézdi Beáta, a Heti Válasz szerzője, szerkesztője moderálja. A beszélgetésen részt vesz Fábián Péter, a k2 Színház egyik vezetője, akinek Benkó Bencével közös rendezése, a Züfec szintén bekerült a tavalyi év 40 legfontosabb előadása közé. A k2 egyaránt dolgozik vidéken és a fővárosban is, művészszínháznak mondott és szórakoztató színháznak mondott épületekben is.

A beszélgetésen ott lesz Geréb Zsófia végzős rendező hallgató, aki a tavalyi TITÁNium Tehetségkutató Színházi Platformon nyert támogatást, hogy megrendezze Frank Wedekind Lulu című drámáját. A próbák már zajlanak projekt_Lulu néven. Ahogy írják, „az előadás Frank Wedekind századfordulós drámája és kortárs dokumentarista szövegek felhasználásával a nőkérdést és a nemi egyenlőtlenségek problematikáját járja körül.”

Kézdi Beáta Kelemen Kristóf végzős dramaturg szakos hallgató is részt vesz a beszélgetésen, ami után néhány nappal Münchenbe utazik. Az egyik ottani színházban kezd próbálni, ahol Erasmus- ösztöndíjas idejét tölti. A beszélgetés negyedik résztvevője pedig Nagy Péter István, aki a Nemzeti Színház rendező-ösztöndíjasa, már második éve. Körülbelül negyvenen jelentkeztek a méltatlan kultúrpolitikai csatározások közepette kinevezett Vidnyánszky Attila vezette színházhoz, négyen nyertek felvételt. Nagy Péter István legutóbb a Pinceszínházban rendezett Orosz népi posta címen. Woyzeck-rendezéséről pedig itt írtunk.

A január 9-i beszélgetés, csakúgy, mint az eddigiek, a Vas utcában található Nádasdy-teremben kerül megrendezésre, este hét órától.

Kapcsolódó

FSZE – Fiatal Színházcsináló Emberek

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr727993683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása