7óra7

Ittasellátó
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Ittasellátó

Ivan Viripajev: Részegek / Katona József Színház, Budapest

2015. 12. 23. | TörökÁkos

Az előadás elég hamar eljuttat minket oda, hogy ezek a praktikusan használhatatlan gondolatok nem csupán a részegek ügyei.

Ki tudja miért, de év vége felé egyre több előadás szól a színházról. Talán mert mostanában nálunk alapjaiban vált kérdésessé a színház értelme: mire jó, miért kell? Az olyan daraboknál ez még nem is meglepő, mint a budaörsi Liliomfi, Dollár Papáék Tágra zárt szemek főpróbája című előadása vagy a katonás Sirály, de például Schiller Haramiák című drámája legalábbis nem kínálja magát evidensen a színházhoz való hozzászólásra, Kovács D. Dániel kezei között mégis hozzászól. Ugyanígy Ivan Viripajev Részegek című darabja sem teszi ezt meg önmagától – Gothár Péter rendezésében viszont annál inkább.

resz_1_vag.JPGRezes Judit (fotó: Dömölky Dániel)

Az előadás kezdetekor egy meglehetős magasságú, mattrészeg nő mászik át rajtunk a színpadig (Rezes Judit alakításában), és a frissen felmosott padlón esik-kel (de legfőképpen esik) egy hosszabb jelenet erejéig. Ekkor még úgy tűnhet, hogy kínos két óra elé nézünk, ami a borban az igazság – elv elvi igazságát fogja nekünk mutogatni. És noha a két óra valóban több a kelleténél, és a borban az igazság igazsága sokszorosan felmerül ez idő alatt, az előadás szellemesen szórakoztatva tesz fajsúlyos – voltaképpen a lehető legsúlyosabb - állításokat. És közben hasonló súlyú kérdést intéz a színházhoz magához.

A Kamrában egy tölcsérszerűen szűkülő folyosóba nézünk bele, aminek a túlsó végén saját magunk tükörképe - stílszerűen szólva - okádja felénk a jeleneteket. A mélyéről érkezők a táguló térben mintha közeledtükben kisebbednének (Gothár Péter díszlete): a cső torkában még hatalmasnak tetsző alakok elénk érve sem többek, sem kevesebbek, mint részeg emberek. Még valami történetféleség is kibontakozik az epizódszerű jelenetekből. Egy filmfesztivál után vagyunk, ahol többen is egy iráni film és saját maguk hatása alá kerültek, miközben mások esküvőjükre készülnek – ki-ki hármasban az exbarátnővel és a jövendőbelivel, mások legénybúcsú formájában – két baráti pár pedig közös estére adja a fejét. És olyan is van, aki csak úgy, menetrendszerűen részeg. Mindez egy súlyosan vizes környezetben, ahol az eső miatt a zárt térben is el lehet ázni (Érted? Elázni!), és egy néha megjelenő akváriummal, amiben egy aranyhal úszkál – amíg zsebre nem vágják. Vagyis a metaforákból sincsen hiány.

resz_5.JPGRujder Vivien, Elek Ferenc (fotó: Dömölky Dániel)

Ahogy kitűnő színészi alakításokból sem. Azt mondják, hogy részeget könnyű játszani, mert eleve vicces, ám ha mindenki részeg, akkor ez már önmagában nem is olyan vicces. A Katona József Színház esetén alap, hogy a gyári sablonok helyett karaktereket kapjunk, ahogy az is, hogy megannyi mámoros figura között se vesszen el soha az, akinél a labda pattog éppen. Az egyként erős sorból is kiemelkedik Mészáros Máté egzaltált, befelé is részeg fesztiváligazgatója, aki közös félelmeinket olvassa ránk, Elek Ferenc, aki a „rongyember vagyok!”- típus egyediségét képes megmutatni, és Rezes Judit, aki az első jelenet nehézkedése után egy olyan hajléktalanforma nőt állít ki, akinek minden koszlottsága mellett is elhisszük, hogy létezik megváltó szerelem.

Minden játékkedv és tudás ellenére a jelenetek nem azonos erejűek, nem egyszer nyúlnak hosszabbra annál, amíg még velük tudunk menni. Hogy nem pusztán időbeli kérdésről van szó, mutatja a legénybúcsúztatás első jelenetsora, ami hiába a leghosszabb és tagadhatatlanul a legidiótább, még el tudnánk nézni egy darabig. Mindez azért sem könnyű, mivel a jelenetek (és a részegség) egyik alaptulajdonsága, hogy a dolgok a kelleténél sokkal hosszabbra nyúlnak – már csak azért is, mert gyakran körkörös, deja vu-szerkezetűek.

resz_3.JPGVajdai Vilmos, Ónodi Eszter, Tasnádi Bence, Mészáros Béla, Keresztes Tamás (fotó: Dömölky Dániel)

A részeg ember igazat beszél, ezt azért szokás tudni – és sokszor meg is szenvedjük, akár a részegség, akár a józanság oldalán állunk egy ilyen társalgásban. A darab ezt az archaikus tapasztalatot úgy fordítja le, hogy „Isten szól a részeg emberen keresztül”. És emellé olyan lelakott gondolatok és rongyosra használt mondatok hangzanak el újra meg újra, és még egyszer, majd megint, mint „ mindannyian Isten teste vagyunk”, „minden szeretet”, „Isten szava bennünk szól, amit elcsendesedve képesek is vagyunk hallani”, „mindent, amit csak szereztünk, az üdvösséghez vissza kell adnunk”, vagy hogy az égi szerelem létezhet a földön is, és hogy valami lényegi kapcsolódásunk egymáshoz teljesen elveszett.

Gothár Péter rendezése ezekkel a mumifikálódott igazságmaradványokkal játszik el, amelyeket a nézőtéri mámor különböző fokain hol kinevetünk, hol el-elcsendesedünk magunkban, és olykor talán játszásiból még el is kezdünk befelé fülelni, Isten suttogását és a lényegi kapcsolódásainkat fürkészve. Mindenesetre az előadás elég hamar eljuttat minket oda, hogy ezek a praktikus következmények nélküli, vagyis a mindennapi okosságaink számára teljesen haszontalan gondolatok nem csupán a részegek ügyei.

resz_6.JPGTasnádi Bence, Keresztes Tamás, Pálmai Anna (fotó: Dömölky Dániel)

Mindez már attól gyanús lehet, hogy megannyi részegünknél egy korty alkohol sincsen. A kiszólások, az egy-egy erősebb ütésre gyanúsan belengő díszlet és a tapsrend komolysága is jelzi, hogy ez színház. Itt most nem az a kérdés, hogy mi az igazság, vagy hogy a részegség extázisa hányadán áll ezekkel az igazságokkal. A kérdés az, hogy mi a dolga a színháznak a hétköznapjainkban értelmetlenné, vagy akár egyenesen szalonképtelenné vált igazságainkkal. A kimondásukhoz elég színháznak lennie vagy részegnek is kell tettetnie magát?

Élet és színház szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A színház az életben, az élet a színházban folytatódik. Szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Az élet és a színház. Ahogy a Haramiák után (ami a szabadság lehetőségéhez szól hozzá) átmentem az Erzsébet hídon, és a szitáló esőben, a laza ködben a Szabadság szobornak csak a talapzata látszott, úgy ütötte meg a fülemet a Részegek után egy mámorosan kapatos női hang a 7-es buszon, amelyik az élet értelmét magyarázta ittastársainak. A színház az életben, az élet a színházban folytatódik, szervesen kapcsolódnak egymáshoz. az életben. a színház. folytatódik.

(2015. december 19.)

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr558193260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd az oldalt!

blog.hu