Kováts Adél színházvezetőként is szeretné megőrizni azt a jó helyét a világban, amelyen emberként és színészként jelenleg áll.

Kováts Adél lesz a Radnóti Színház igazgatója 2016. február 1-től. Miután Bálint Andrástól átvette Kosztolányi Dezső Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most című versét és azt a hátizsákot, amelyben egyaránt volt méz és ecet, tollpihe és súlyos kődarab, arról beszélgettünk, hogy miért döntött úgy, hogy pályázik, mi az, ami változni fog, és mi az, ami továbbra is megmarad.

Kívülről nézve simának tűnik a győzelme: a jelenlegi vezetés és a társulat is támogatta, és amennyire tudni lehet, a Fővárosi Közgyűlés is majdnem egyhangúan szavazta meg a kinevezését a Radnóti Színház élére. Belülről is ilyen sima volt mindez? Inkább motiválta vagy inkább nyomasztotta, hogy Anger Zsolt személyében egy erős ellenfele akadt?

Sokkal jobb, hogy volt egy ilyen vetélytárs. Számomra inkább a döntés meghozatala volt igazán nehéz. Miközben azt is át kellett gondolnom, hogy mi az, amiről emiatt le kell majd mondjak, el kellett döntenem, hogy azok a kompetenciák, amelyek egy ilyen intézmény vezetéséhez kellenek, vajon megvannak-e bennem. Megnyugtató volt, hogy a barátaim közül és a társulatból is többen biztattak.

Olvasópróbán (fotó: Dömölky Dániel)

Szerencsés helyzet, hogy mivel benne vagyok a társulatban, jól ismerem őket: pontosan tudom, hogy ki mire képes. Ez biztonságot ad a vezetői feladataimhoz is. Ugyanakkor nehézségeket is jelent, mivel most egészen más viszonyba kerülök azokkal, akikkel akár már évtizedek óta együtt dolgozom. Számomra a szeretet, a jó kedély és az őszinteség alapszükséglet, és ebben a pillanatban mind emberként, mind színészként jó helyen vagyok a világban. A nagy kihívás számomra az, hogy ugyanezt a jó helyet vezetőként is megtaláljam.

Ha jól értettem mindazt, amit a vezetői struktúráról elmondott, akkor nem marad magára ebben az új helyzetben, hiszen gazdasági kérdésekben az eddigi gazdasági vezető, művészi kérdésekben pedig Valló Péter Ön mellett állnak. És Bálint András is úgy fogalmazott az imént, hogy ő „ott lesz”.

Nagyon szeretném, ha ez egy közös munka lenne. Már csak azért is, mert tőlem távol áll az egyszemélyes irányítás, és szükségem is van a segítségre. Elsősorban gazdasági téren, ahol Komáromi György fog mellettem állni.

A pályázatában a hagyomány és a megújulás kettős feladatáról beszél. Ami közhelynek hangzik, miközben, ha valaki elolvassa a pályázatát, akkor láthatja, hogy nem az. Összefoglalná néhány mondatban, hogy mi az, amit meg szeretne őrizni az elmúlt évtizedekből, és mi az, amin változtatni kell?

Azt mindenképpen meg kell őrizni, hogy a Radnóti egy olyan nyitott, befogadó, mégis határozottan véleményt nyilvánító színház, ahol a néző minden esetben intenzív szellemi élményre számíthat. Ahogy azon sem szabad változtatni, hogy a színház témaválasztásában mindig úgy legyen aktuális, hogy nem direkt módon aktualizál, és hogy mindezt színvonalas és erős - kortárs és klasszikus - műveken keresztül tegye. Azt szeretném, hogy az elmúlt időszakhoz hasonlóan a magyar színházi alkotók legjobbjai jelenjenek meg nálunk.

Ami a változásokat illeti, azt szeretném, hogy - a fiatalodás jegyében - pályájuk elején álló, tehetséges rendezők kapjanak lehetőséget arra, hogy a Radnótiban dolgozzanak, akik közül egyvalakit majd kiválasztunk Valló Péter mellé rezidens rendezőnek. A másik kiemelt eleme a megújulásnak, hogy új játszóhelyeket találjunk, ami azért is fontos, mert ezeknek a fiatal rendezőknek kreatív lendületükhöz mért megmutatkozási és alkotási lehetőségeket szeretnénk biztosítani. Ezen belül olyan, kisebb létszámmal megvalósítható drámákat vagy akár monodrámákat is szeretnénk színre vinni, amelyek a nagyszínpadi megvalósíthatósághoz képest extrémebb sorsokat állítanak a fókuszba. Ezek a színház erős színészei számára lehetőséget nyújthatnak, hogy olyan karakterekkel is dolgozzanak, amelyekre egyébként kevésbé lenne lehetőségük, és hogy az ilyen monodrámák közepén ott álljon egy-egy csodálatos radnótis színész. Ezekből az alakításokból akár színháztörténeti események is születhetnek - és mi szeretnénk ilyen eseményeket létrehozni.

Arról is szó esik a pályázatában, hogy éppen erős színészekből van hiány a Radnótiban egy ideje.

Idézem is, amit írtam: „Meggyőződésem, hogy egy társulatban minden szerepkör betöltésére kell lennie legalább egy erős személyiségű és magas szakmai tudással bíró színésznek.” Az utóbbi években valóban többen elszerződtek, és nem jöttek új kollégák, akik pótolni tudták volna őket. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatnunk kell.

Vannak már a fejében konkrét nevek?

Természetesen vannak, de ezeket a neveket most nem fogom elmondani. (mosolyog)

Az említett fiatal rendezők egyike, aki a 2016-17-es évadban dolgozni fog a Radnótiban, ifj. Vidnyánszky Attila. Mivel az ő édesapja jelenleg messze a legbefolyásosabb színházi potentát, a hétköznapi emberek egy része ezt a döntést bizonyosan konspirációnak fogja tartani, egy mérsékeltebb hányada pedig valamiféle gesztusnak. Miért választotta őt?

Erre nagyon egyszerű a válasz: én a legjobb fiatalokat akarom idehozni, és ő a legjobbak között van. Nem véletlenül kapta meg a legígéretesebb pályakezdő díját a Kritikusok Céhétől, ahogy ugyanitt a legjobb független színházi előadás (A heilbronni Katica) rendezője Kovács D. Dániel lett: a másik fiatal, aki rendezni fog nálunk a következő évadban. Azt gondolom, hogy Attila egy igazán nagy, üstökös tehetségű fiú: egy színházi polihisztor, aki a színházcsinálás minden eleméhez ért, mivel ebbe nőtt bele Beregszászon. És innentől kezdve nem érdekel, hogy ki fia-borja. Azt gondolom, hogy ebben az országban sokszor azért nem mennek semerre sem a dolgok, mert mindig egymáshoz képest méricskélünk. Én megpróbálom önmagában nézni a dolgokat. Ha mindig előítéletek mentén gondolkodunk, elveszítjük a rácsodálkozás lehetőségét.