7óra7

Kármentés és társulati díjak átadása a Katona József Színházban

Kármentés és társulati díjak átadása a Katona József Színházban

2015. 08. 25. | 7óra7

A Katona József Színház a most kezdődő évadban tizenegy bemutatót, köztük négy ősbemutatót tart. Máté Gábor meghívására először a Katonában rendez társulatán kívül Pintér Béla - olvasható a színház közleményében.

Megtörtént a 17-i ítéletidő utáni csőtörés okozta kár felmérése és annak helyreállítása. A Kamrát elárasztó több száz köbméter víz az épületben és a felszerelésben okozott kárt, emiatt a Kamra pillanatnyilag alkalmatlan a munkára.

Máté Gábor Máté Gábor egy mai háttérbeszélgetésen elmondta: a jelmezek és több előadás díszlete sérült, számos elektromos berendezés is tönkrement, a kár jelenleg 64 millió forintra tehető. Mint mondta, a biztosítótól is várnak pénzt a kár helyrehozatalára, és a fenntartó, a fővárosi önkormányzat is jelezte már, hogy segíteni szeretne a viharkár sújtotta színházaknak.

Elmondta: sokan felajánlották a segítségüket a helyreállításhoz. Leginkább a tárgyi eszközök pótlása (pianínó, cipők, csizmák, ruhaneműk) és a felújításhoz szükséges anyagok, eszközök jelentenek segítséget. A további felajánlásokat a kamra@katonaszinhaz.hu címen várják.

A jelenlegi tervek szerint szeptember végére újra megnyithatják a közönség előtt a kisebbik játszóhelyet. Máté Gábor kiemelte: mindent megtesznek azért, hogy szeptember 19-én, a Színházak éjszakáján már lehessenek programok a Kamrában.

A kármentéssel párhuzamosan elkezdődtek az évad őszi bemutatóinak a próbái. Az első premiert október 8-án tartják a Kamrában: Simon Stephens Harper Regan című drámáját a társulat új tagja, a színművészeti egyetemen idén végzett Székely Kriszta rendezi Fullajtár Andrea főszereplésével. A kortárs brit drámaíró 2007-es darabját először mutatják be Magyarországon.

Október 9-én tartják a második bemutatót a nagyszínpadon. Borbély Szilárd Az olaszliszkai című kortárs drámáját Máté Gábor állítja színpadra. A megtörtént esetet feldolgozó darabot ősbemutatóként tűzik műsorra. Az előadásban Fekete Ernő, Pálmai Anna, Szacsvay László, Haumann Péter és a társulat új tagja, Mészáros Blanka is játszik.

Október 16-án Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjának premierjére, Gothár Péter rendezésére várják a nézőket a Kamrába.

A két Korea újraegyesítése - Keresztes Tamás és Borbély Alexandra

Az évad további bemutatói között van Ivan Viripajev Részegek című darabja, amelyet szintén először mutatnak be Magyarországon. A premier december 19-én lesz a Kamrában Gothár Péter rendezésében. Csehov Sirály című művét december 20-án mutatják be a nagyszínpadon Ascher Tamás rendezésében.

Ménesi Attila Bihari című darabjának ősbemutatója február 27-én lesz Máté Gábor rendezésében a Sufniban. Shakespeare Ahogy tetszik című művét március 18-án Kovács D. Dániel állítja színpadra a Kamrában.

A köpeny című darab ősbemutatóját március 19-én tartják Pintér Béla rendezésében a nagyszínpadon. A művet Puccini nyomán Pintér Béla és Darvas Benedek dolgozta át.

Gotthold Ephraim Lessing Emilia Galotti című művét május 28-án tűzik műsorra Fehér Balázs Benő rendezésében a Kamrában. Voltaire és Spiró György Candide című darabjának ősbemutatója május 29-én látható a nagyszínpadon Zsámbéki Gábor rendezésében.

Az Operabeavató előadások sorában a Cosi fan tutte június 15-én látható Göttinger Pál rendezésében a Kamrában.

Petra von Kant - Pelsőczy Réka

Máté Gábor elmondta: véleménye szerint ez az utóbbi évek legösszetettebb, legizgalmasabb műsora, leginkább ez hasonlít arra a műsortervre, amelyet a Katona József Színháznak évadonként meg kellene valósítania. Olyan arányban vannak a magyar és külföldi kortárs alkotók a klasszikus művekkel, amely a Katona József Színház közönségének minden igényét kielégítheti.

Pintér Béla rendezéséről elmondta: Puccini operájának teljes zenéje megszólal egy zongora kíséretével, a librettó változik, és egy mai magyar történetet láthat a közönség.

A színház 2016 februárjától való vezetésére kiírt pályázatáról elmondta: pályázata elkészült, a napokban nyújtják be a fenntartónak.

A színház az elmúlt években több ezer fiatalt elérő ifjúsági programja Katona Behívó néven több generáció számára nyitott színházpedagógiai programmá alakul, új foglalkozásokkal bővül. A színház kultúrpolitikai beszélgetés-sorozata is folytatódik, a Színházak éjszakájára is terveznek ilyen programot.

Faust II. - Kulka János

A Vastaps Alapítvány díját, amelyek az előző évad kiemelkedő művészi teljesítményeit díjazza, a legjobb rendezésért Máté Gábor (A két Korea újraegyesítése vehette át (6 pontos kritikánk itt olvasható A legjobb női főszereplőként Pelsőczy Réka (Petra von Kant a legjobb férfi főszereplőként Kulka János (Faust I-II.) kapott díjat.

A legjobb női mellékszereplő díját megosztva Ónodi Eszter (Abigail bulija és Pálos Hanna (Kurázsi mama és gyermekei kapta, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Keresztes Tamás (A két Korea újraegyesítése) érdemelte ki. Különdíjat kapott Schilling Árpád a Faust I-II. rendezőjeként (5 pontos kritikánk a Faust I-ről itt olvasható 7 pontos recenziónk a Faust II-ről pedig itt található

Kapcsolódó

Katona József Színház: sikeres évad

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr817992437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása