7óra7

Tyúkszarban a kultúra
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Tyúkszarban a kultúra

Friedrich Dürrennmatt: A nagy Romulus / Miskolci Nemzeti Színház

2016. 03. 16. | Hajnal Márton

A Thália Humorfesztiváljára meghívott miskolci előadás alig-alig tudja kihasználni a drámában rejlő potenciált, miközben nem is akar elszakadni a drámától.

A nagy Romulus című dráma az állam abszurd működését, valamint a nép erkölcsének és kultúrájának általános romlását ostorozza. Emellett vannak benne bevándorlók, menekülők, és tiszteletreméltó ideálok, akik az általános romlottság ellen tenni is próbálnak valamit. Egy szó, mint száz, az alapanyagba nem kell erőszakkal belepréselni az aktualitást, a végkicsengés pedig bőven hagy gondolkoznivalót az emberben az előadás után is. Dürrenmatt zseniális húzása, hogy a nyugati kultúra első igazán nagyszabású és megkérdőjelezhetetlen fellegvárának, a Római Birodalomnak a csúfos bukásához vezeti a nézőt. Az izgalmas ellentmondásokat azzal tetézi, hogy pont az utolsó császárt, a történelemkönyvek alapján komolyan vehetetlen Romulus Augustust teszi meg a sok százéves birodalom legnagyobb formátumú uralkodójának.

rom_1.JPGLovas Rozi (fotó: Gálos Mihály Samu)

Keszég László rendezése a vibráló alapanyaghoz képest azonban kifejezetten lapos és szürke. A Thália Humorfesztiváljára meghívott miskolci előadás alig-alig tudja kihasználni a drámában rejlő potenciált, miközben nem is akar elszakadni a drámától. Ahogy a szöveg alapján el lehet képzelni: a színpadot sűrűn ellepik a szalmaszálak és a tyúkketrecek, Romulus különös hobbijának a jelei. A jelmezek pedig római tógák és katonai nadrágok, felhívva a figyelmet a kultúrák és idősíkok abszurd, dürrennmatti keveredésére. A háttér szintén nem szakad el a drámától és Rómától, márványszobrokat és az antik világot idéző festményeket látunk (díszlet: Árvai György, jelmez: Szűcs Edit). A kellékek szétszórtsága ugyan szépen megtestesíti a káoszt, ami a történet szerint az egész birodalomra jellemző, a jelmezeken pedig ötletesek az antikszobor fotók (a szereplők már csak viselik, de nem megtestesítik az egykori ókori kultúrát), mégis, az összhatás sokadik iparosmunkának tűnik, mellőzve minden igazi meglepetést.

rom5.JPGHarsányi Attila, Fandl Ferenc (fotó: Gálos Mihály Samu)

Egyedül a szomorú zene (Szesztai Dávid) az, amit nehéz hova tenni, de főleg azért, mert mintha szándékosan ellensúlyozná a humort, amire azonban az elrajzolt karakterek alapján mintha mégis építene a rendező. Talán emiatt van, hogy egy olyan poén sincs az előadásban, ami igazán betalál.

Romulus figurája a drámában kettős. Humorosan érdektelen, aki magasról tesz a közeledő germánokra és az anyagi csődre, minden figyelmét tyúkjai tojóképességének szenteli. Nemtörődömsége másrészt nagypolitikai számítás: Rómát ostorozza azért, mert a birodalom az évszázadok során kegyetlenül és öntelten lerohanta a világot, sok ezernyi áldozatot hagyva maga mögött. És végül Romulusnak a saját áldozataival is szembe kell néznie. Fandl Ferenc elsősorban a humoros aspektusban erős, és bár sikerül a váltás a komolyabb részeknél is, alakítása mégsem tudja kidomborítani azt, hogy Romulus mitől is lesz igazán nagyformátumú uralkodó.

rom3.JPGLovas Rozi, Molnár Sándor Tamás (fotó: Gálos Mihály Samu)

Összehasonlításképpen: a k2 emlékezetes feldolgozásában Nagypál Gábor lezserségében is fennkölt volt, emberi gyarlóságában is nagyformátumú. A többi  fontosabb alakítás szintén tisztességes, de nem kiemelkedő. Inkább egy-egy tulajdonságra épülő karikatúrák, mint árnyalt karakterek. Nádasdy Erika császárnéja fennhangon ágál a római kultúra megvédésért, akárcsak a habókos kelet-római császár (Kincses Károly), Lovas Rozi és Lajos András pedig tenne is valamit érte, de hiába. A kisebb szerepek sokszor erősebbre sikerültek. Külön kiemelésre érdemes Feczesin Kristóf, idén végzős színműs hallgató Phylax, a túlzottan művészlelkű költő szerepében. Rövid szerepében a túlzás elképesztő lendülettel párosul.

A dráma ereje helyenként mégis átüt a színpadon. Az előadás legfontosabb dialógusa talán nem is Romulus és a slusszpoén-Odoaker párbeszéde, hanem Romulus és Aemillianus (Lajos András) utolsó szóváltása. Mit mondhat a császár a megkínzott katonájának? Van-e olyan politika, ami helyeselhető, annak ellenére, hogy a nép szenved? Gondolhat-e egy vezető a saját országának a jóléte helyett a világ jólétére? Magas labdák, amiket az előadás nem igazán csap le. Így nem marad más, mint egykedvűen bámulni a baromfiudvart.

(2016. február 28.)

Az előadás adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr778473992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.