7óra7

7 plusz 7

7 plusz 7

(2016. január 4 - 10.)

2016. 01. 03. | 7óra7

7 plusz 7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, budapesti és vidéki előadásokból.

Megújult heti ajánlónkban szeretnénk teljesebb képet adni a hazai színházi életről, ezért a budapestiek mellé minden napra ajánlunk egy vidéki előadást is.

 

7plusz7_logo.PNGJanuár 4. (hétfő)

Haramiák / Pesti Színház (19 óra)

Hogy lehet egy 230 éves darabból – ahogy kritikánk fogalmaz – cool előadást csinálni? Kovács D. Dánielnek sikerült a már első bemutatásakor botrányt kavart Haramiákat összekötni a mai, huszonéves generáció életérzésével és világlátásával. Izgalmas, vicces, játékos, látványos – hogy csak néhány jelzőt idézzünk Hajnal Márton kritikájából.

har_3_ki.JPGHaramiák - Orosz Ákos (fotó: Dömölky Dániel)

Ványa bá / Weöres Sándor Színház, Szombathely (17 óra)

Réthly Attila rendezését mi is csak most készülünk megnézni, de jókat olvastunk róla. „Már az első felvonás is igen eleven volt, aztán az éjszakai második felvonásban, kábé amikor Mertz Tibor Ványája, Bajomi Nagy György Asztrovja és Orosz Róbert Tyeleginje lég-dzsessztriót alkottak a rádióból szóló Ocsi csornije-verzióra, akkor megdőltem, mint egy búzatábla és lábon megvett engem az előadás” – írta Stuber Andrea naplójában. Dacolva az ott emlegetett szibériai vonathőmérséklettel, mi is megyünk, aztán majd megírjuk, hogy szintén megdőltünk-e avagy sem.

vanya_ba.jpg          Ványa bá (fotó: Weöres Sándor Színház)

Január 5. (kedd)

Előttem az élet / Rózsavölgyi Szalon (19 óra 30 perc)

Az ember nem élhet anélkül, hogy valakit szeressen. Én Rosa mamát szerettem” – így zárul az Emile Ajar regényéből készült előadás. Momo, az arab kisfiú mondja ezt az őt felnevelő zsidó asszonyról. Alföldi Róbert rendezését eredetileg Margitai Ági főszereplésével mutatták be – most már sajnos csak az emlékének tudják ajánlani. Szerepét Nagy Mari vette át. Belebújni egy tízéves kisfiú bőrébe, egyszerre megrendítőnek és viccesnek lenni – mindkettőjüknek sikerült.

elottem_kis.jpgElőttem az élet (fotó: Rózsavölgyi Szalon)

Csoda és Kósza / Griff Bábszínház (10 és 14 óra)

A fiatalon elhunyt Czigány Zoltán meséjének színpadi változata a két kedves lóról (a két lókötőről, írhatnánk, ha ez ebben az esetben nem lenne képzavar) az Örkény Színházban már sikert aratott. Ott a hangjáték forma miatt sokat bíztak a nézők képzeletére. Halasi Dániel a Griff Bábszínházban más utat választott: a látványra nagyon is számító „gengszterrevüt” rendezett a meséből, ahol a mozgásnak és a zenének is fontos szerep jut.

csoda_es_kosza_pezzetta_umberto.JPGCsoda és Kósza (fotó: Pezzetta Umberto)

Január 6. (szerda)

Mindent Éváról / Orlai Produkció, helyszín: Belvárosi Színház (19 óra)

A dívák és a színházi öltözők világa elevenedik meg az előadásban, úgy, ahogy azt az amerikai filmek alapján elképzeljük. De a hollywoodi mesén túl Pelsőczy Réka rendezésében egy kicsit mindenki magára ismerhet, akinek voltak már a korával és a karrierjével kapcsolatos kétségei. Sok mosoly, kis szomorka, Hernádi Judit, Kovács Patrícia, na meg az öltöztetőnő szerepében Bercsényi Péter – a végeredmény egy kellemes színházi este.

mindent_evarol.jpg

A nagy Romulus / Miskolci Nemzeti Színház (17 óra)

Dürrenmatt komédiáját Keszég László állította színpadra Miskolcon. Ezt az előadást még nem láttuk, de László Ferenc kritikája dicséri a szöveg erejére bátran támaszkodó, mértéktartó rendezést, valamint a címszerepet játszó Fandl Ferenc játékát: „színészi okossága szívhangokkal és egyfajta halálra szánt tisztességgel elegyül. A szerep, melyet egykor Pécsi Sándor pakolt tele a maga kifogyhatatlan emberségével és ravaszkás svádájával, most Fandl számára bizonyul a színészi erő sikeres próbájának.

a_nagy_romulus_miskolci_nemzeti_szinhaz_1.JPGA nagy Romulus (fotó: Miskolci Nemzeti Színház)

Január 7. (csütörtök)

Point of you / Trafó (20 óra)

Réti Anna és Ricardo Machado kettőse a nézőpontokról a nézőknek is felajánlja, hogy más oldalról, saját nézőpontjukat változtatva nézzenek az alkotókra, ebből pedig akár személyes történetek is kikerekedhetnek, ahogy ezt Török Ákos meg is írta: „Van egy pillanat, amikor Réti Anna lassan araszolva jön felénk. Nem tudom, mi az, amit látok, de azt igen, hogy nagyon fontos dolog – sokkal fontosabb a nézőpontoknál. Amikor közel ér hozzánk, megáll, és mintha magához hívna – mintha éppen engem hívna. És én végül nem megyek. Ennyi. Point of me.”     

