7óra7

Egy kis mellékes
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Egy kis mellékes

Edward Albee: Mindent a kertbe! / Miskolci Nemzeti Színház

2016. 02. 04. | DicsukD

Percek alatt bontakozik ki előttünk egy kihűlőben lévő házasság és két szürke ember személyisége – természetesen ennek is a pénz az oka, mi más is lenne…

Zsótér Sándor az utóbbi időben gyakran nyúlt amerikai családi drámákhoz, ezúttal Miskolcon Edward Albee Mindent a kertbe! című darabja került sorra. Már korábban is bizonyította, hogy képes róluk lehámozni a közhelyrétegeket, és a szöveg átgondolásával (néhol magyarításokkal), szokatlan színészválasztással (pl. Trokán Nóra a Hosszú út az éjszakában női főszereplőjeként) dúsított előadások pörgősek és tartalmasak lesznek.

Ezúttal sem csak a tömegesen felbukkanó magyarországi és borsodi áthallások (mint a mezőkövesdi vidéki ház, az encsi Anyukám mondta étterem említése, vagy épp a postán feladott csomagból eltűnő bankjegy) miatt érezhetjük magunkhoz közel az előadást – a pénz mint motívum legalább olyan gyakran felmerül a magyar közbeszédben, mint ebben a történetben. Az előadás fő kérdése azonban az, hogy meddig mehetünk el, mit tehetünk meg azért, hogy pénzhez jussunk – ezt a konyhafilozofálgatást a rendezés vállaltan színházi meseként interpretálja. Erre utalnak a folyamatos kiszólások, a kritikus pillanatban a minden létező fiókból és rejtekhelyről kiömlő pénz, valamint a második felvonásbeli közhelyes csevejt helyettesítő zenei betét is.

kepatmeretezes_hu_edv_9754.jpgUllmann Mónika (fotó: Éder Vera)

Ezt a vonalat erősíti a látványvilág is. Dzsennifer és Richárd kertvárosi nappalija túlzóan, ízléstelenül színes, házaspárunk kertvárosi háza így aligha nevezhető otthonosnak – ez a megállapítás azonban nem bírálja, hanem dicséri a díszleteket jegyző Ambrus Máriát. Ugyanakkor maga a miskolci Kamaraszínház tere túl nagynak tűnik ehhez a történethez és koncepcióhoz, hisz a színészi kiszólásokból ítélve elvileg mi, nézők is abban a bizonyos nappaliban ülünk, de az erkély második soráig nehezen kúszik fel az a fajta intimitás, mely nagyban hozzá tudna járulni az előadás hangulatához.

Bár emiatt nem válunk úgy a részévé az egésznek, mint amennyire talán érdemes lenne, látni azért látunk mindent, ami számít. Percek alatt és a szemünk előtt bontakozik ki egy kihűlőben lévő házasság és két szürke ember személyisége (természetesen ennek is a pénz az egyik legfőbb oka, mi más is lenne?), valamint a család barátja személyében a kontraszt is. Látjuk, amikor egy önmagát angol ladynek álcázó kerítőnő megkísérti a pénzhiánnyal és időfelesleggel küzdő, üvegházra, új kocsira és szebb ruhákra vágyó feleséget – majd látjuk, amikor fél évvel később fellebben a fátyol a titokról. És persze van, amit nem látunk: nem látjuk a kettő között eltelt, amúgy nyilván a karakter szempontjából jelentős, a néző szempontjából pedig érdekes hat hónapot – de azért sejtjük az akkor történteket.

kepatmeretezes_hu_edv_0169.jpgUllmann Mónika, Rusznák András (fotó: Éder Vera)

Rusznák András Richárd szerepében a szó nem negatív értelmében vett átlagembert játszik – átlagos gondokkal, átlagos vágyakkal, és úgy általában átlagos személyiséggel. Emberként be akar illeszkedni és meg akarja mutatni a környezetének, hogy ő is ér annyit, mint ők – férfiként pedig magánál akarja tartani az irányítást; családfői minőségében még úgy sem engedi dolgozni a feleségét, hogy azzal mindkettőjük élete könnyebb lenne. Az, hogy Rusznák András kb. egy évtizeddel fiatalabb a darabbeli Richárdnál, kihangsúlyozza a karakter naivitását. Amikor összeomlik az ő kis világa, elsőre talán úgy hathat, hogy Rusznák őrjöngése és kiabálása erősen túljátszott, mindez azonban mégis beleillik a rendező által felvázolt, több értelemben is kontrasztos és sarkított világba.

A Dzsennifert játszó Ullmann Mónika játéka ellentéte Rusznákénak, főleg színvallását követően. Hideg, végletesen higgadt – még pár hónap múlva talán már fásult is lenne. A feleség tárgyilagosan reagál férje dühöngésére, észérvekkel vág vissza Richárd érzelmi kitöréseire. Ullmann Mónika megformálásában nem magától értetődő az, hogy Dzsennifer prostituáltnak áll: vívódásaiból és férjével vívott szópárbajaiból úgy tűnik, jelentős részben azért lépett erre az útra, mert a férje nem engedte, hogy részidős állást vállaljon.

kepatmeretezes_hu_gms_1613.JPGFotó: Gálos Mihály Samu

Voith Ági Mrs. Tooth-ja még Ullmann Dzsenniferjénél is kimértebb és tárgyilagosabb: nem csak szélsőségesen racionális, de gátlástalan üzletasszony is – jelmezében sincs semmi madame-os, megjelenése kifejezetten konzervatívnak hat, az üzlet jellegét háttérbe, az üzlet tényét előtérbe helyezve. Pásztor Páltól a Pillantás a hídról után ismét emlékezetes alakítást láthatunk – felszabadult, bohém, ugyanakkor életunt Jancsiként a görcsös Richárd és Dzsennifer kontrasztja – mindeközben a házaspár életének kibice, nekünk, nézőknek pedig narrátorunk.

A kertvárosi lakóközösség férfitagjai, Salat Lehet, Cservenák Vilmos és Márton András egy-egy sztereotip férfitípust mutatnak be (Márton esetében különösen túlkarikírozottat) – ám amennyire ők különböznek egymástól, feleségeik jelleme annyira hasonló. Jancsó Dóra, Szabó Irén és Seres Ildikó eltérő megjelenésük ellenére mindhárman ugyanazt az egymás virágoskertjeiről beszélgető nőtípust hozzák.

Mindaz, amit látunk, lépcsőzetesen épül fel előttünk. Először Mrs. Tooth, majd a pénz, majd a kaviáros kerti parti, majd a korábban követendő példának tartott ismerősök igazi élete – majd a mód, ahogy megvédik a mindannyiuknak nagyon fontos, épp emiatt féltve őrzendő titkot. Így a mese végül abszurdba hajlik. Vagy legalábbis reméljük.

(2016. január 29.)

Az előadás adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr778358578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.