7óra7

Hátat fordít – szembenéz
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Hátat fordít – szembenéz

Simon Stephens: Harper Regan / Katona József Színház, Budapest

2015. 10. 16. | Turbuly Lilla

Hátat fordítunk az életünknek vagy szembenézünk vele? Ezt a kérdést teszi fel Székely Kriszta, a két lehetséges alternatívával képileg is keretbe foglalva az előadást.

Az elején Harpernek sokáig, nagyon sokáig csak a hátát látjuk: kosztüm, csizma, felcsatolt haj, egy középkorú nő decens irodai öltözete. A végén valamennyi szereplő hálóköntösben, kezében kávéspohárral néz szembe élete következő napjával és a közönséggel. (A köntösök és a kávéspoharak kiváló jellemtanulmányok is egyben - Glaser Mária munkái.)

har_6_kis.JPGFullajtár Andrea (fotó: Mészáros Csaba)

Petra von Kant és az Asszony a fronton után Székely Kriszta egy újabb női sorstörténetet állított színpadra. A nálunk most először játszott Harper Regan, Simon Stephens munkája kortárs darab, 2008-ban mutatták be először Londonban. De csak villanásnyira jelennek meg benne olyan, ma különösen érzékeny utalások, mint a feltehetően muszlim fiú (Helvaci Ersan Dávid e.h. játssza) véleménye londoni kortársairól vagy a zsidózó újságíró (Mészáros Béla) fröcsögése. A fő sodor azonban, egy negyvenegy éves asszony küzdelme apja halálával, megromlott házasságával, anyjához való viszonyával, kamasz lánya kamaszságával, zsarnok főnökével és legfőképpen saját magával, kortól és helytől függetlenebb kérdések. Maga a dráma kevés meglepetéssel szolgál, hiszen ezek a konfliktusok kódolva vannak a főszereplő – rögtön a darab elején kiderülő - családi kapcsolatrendszerébe. A Regan vezetéknév sem lehet véletlen – utalás a Lear királyra és arra, hogy az apakapcsolat fájdalmas lezáratlansága indítja el az asszony gyászreakciókkal teli ámokfutását fiatalkori önmaga után.

har_12_all_kis.JPGSokatmondó a tér (Kovács Nóra Patrícia munkája). A Kamra méreteihez (és a még mindig látszó árvíznyomokhoz képest) szokatlanul nagy mélységet tudtak adni a színpadnak. Mintha egy óriási tölcsér szája felől néznénk bele az egyre szűkülő alagútba – ami az élethelyzetekbe való beszorulástól a fogyó időig számtalan jelentéssel felruházható. A képzelet már csak azért is szabad utat kap, mert különben csak néhány széket, párnát tesznek ide-oda a stilizált, elvont térben, egyébként a helyszíneket többnyire zajokkal (irodai nyomtatókattogás, kocsmamoraj) jelenítik meg.

A színlap road movie-ról beszél, ami igaz is, de a road ebből kimarad, az egyes jelenetek filmszerűen követik egymást, időnként balladai kihagyásokkal ugrunk egyik helyszínről a másikba, kórházból kocsmába. Harper a különböző helyszíneken új és új emberekkel találkozik, a színészek közül többeknek egy-egy jelenet jut csak arra, hogy életre keltsék a karaktert. Vajdai Vilmos félrelépni készülő férje, ahogy kikotorja a köldökszöszt, aztán folyton kizökken, mert Harper tesz róla, hogy kizökkenjen a hirtelen légyottból, és visszaváltozzon tétova férfivé és apává. Mészáros Béla bunkó újságírója, akiről nehéz elhinni, hogy le tud írni három épkézláb mondatot. Elek Ferenc tenyérbe mászóan undok és perverz főnöke. A több jelenetben visszatérő szereplők közül Kocsis Gergely minimalista eszköztárat használ a férj megjelenítéséhez. Ez azért is jó megoldás, mert Fullajtár Andrea ellenkező megközelítést választott a feleséghez – és éppen két, össze egyáltalán nem illő embert alakítanak.

Fullajtár Andrea Harperje végletek között mozog. Az elején egy bizonytalan, megfélemlített, idő előtt megöregedett asszony, akiből aztán a gyász hozza ki azt, hogy megpróbáljon olyan lenni, amilyen lenni szeretett volna: egy bőrdzsekis, mindenféle komplexusok és megfeleléskényszerek alól felszabadult, vagány nő. A színésznő nagy energiákat mozgat, mozgásával, mimikájával, gesztusaival legalább annyira él, mint a hangjával. Vannak jelenetek, amikor mindez soknak érződik. Nem kizárt, hogy egy halálhírre és a tényre, hogy jóvátehetetlenül elkésett, valaki úgy reagáljon, hogy fulladozik, vállát, nyakát rángatja, ruháját tépi. De színpadias hatást kelt. Lehet, hogy a nézőtér hátsó részéből kevésbé, mint az első sorból. Ugyanígy a túlzott színpadi mozgás, ide-oda futkosás is. Talán a kontraszt miatt, de a legjobb jelenetei azok, amikor a kocsmapultot támasztva, némán hallgatja a másikat, vagy amikor a lányával (Pável Réka játssza a dühös-érzékeny, emós jelmeze mögé bújó kamaszlányt) különbékét kötve csendben átölelik egymást. És amikor a karakter kívülről rá tud nézni magára, és megáll egy pillanatra, hogy mit is csinál valójában és miért teszi?    

Elek Ferenc, Kocsis Gergely, Fullajtár Andrea (fotó: Mészáros Csaba) / Galériánkat a képre kattintva nézheti meg

Az angol ősbemutatóról azt olvastam valahol, hogy ez egy keserédes darab. És valóban, vannak – a legjobb értelemben vett – édes jelenetek is a sok keserű mellett, mint amikor az anya (Bodnár Erika) még a takarásból kiszól a lányának, hogy mit akarsz azzal a bőrdzsekivel, ne játszd már a tinit – majd tigrismintás szerkóban, mély dekoltázzsal lép be a színpadra, mintha egyszerre lenne a saját (hatvanas évek béli) unokája és nagymamája. Rögvest átérezzük Harper anyakomplexusát.

És keserédes a vége is a sok hálóköntössel és mamusszal: hogy lehet szembenézni egy új nappal, a félelmeinkkel, a zsarnok főnökkel, a társunk valódi énjével, a megrozsdásodó álmainkkal. Könnyebb, ha van kávé, és ha soha nem hazudjuk azt magunknak, hogy van olyan ok, ami miatt lekéshetjük apánk/anyánk/szerelmünk halálát.

(2015. október 8.)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr977956628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.