point_domolky.jpg             Point of You (fotó: Dömölky Dániel)

Amadeus / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (19 óra)

Peter Schaffer darabját a kortársak számára nehezen tolerálható zsenialitásról Székesfehérváron Hargitai Iván állította színpadra, Hirtling Istvánnal Salieri és Lábodi Ádámmal Mozart szerepében. Gabnai Katalin az előadás mozgásvilágát, Blaskó Borbála koreográfiáját méltatta: „A legnagyobb „kitalálás”, ami miatt az előadást emlegetni fogják, a bécsi udvart és az épp aktuális színész- és muzsikuscsapatot megjelenítő ifjú emberhad (a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés vállig csupasz karú, feketébe öltöztetett fiai s lányai), s a fél tucat helybéli táncos foglalkoztatása.

amadeus_vorosmarty_szinhaz.JPGAmadeus (fotó: Vörösmarty Színház)

Január 8. (péntek)

Kohlhaas / Szkéné Színház (19 óra)

Kevés eszköz, de rengeteg energia - írtuk az év 40 legjobb előadása közé is bekerült előadásról. És most még Zsámbékig sem kell elmenni, mint a bemutatóra, ha látni szeretnénk Hegymegi Máté rendezését és Nagy Zsolt remek Kohlhaasát.

kohlhaas_toldy.JPGKohlhaas (fotó: Toldy Miklós)

A hideg szív / A Mesebolt Bábszínház vendégjátéka a Vojtina Bábszínházban, Debrecenben (14 óra)

A Hauff-mesét Tasnádi István átiratában láthatják a debreceniek. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása szembe megy a korszellemmel: míg manapság olyasmik is elhangozhatnak a közbeszédben, hogy ki-ki annyit ér, amennyije van, ez a mese azoknak a fiataloknak és idősebbeknek szól, akik „a legtrendibbre nyírt hajjal, zsebükben a legújabb IPhone-nal is úgy érzik, hogy valami nem oké. Talán nekik is tud segíteni Munk Péter példázata” – mondta az adaptációról Tasnádi István.

hideg_sziv.jpg            A hideg szív (fotó: Mesebolt Bábszínház)

Január 9. (szombat)

Ma este megbukunk / Centrál Színház (19 óra)

Ha kritikusunk, Dicsuk Dániel több eredetiséget is várt az előadástól, azt hangsúlyozta, hogy „hibátlanul felépített vígjáték, melyben a humorforrást okozó előadás-összeomlás fokozatosan halad előre, és maga a humor is nagyon hatásosan (ami néha már hatásvadászat, de ennyi belefér) működik”. Ezért annak, aki szombat este önfeledt szórakozásra vágyik, jó választás a Ma este megbukunk!

buk1.JPGMa este megbukunk (fotó: Horváth Judit)

A hullám / Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg (19 óra)

De ha valaki nem nevetni, hanem gondolkodni szeretne mindarról, amiben élünk, a demokráciáról, és arról, hogy milyen lehetséges forgatókönyvek követhetik annak elporladását, az nézze meg A hullámot Zalaegerszegen. Vidovszky György a Bárkában néhány éve már megrendezte ezt a darabot. Azóta a Bárka elsüllyedt, A hullám pedig időszerűbb és ijesztőbb mint valaha. Ráadásul másodszorra is minőségi, revelatív előadás született belőle.

hullam_pezzette_unberto.JPGA hullám (fotó: Pezzetta Umberto)

Január 10. (vasárnap)

Bárány Boldizsár / Radnóti Színház (10 óra 30 perc)

Ünnepek környékén gyorsan fogynak a színházjegyek a gyerekelőadásokra. Az ünnepek elmúltával is jó lenne megőrizni a közös hétvégi színházba járások örömét. Szabó Magda meséje a mai, zaklatottabb mindennapjainkat és családi életünket leképező mesetrendekhez képest kedves állatszereplőivel és fülbemászó verselésével a szelíd, időtlen (tan)mesék közé tartozik. Az előbbiek létjogosultságát gyakran hangsúlyozzuk – de néha jó elmerülni egy olyan békés világban, ahol az iskola helyett erdőn, mezőn kódorgó kisbárány viselt dolgai vezető hírré válnak a helyi rigómédiában.

barany_boldizsar_tolmar_fanni.jpg           Bárány Boldizsár (fotó: Tolmár Fanni)

A kripli / Jászai Mari Színház, Tatabánya (17 óra)

Martin McDonagh (anti)hősei közül az egyik legszerethetőbb Billy, a kripli. A kis ír sziget, Inishmaan zárt világa, az ott élő csodabogarak és hétköznapi kisemberek zárt, titkokkal teli élete otthonra lelt Tatabányán. Tartuffe-öt nézni mentünk oda, de Guelmino Sándor rendezése, Schruff Milánnal a címszerepben és az Egri-nővérekkel igazi meglepetés ráadás volt.

kripli.jpgA kripli (fotó: Jászai Mari Színház, Népház)

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr618228688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.