7óra7

Szélsőségek Veronája
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Szélsőségek Veronája

Shakespeare: Rómeó és Júlia / Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen

2016. 03. 18. | SoósAndrás

Szikszai Rémusz Veronájában a szerelem is egyfajta szélsőség, ami legalább olyan távol esik a higgadt gondolkodástól, mint az erőszak.

Shakespeare közel négyszáz éves darabja mára már egy elég nehezen értelmezhető eseménysorozat: egy tizenhárom és egy tizenhat éves gyermek egyik pillanatról a másikra halálosan egymásba szeret, másnap máris összeházasodnak, aztán harmadnap öngyilkosok lesznek. Ezt manapság húsz-, harmincéves emberek játsszák el, az életkori kérdést azzal magyarázzák, hogy a középkorban korábban értek a fiatalok, a csálé cselekményt pedig csűrik-csavarják valamiféle rendezői koncepció szerint. Mi, nézők hajlamosak vagyunk az „örökérvényű igazságok” miatt megfeledkezni a logikátlan fordulatokról, a fészkelődőket pedig általában már az lenyugtatja, ha újabb fordítások elővételével maszatolják el a kérdéses dramaturgiai megoldásokat.

ro_1.JPGSzakács Hajnalka, Vecsei Miklós (fotó: Máthé András)

Szikszai Rémusz rendezésében azonban rendet tesz, és úgy porolja le a darabról ezt a korszakos érthetetlenséget, hogy közben értelmezi is: az ő Rómeója és Júliája valóban egy tizenhárom és egy tizenhat éves tinédzser, de mai szemmel ennyi idősek, döntéseik irrealitása pedig pont, hogy fiatal korukból fakad: náluk még teljesen oké egyik napról a másikra örökérvényű elhatározásokba bonyolódni.

ro_2_all.JPGValamikor a két világháború között vagyunk, a kiújuló és lappangó gyűlölet korszakában: Szikszai Rémusz rendezésében egy olyan világba helyezi a hősszerelmesek tragédiáját, ahol eredendő és alapvető a poláris gondolkodás, ahol csak Capulet és Montague van, meg diktátorok ruhatárából öltözködő hercegek. Ha azt gondolnánk, innen már egyenes út vezet ahhoz a nem túl eredeti elgondoláshoz, miszerint Rómeó és Júlia elsöprő szerelme lesz az, ami egyfajta magasztos micsodaként emelkedik majd a nyers erőszak fölé, tévedünk: Szikszai Rémusz Veronájában a szerelem is egyfajta szélsőség, ami legalább olyan távol esik a higgadt gondolkodástól, mint az erőszak.

(Az előadásfotón Szakács Hajnalka és Oláh Zsuzsa láthatók. A képet Máthé András készítette.)

Júlia (Szakács Hajnalka) egy infantilis bakfis, aki semmit nem tud komolyan venni. Miközben a nagy hírt hozó dadát várja, percekig azt nézzük és hallgatjuk, hányféleképpen lehet elidétlenkedve kimondani a ’dada’ szót. Rómeó (Vecsei Miklós) az egyik pillanatban még Rosaline-ért epekedik, de nem okoz neki gondot pár perc alatt áthangolódni Júlia imádatára. Vecsei Miklós igazi, ideális Rómeó, teli szenvedéllyel és szeretettel: Mercutio és Tybalt párbaja előtt úgy próbálja lefogni Tybaltot, hogy magához öleli.

A címszereplők egymást követő öngyilkosságát a szokásosnál jobban megcsavarják: az eredeti műben Júlia felébredésekor Rómeó már halott, Szikszai Rémusznál még van idejük utoljára egymásra eszmélni, hogy aztán a fiú a lány karjában haljon meg, azzal a tudattal, hogy teljesen elhamarkodott volt az öngyilkossága. Szerelmük így éppúgy zárul, ahogy kezdődődik: elhamarkodottan, hűbelebalázs módjára, azonban itt derül ki leginkább, hogy milyen erős ez a rendezői elképzelés, hisz haláluk cseppet se lesz nevetséges, viszont rendkívül megrázó és tragikus.

ro_5.JPGMészáros Tibor, Szakács Hajnalka (fotó: Máthé András)

Aztán ott van Júlia dajkája (Oláh Zsuzsa), aki egy harmadik szélsőséget választ: cserfes asszonyként sokáig egyszerű poénnak fogja fel az életet. Meg ott van Mercutio (Kiss Gergely Máté) is, aki Szikszai Rémusz rendezésében néhol talán túl nagy hangsúlyt kap: mint egy commedia dell’arte figura, mindenből viccet csinál, le nem lehetne állítani, néhol már-már idegesítő is, így nem meglepő, hogy még saját halálát is elkomolytalankodja. Ehhez a komolytalansághoz még kifejezetten illik is Varró Dániel amúgy kifejezetten jópofáskodó fordítása: Itt jön Rómeó, magának már csak réme ő”. Szikszai Rémusz igen jól érez rá a darab első felének komikus jellegére, ezt aztán jól fel is duzzasztja, amiben aztán néha túlzásba esik: Mercutio és Rómeó elfognak egy küldöncöt, aki a Capulet-buli meghívóját viszi, ők pedig nagyjából öt percen keresztül olvassák fel a meghívottak nevét – itt aztán jól le is ül a produkció.

A tragikum viszont nem csak a komikumot követi, de a darab keretéül is szolgál. A kezdőjelenet a darab zárójelenete is egyben: egy térdelő alakot látunk a színpad előterében, fejére zsákot húztak, elkeseredett hangon azt zihálja: „hazudnak”, „sosem fognak kibékülni”, majd a herceg fejbe lövi. Ez a rejtélyes eseménysor aztán a darab végén nyeri el értelmét: a fiatalokon segíteni próbáló Lőrinc barát (Mészáros Tibor) az, aki a képmutató póz-gyászban egymásra licitáló szülők helyett elviszi a balhét. Ez a frappáns keret hangsúlyozza ki igazán Szikszai rendezői elképzelését: a gyűlölet tragédiája önmagába kanyarodik vissza, és folyamatosan megismétlődik, nem lehet belőle szabadulni.

ro_6.JPGVecsei Miklós, Szakács Hajnalka (fotó: Máthé András)

A hangsúlyos rendezői jelenlét itt-ott túlkapásokba esik. A Capulet-buliban például indokolatlannak érezzük a Sárkánylányok Tűzzsonglőr Csapatot, ahogy mindenféle égő fáklyákkal, sámánisztikus öltözetükben pörögnek-forognak; az az érzésünk támad, a rendezőnek csak azért volt rájuk szüksége, hogy megtöltsék az öblös nagyszínpad hátterét. Pedig legtöbbször igen jól él a hatalmas tér adta lehetőségekkel: Varga Járó Ilonka grandiózus, a reneszánsz korszakot megidéző lépcsődíszletén látványos párbaj-koreográfiákat láthatunk. És bár igen erős a komikum-tragikum váltás Mercutio halálakor, rögtön az egyik főszereplő, Szakács Hajnalka mintha nem tudná tartani a tempót: amilyen jól hozza az infantilis Júliát, olyan fals az elkomorodása, gyászos sírásai nem igazán váltanak ki érzelmet a nézőből.

„Jövő nincs, béke van” – olvashatjuk a darab színlapján, s valóban, talán így lehetne leginkább összefoglalni a darab komor állítását. Egy gyűlöletre és hazugságokra alapuló világban a hősszerelmesek halála nem nemesül áldozattá, hisz nem változtat meg semmit: a darab a végén újrakezdődik, és ebből a spirálból, úgy tűnik, sosem szabadulunk.

Az előadás adatlapja itt található.

Kapcsolódó

Premierajánlónk Vecsei Miklós és Szikszai Rémusz gondolataival

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr168486368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.