7óra7

Akik hisznek a színházban
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Akik hisznek a színházban

Szigligeti-Vecsei-Kovács: Liliomfi / Budaörsi Latinovits Színház

2015. 12. 10. | Szabó Zsuzsa

Kifulladhatatlan futamok követik egymást, mintha egy nagy lélegzetvételben szeretnének mindent összefoglalni, ami a színházban hajtja őket.

Akik tavaly még közös munkáik, a Karnyóné és az Athéni Timon egy-egy jól sikerült részletében voltak képesek elképeszteni, most a Liliomfiban ezt az egész előadás során megteszik. Ifj. Vidnyánszky Attila dolgozott már Kovács Adriánnal mint zeneszerzővel, és Vecsei H. Miklóssal mint dramaturggal is. Már-már állandó színészeikből, a tavaly a Színműn végzett és a most végzős színész osztály egyes hallgatóiból az ifj. Vidnyánszky Attila rendezéseire összeálló csapat határozott irányban, gyorsan építi stílusát, és ha lehet ilyet mondani, mostanra rátalált a saját hangjára. A Liliomfiban ugyanaz az erő, ugyanaz a kreatív lendület él, mint az előző előadásokban, csak sokkal inkább megkomponálva, egész, összetartó előadássá gyúrva. Igaz, valami azért még mindig hiányzik.

img_9122.jpgFigeczky Bence, Rujder Vivien (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

Az előadás kezdete előtt felvételről bejátszott hang úgy vezeti fel a Liliomfit, hogy annak alkotói „olyan elődök nyomdokaiba próbálnak lépni, akik hittek a színházban.” És valóban, a játék örömétől hajtott, az által inspirált színészeket látunk, folyamatos, ötletes gegekkel, bravúrokkal és csillogó szemekkel. Kifulladhatatlan futamok követik egymást, mintha egy nagy lélegzetvételben szeretnének mindent összefoglalni, ami a színházban hajtja őket. A túlzó, ironikus teatralitásból, a vándorszínész-jelmezekből, maskarákból, óriási gesztusokból jut mindenkinek, nincs, aki a sorból akár játékával vagy szerepének fontosságával kilógna. A Budaörsi Latinovits Színház „idősebb” színészei közül leginkább Spolarics Andreának sikerül sokszor rákontráznia a fiatalok bravúrjaira, de Ilyés Róbert és Bregyán Péter is felveszi a tempót.

Ez a hatalmas nagy lélegzetvétel a második felvonásra veszít a lendületből, de akkor is mindenki, mondhatnánk, kifulladásig játszik. Így viszont az előadás más, kissé elkent elemei is jobban szembe tűnnek. Ezekről a hibákról a színészeket és a színházi helyzetek zseniális megoldását folyamatosan nézve azonban könnyű megfeledkezni. Sokszor nem lehet érteni, amit a színészek mondanak, sem azt, hogy hol is tart az egyébként sokak által ismert, itt már néhol túlcifrázott cselekmény. Egyszóval könnyű elveszteni a fonalat. Igaz, hogy arra, hogy ki kicsoda, az előadás nyíltan rá is játszik. Mint ahogy az előadás előadás jellegére, magára a színházra, színészi munkára, sőt magára a mű keletkezésére is sokszor reflektálnak a színészek. Még a lámpák is akkor gyulladnak fel igazán, ha a színház szó elhangzik. Repülnek a poénok, a parókák, a kellékek, nem győzzük hova kapni a fejünket. Ráadásul nem elég, hogy mindez egy, a nézőteret keresztben átszelő színpadon játszódik, a színészek hol mögülünk, hol a szemben lévő ablakban, hol a magasban, hol a hagyományos színpadhoz hasonlító emelvényen bukkannak elő.

img_8490.jpgSpolarics Andrea, Ilyés Róbert (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

Ritka élmény olyan előadást látni, ahol mindenki végig izgatottan figyel, és még a legutolsó sorban is dől a röhögéstől. Félreértés ne essék, ifj. Vidnyánszky Attila Liliomfija egyáltalán nem parádé. Minden profin meg van csinálva, másodpercre pontosan meg is van szerkesztve, amit tovább erősít Kovács Adrián „autentikus” zenéje és Vecsei H. Miklós átdolgozása is. Szigligeti Ede sokat játszott klasszikusa szinte ugyanaz marad, az 1840-es évek hangulatából, a vándorszínészek bandájából, a szerelmi történetből nem hiányzik semmi. A népi kultúrát viszont sokszor a popkultúra, az akkori színházi kérdéseket pedig a maiak egészítik ki, élőbbnél élőbb, szóviccekkel teli mondatokban.

Az előadás legvégén a fiatal szereplők az idősekkel nyíltan szembeszállnak, az ő irányelveiket megtagadva a színészetet választják. Az előadás egésze alapján mégis túlzás lenne generációs problémákkal foglalkozó előadásként elkönyvelni a budaörsi Liliomfit. Csak általában, dacból, haragból állnak szemben az idősebbekkel, „kiáltványukat” a függetlenedés és a szabadság iránti vágyból, játékvágyból fogalmazzák meg. De hogy mi is igazából ez a szembenállás, az az előadásból nem derül ki. Ahhoz ez az előadás ha látványban, ötletekben, játékban, frissességben nem is, de gondolatilag kifullad. Kérdés persze, számon lehet-e kérni ilyesmit, ha az alkotók lelkes játékszeretete nagyon hamar a nézőkre is átragad, és lehetetlen nem teljes mértékben bevonódni.

img_8539.jpg(Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

Azt, hogy ez az előadás végül nem fut ki igazán sehova, vagy betudjuk a talán egyetlen, súlyos hibájának, vagy hogyha jobban belegondolunk, akár meg is ijedhetünk tőle: vajon tényleg nem szeretnének ennél többet a színháztól?

A k2 Színház, mely ugyanígy fiatal, nemrég végzett színészekből állt össze, Züfec című előadásával valami nagyon hasonlót fogalmazott meg. Valószínűleg nem véletlen, hogy ezekben a fiatalokban ennyire benne van, hogy határozottan rávilágítsanak saját helyzetükre, fiatalságukra és a „másra” való igényükre. Hogy ennyire valamiféle újat szeretnének képviselni. Ha ilyen fordulatszámon pörögnek, minden bizonnyal sikerülni is fog nekik.

(2015. december 5.)

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr938151512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.