7óra7

Alföldi Róbert Higginst fog játszani a Centrálban

Alföldi Róbert Higginst fog játszani a Centrálban

2015. 06. 17. | 7óra7

A társulatból Szilágyi Csenge elszerződik, de a Broadway felett az ég című előadásban játszott szerepét megtartja. A társulathoz visszaszerződött Földes Eszter és Mészáros András.

Puskás Tamás igazgató az évadzáró ülésen

A színház látogatottsága

A 2014-15-ös évadban a Centrál Színház 316 előadását 116 ezer néző látta, a Centrál bevétele a két játszóhelyet tekintve 380 millió forint. A kis és nagyszínpad látogatottsága 95.5%-os volt. Ez a szám a nagyszínpad esetében 196 előadás, 81.798 néző és 97.1%-os látogatottság.
Az igazgató értékelése szerint a Centrál Színház erős és sikeres évadot tudhat maga mögött. A nézői érdeklődés miatt a tavalyi bemutatók mind műsoron maradnak a következő évadban is. A Broadway felett az ég című darabot (6 pontos kritikánk itt található átveszi a Szkéné Színház, és a következő évadban a társulat ott játssza tovább. Az előadás meghívást kapott a Vidor fesztiválra.

Centrál díjak

A Centrál Színházban másodszor adják át az idén alapított Plomba-díjat a társulat legjobb színészének. A díjat Péter Vladimir készítette, és a társulat titkos szavazással Rada Bálintnak ítélte.

A Közönségdíj szavazása a Facebook-on és a színházban zajlott. Emailben és a jegyre felírt névvel lehetett szavazni. A Közönségdíjasok: Pokorny Lia és Bereczki Zoltán.

A színház egyik fő támogatója, a Toyota-Sakura saját díjat adott ki, amelyet az évad legerősebb alakítását nyújtó színész kap meg. Ebben az évben ez Básti Juli volt a Jó emberek című előadásban (6 pontos kritikánk itt olvasható róla) Margie szerepének eljátszásáért.

Rada Bálint, Pokorny Lia, Puskás Tamás, Bereczki Zoltán és Básti Juli

2015-16-os tervek

Az elmúlt tíz éves gyakorlat azt mutatja, hogy a tavaszi terveket a realitás tereli mederbe, így az évad első felének bemutatói ugyan pontosan tudhatók, azonban az évad második felében még adódhatnak változások.

A színház szeptember 27-én egy igazi West End sikerrel nyit. A budapesti előadást úgynevezett replika-ként állítja színpadra a Centrálban a londoni előadás rendezője Mark Bell és kreatív csapata. Az angol előadás címe The Play That Goes Wrong, amit a Centrál Ma este megbukunk címmel játszik.

A Centrál Színház második bemutatóját december 5-én tartja. 11 évvel ezelőtt a teátrum egyszer már bemutatta Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékát. A darab most újra színpadra kerül, a színház meglátása szerint a remek történet remek szereplehetőséget kínál – a többiek mellett - Pokorny Liának és Schmied Zoltánnak.

Az évad második felében elvileg Albee: Nem félünk, a farkastól című színművére készül a színház, azonban közleményük szerint, a tavaszi bemutató még számos szervezési pontosításra szorul.

Ami ellenben már biztos, hogy a My Fair Lady-t Alföldi Róberttel és Tompos Kátyával a főszerepekben jövő nyáron mutatják be a Keszthelyi Nyári Játékokon, majd ezt követően bekerül a színházba.

A lepkegyűjtő - Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin

A Kisszínpadon tovább játsszák az eddigi előadásokat, és további együttműködéseket terveznek külsős társulatokkal is. Így dolgoznak évek óta együtt a Manna produkcióval, a Nézőművészeti Kft-vel, illetve fogadták be a BZ Music és a Brice Management produkcióját, a Lepkegyűjtőt (5 pontos írásunk itt olvasható

Társadalmi felelősségvállalás

A Centrál Színház jövő tavasszal is megszervezi a már hagyományossá vált felolvasó maratont, amivel egy-egy fontos társadalmi, illetve szociális problémát helyez fókuszba. A Holokauszt és a családom facebook csoport történeteinek felolvasása után, az idén összefogva a Beszélj róla! honlap szerkesztőivel, a teátrum színészei és művészbarátaik a gyerekek ellen elkövetett erőszak történeteit olvasták fel. Ennek folytatására készül a teátrum tavasszal.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr247992623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása