7óra7

Az év negyven legfontosabb előadása – 4/4.

Az év negyven legfontosabb előadása – 4/4.

4. rész és ami tavalyról kimaradt

2015. 12. 31. | 7óra7

Az év általunk legfontosabbnak tartott előadásait gyűjtöttük össze a bemutatók sorrendjében – ezúttal szerkesztőségen kívüli kritikusokat is bevonva a válogatásba.

A legfontosabb egy kicsit más, egy kicsit talán több, mint a legjobb. Mivel idén a szokottnál kevesebb vidéki és határon túli előadást tudtunk megnézni, ezért a szerkesztőség tagjain kívül (Dicsuk Dániel, Hajnal Márton, kiss csaba bé, Soós András, Szabó Zsuzsa, Turbuly Lilla és Török Ákos) néhány elismert, és a fővároson kívüli előadások terén is tájékozott szakíró is részt vett a lista összeállításában. Akiket meghívtunk a válogatáshoz: Csáki Judit, a Revizor főszerkesztője, Stuber Andrea kritikus  (stuberandrea.hu), Sándor L. István, az Ellenfény főszerkesztője és Urbán Balázs kritikus, színházi szakíró. 

Egyasszony (Orlai Produkció, rendező: Paczolay Béla)

Közelíthetünk a tabudöntögető, fogyatékossággal kapcsolatos téma felől, megvizsgálhatjuk Tenki Réka elképesztő színészi teljesítményét vagy hatásvadász módon leírhatjuk, hogy a közönségből kinek hányszor lábadt könnybe a szeme – a lényegen nem változtat: az elmúlt időszak egyik legkiválóbb alkotásával van dolgunk.” A recenzens  10 pontot ítélő kritikája következtetéseit azóta is fenntartja, és ebben mások elemzései még inkább megerősítik. Paczolay Béla rendező elképesztő erővel adja át nekünk Péterfy-Novák Éva megrázó történetét, miközben az anya-gyermek kapcsolat leírása messze túl is mutat önmagán. A folyamatos önostorozás, a tűrés és végül a talpra állás bemutatása olyan katarzist eredményez, ami még a rendszeresen színházba járóknak is csak ritkán adatik meg.

takacs_ati_2_kis.JPGEgyasszony (fotó: Takács Attila)

Tartuffe (Jászai Mari Színház, Népház, Tatabánya, rendező: Szikszai Rémusz)

Szikszai Rémusz összetéveszthetetlen, erős jelképekkel dolgozó rendezői stílusa, egy kiváló karban lévő társulattal és egy szájra- és korra illeszkedő szöveggel (Parti Nagy Lajos fordítása) tagadhatatlanul nagyot szól. Ahogy ezt kritikánkban Török Ákos megfogalmazta: „Az előadás – a szöveg és a rendezői jelek mellett – alapvetően a színészi játékra épít, és ebben az esetben van is mire.” Ráadásul a tatabányaival egy újabb vidéki teátrum mutatja meg, hogy biztos helye van a hazai színházi térképen.  

5.JPGTartuffe  (fotó: Szvatek Péter - Jászai Mari Színház, Népház)

Macska a forró bádogtetőn (Katona József Színház, Kecskemét, rendező: Zsótér Sándor) 

Zsótér Sándor az utóbbi időben, úgy tűnik, szívesen nyúl huszadik századi amerikai családi drámákhoz, és az eredmény tartalmi és minőségi szempontból is rendre túlmutat magán az alapanyagon. A rendező ezúttal megtartja a karakterek és a kapcsolatok sematizmusát, sőt, éppen az egymástól teljesen eltérő stílusban felépített figurák közötti megértés teljes hiánya jelenti az előadás egyik erejét. Zsótér jól működő eszköztárának (tükörfordítások, magyar tulajdonnevek használata), valamint a főszerepeket játszó Trokán Nórának és Szemenyei Jánosnak köszönhetően, az előadás végig zökkenőmentesen fenntartja a figyelmet, és a cselekményt fizikai és átvitt értelemben is közel hozza hozzánk.

macska_walter_peter_ki.JPGMacska a forró bádogtetőn (fotó: Walter Péter)

 Én a szabadságot választottam (Maladype Színház, rendező: Balázs Zoltán)

 A Maladype és legfőképpen Balázs Zoltán a Kravcsenko-ügyet, egy olyan ügyet karolt fel, mely nem csak a magyar színházhoz tesz hozzá egy nagyon tömény és egyedi előadást, hanem közéletünkben is fontos múltfeldolgozó, múltunkkal szembesítő küldetést teljesít. A kommunista rendszerben először élharcos, majd kiábrándult, disszidált Viktor Kravcsenko elsőként tett tanúvallomást a rendszerről, beszámolója a Maladype kiadásában jelent meg magyarul, Én a szabadságot választottam címmel. A szövegből készített egyszemélyes „előadás egyedisége többek között Kravcsenko sajátos látásmódjában rejlik, egyszerre értelmes és naivan romantikus bizalmában, amely fokozatosan alakul át számító lázadássá. Eszmélése pedig jóval általánosabb annál, semmint, hogy egy letűnt rendszer kritikájára szorítkozzon” - írta Hajnal Márton kritikájában. Az előadást feldolgozó programmal a Maladype külön hangsúlyt fektet arra is, hogy az iskolákban a múlt eseményeit szakértők által vezetett viták során dolgozzák fel. Nem kevésbé lényeges, hogy Kravcsenko szerepében hosszú évek után újra láthatjuk játszani egy kiváló színészünket, Balázs Zoltánt.

krav_3.JPGÉn a szabadságot választottam (fotó: Toldy Miklós)

Liliomfi (Budaörsi Latinovits Színház, rendező: Ifj. Vidnyánszky Attila)

A budaörsi előadással a Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén végzett és jövőre végző fiatal alkotók – jó értelemben véve – berúgják az ajtót. Ahogy kritikánkban Szabó Zsuzsa írta: „akik tavaly még közös munkáik, a Karnyóné és az Athéni Timon egy-egy jól sikerült részletével voltak képesek elképeszteni, most a Liliomfiban ezt az egész előadás során megteszik. (…) Ugyanaz az erő, ugyanaz a kreatív lendület él itt is, mint az előző előadásokban, csak sokkal inkább megkomponálva, egész, összetartó előadássá gyúrva.” A játszani, színjátszani akarás elementáris vágya feszíti őket és az előadást, ötletcunamival, nagy lendülettel és lelkesedéssel. Teátristák lettek, kéretik ezt megjegyezni!

img_8539.jpgLiliomfi (Fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

A harag napja (Krétakör Színház, Trafó, rendező: Schilling Árpád)

A Krétakör legújabb előadásában egy mindenkiről gondoskodni vágyó, munkáját vesztett, és az ezt követő események miatt a végső elkeseredés felé sodródó ember történetén keresztül próbálja meg aktivitásba fordítani a híresen passzív értelmiségi sajnálkozást. A Sárosdi Lilla játszotta főszereplő egyszerre pénztelensége miatt gyermeke bizalmát elnyerni képtelen anya, tragikus sorsú ápoló, kihasznált szerető és anyjában csalódást keltő lány. Mindezen felül pedig a legfontosabb, hogy „Schilling Árpád rendezése több ennél: egyetlen ember sorsában tudja megmutatni egy elfekvővé változott, nővérek és irgalom nélkül maradt ország látleletét” - olvashatjuk Turbuly Lilla kritikájában.

A te országod (Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba)

„Az a bizonyos rendszerváltás,  amióta felnőtt egy új generáció, mégsem sikerült igazán feldolgozni, és azt sem állíthatjuk kellő bizonyossággal, hogy véget ért”- írtuk kritikánkban, hisz ’89-’90 óta kerülgetik a magyar művészek a rendszerváltás-témát. Horváth Csaba, valamint a szövegkönyvet összeállító Keresztury Tibor azonban végre olyan bátor határozottsággal beszél az „elmúlthuszonötévről”, ami már önmagában is érdemessé tenné az előadást arra, hogy odafigyeljünk  rá. Horváth Csaba ráadásul mindezt érvényes, egyedi színházi eszköztárral tálalja; hogy ezt fizikai színháznak kell hívni, vagy sem, döntse el mindenki maga - miután megnézte.

for_9.jpgA te országod (fotó: Mónus Márton)

Haramiák (Pesti Színház, rendező: Kovács D. Dániel)

har_2_all_kis.JPGMár Kovács D. korábbi rendezése, A heilbronni Katica kapcsán is pedzegettünk frissességet és az alternatív színpadi nyelvet – ami most megkapta mindazt a technikai és strukturális támogatást, amit csak egy kőszínház adhat. Az előadás ékes bizonyíték arra, hogy Kovács D. Dániel és nagyrészt ex-szputnyikos csapata egy ilyen támogatott helyzetben is képes saját nyelvet beszélni.  „Az előadás az akciódús fantasy filmeken és posztmodern ironizáláson felnőtt, huszonéves generáció őszinte önkifejezése” – összegezte kritikájában ezt a nyelvjárást Hajnal Márton, ami mellett feltétlen szót érdemel a Pesti Színház merészsége, ahogy jócskán túlnyúl törzsközönsége komfortzónáján. (A fotót Dömölky Dániel készítette az előadásról.)

Istenítélet (A salemi boszorkányok) (Vígszínház, rendező: Mohácsi János)

Bár Mohácsi János már harmadszorra viszi színre Arthur Miller híres drámáját Istenítélet címmel, de – hogy közhelyesek legyünk – ez a történet mindig, minden korban aktuális. Így van ez a Vígszínház színpadán is. A rendező a címváltoztatás ellenére ezúttal a megszokottnál kevésbé „mohácsiasítja” az eredetit, tartózkodik az erőltetett aktualizálástól, hiszen a kisstílű bosszúból, irigységből és hazugságokból társadalmi méretű hisztériává fejlődő boszorkányüldözés és a boszorkányper önmagában is tűpontos képét adja a társadalmi és hatalmi elnyomás mechanizmusának. A Vígszínház előadása kiváló színészi alakításokkal, Kovács Márton hatásos zenéjével és Mohácsi átütő rendezésével méltón emlékezik a 100 éve született Arthur Millerre.

isten_szalontai_abel_ki.JPGMacska a forró bádogtetőn (fotó: Szalontai Ábel)

Sirály (Katona József Színház, Budapest, rendező: Ascher Tamás)

Kisebb-nagyobb lángokkal, de azért folyamatosan parázslik a rendezői színházzal kapcsolatos vita, amely szembeállítja a rendező jogosítványait a szerző jogosítványaival, és vagy a darabot saját koncepciójával színpadra állító rendezőt tartja a jó előadás kulcsának, vagy a szerzői intenciókat kereső és megtaláló rendezést. „Ascher Tamás rendezőként most mintha háttérbe húzódna, és egy már-már klasszikusnak mondható értelmezést nyújtva a Katona társulatát helyezi előtérbe” – írja az előadásról kiss csaba bé. Túl azon, hogy az előadás tűpontos látleletet ad egy eszményeit folyamatosan elvesztő világról és annak minden egyes szereplőjéről, azt is megmutatja, hogy a határvonal nem a rendezői és a szerzői színház között van, hanem a jó és a rossz színház között.

siraly_k.JPGSirály (fotó: Horváth Judit)

Ami tavaly kimaradt


Noha a következő előadásokat még 2014-ben mutatták be, csak idén tudtuk megnézni őket, ám úgy gondoltuk, hogy pusztán technikai okok miatt nem szeretnénk kihagyni egyet sem közülük, mert minden egyéb szempontból helyük van ebben a felsorolásban.

Meggyeskert (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendező: Sardar Tagirovsky)

Sardar Tagirovsky rendezését csak az  idei POSzT-on sikerült elcsípnünk, ezért maradhatott ki a tavalyi listáról. Tagirovsky egészen egyedi Csehov-adaptációja az illúziókkal és a múló idővel kapcsolatban feszeget elemi kérdéseket,  miközben egyszerre képes hű maradni az eredeti mű szelleméhez és húsbavágóan kortársnak lenni. „Közben a maga meghökkentő és kreatív ötleteivel, valamint a nézőket is bevonó, szolid gesztusaival játékká válik az egész előadás, de pont ez a vibráló, céltalan és örökké tartónak hitt játék vezet az előadás fiktív világában végül a tragédiához. A csehovi tartalom és a forma újszerű, mégis magától értetődőnek ható tánca ez” – írtuk a POSzT után.

meggyes_barabas_zsolt.jpg            Meggyeskert (fotó: Barabás Zsolt)

Lúzer, a remény színháza (Krétakör Színház, rendező: Schilling Árpád)

kepatmeretezes_hu_lzerfegyvernekysndor.jpgA Lúzerről, nyilvánvaló megkerülhetetlensége ellenére, sem tavaly, sem máskor nem született kritika a 7óra7-en, holott szerkesztőségünk tagjainak többsége látta az előadást. Soós András írt ugyan egy rövid esszét, ám ebben a bevett formák helyett inkább önkritikát gyakorolt: „Schilling benyúlt értünk, és mi, köszöntük, nem kértünk belőle, te csak szerepelj, ha már fizettünk a jegyért. Csakúgy, mint nézőtársaim, még a Lúzer alatt sem akartam belefolyni az előadásba, nem mentem ki, hogy ráírjak valamit erre az adoniszinak nem nevezhető testre, és pláne nem vetkőztem le és álltam mellé, ahogyan igazán helyesen tennem kellett volna. (…) A Lúzer a nézők kudarca: elmulasztott, utolsó lehetőség.” A formailag elementáris erejű szókimondásban ránk zuhanó kérdő- és felkiáltójeleket azóta is cipeljük a gyáva mindennapok során. (A fotót Fegyverneky Sándor készítette.)

Kaisers TV, Ungarn (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendező: Porogi Dorka)

Porogi Dorka a Parasztopera után Pintér Béla másik remekét, a Kaisers TV, Ungarnt is színre vitte, ezúttal a sepsiszentgyörgyiek előadásában. Izgalmas látni, hogy ez a magyar fővárosban kvázi ellenzéki demonstrációval felérő darab hogyan értelmeződik át egy székelyföldi társulat előadásában, miközben nagyon érdekes és érvényes adaptáció születik belőle. A nemzeti tragédiák láncára felfűződő magyar történelmet folyamatosan komikumba és végül happy endbe fordító dráma mögött valójában mélységes fájdalom munkál, amit az erdélyi társulat előadása egyszerre szívszorítóan és humorosan tud megmutatni.

kaisers_barabas_zsolt.jpg          Kaisers TV, Ungarn (fotó: Barabás Zsolt)

Parasztopera (Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Rusznyák Gábor) 

Pintér Béla ikonikus, az utóbbi időben számos színházban bemutatott darabjának miskolci változatából markánsan kiderül, mi történik akkor, „ha egyszer lepereg a máz arról a tákolmányról, amit nem csak a darab eleje mutat idillinek, de olykor egészen demagóg módon döntéshozók és -formálók is” – írtuk kritikánkban. A Rusznyák Gábor által rendezett előadás nem tér el számottevően az „eredetitől”, ugyanakkor olykor kicsit lendületesebb, kicsit modernebb annál. A Parasztoperában mindemellett a még mindig a társulatban játszó, valamint a Miskolcról azóta elszerződött színészek is megmutathatták, mit tudnak – és meg is mutatták.

paraszt_-eder_vera.jpg            Parasztopera (fotó: Éder Vera)

Bánk bán (Újvidéki Színház, rendező: Urbán András)

A Bánk bánra tekinthetünk úgy, mint súlyos nemzeti örökségre, hiszen már a címe is nemzeti szimbólumként cseng. Urbán András mindezt ürügyként használta, keze alatt a nemzeti összetartozás és  hovatartozás, a haza kérdésének élő és mozgalmas előadása született. Szabó Zsuzsa így méltatta az újvidéki produkciót: „Az előadás a betoldott jeleneteken, az aktualizálás különböző elemein túl [...] erős kézzel nyúl magához a Bánk bánhoz is. Kidomborítja és érzékenyen kezeli a szerelmi szálat, és a társulat határon túli, vajdasági léte miatt a nemzetiségi kérdést is. Szinte hihetetlen, de a társulatnak sikerül egy forrongó Bánk bán előadást létrehozni , amiben a színészeknek nem csekély részük van.”

bank_ban_-.jpg            Bánk bán (fotó:Újvidéki Színház)

Amphitryon (Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros, rendező: Hegymegi Máté)

Moliere verses drámája Szálinger Balázs átiratában átugrik néhányszáz évet, és Hegymegi Máté rendező is vele ugrik. Az emberek bőrébe bújó istenek nőcsábász csalárdságai úgy válnak szórakoztató lélekportrékká, hogy az előadás sem a lelkeket nem analizálja laposra, sem a szórakoztatást nem vicceli el. Oláh Tímea és Fekete Anna zömmel lejtőkből álló térszerkezete fel és lecsapódó elemeivel, zegzugosságával, és nyugodtnak ható felszínével izgalmas és jelentéses helyet teremt a játéknak. A nem könnyen bejátszható térelemekkel derekasan megküzdő színészek kitűnő alakításai közül (Nagy Zsolt, Tőkés Nikoletta, Lapis Erika) is kiemelkedik Kiss Attila, aki Amphitryon papucsférj szolgáját és a bőrébe bújt, feleségére ráunó Merkúrt hozza közös nevezőre. Egyszerre szellemes és elgondolkodtató – miként az egész előadás is.

amphi_kalmandy_ferenc.jpg            Amphitryon (fotó: Kálmándy Ferenc)

Vitéz László és Vas Juliska (Fabók Mancsi Bábszínháza, rendező: Fabók Mariann)

A Fabók Mariann által írt, rendezett és játszott előadás ugyan tavalyi, de idén, a Gyermekszínházi Szemlén figyeltünk fel rá, ahol fődíjat nyert. Fabók Mariann több szempontból is különleges szereplője a hazai bábszínjátszásnak: nőként viszi tovább a vásári színjátszás hagyományát, így Vitéz László karakterét is. Ráadásul teremtett mellé egy párt is: Vas Juliskát. Előadásai egyszerre képesek megszólítani a gyermek és a felnőtt közönséget, egyszerre tud nagyon mulatságos lenni és az élet (és a halál) alapkérdéseiről beszélni. Mindezt kivételes emberi és művészi jelenléttel teszi, miközben a közönség rezdüléseire is figyel. 

fabok.JPG             Vitéz László és Vas Juliska (fotó: Makofka Sándor)

Kapcsolódó

Az év negyven legfontosabb előadása - 3/4.
Az év negyven legfontosabb előadása - 2/4.

Az év negyven legfontosabb előadása - 1/4.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr318213842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.