7óra7

Somhegyi György: „Mostanában egyre jobban foglalkoztat a főzés.”

Somhegyi György: „Mostanában egyre jobban foglalkoztat a főzés.”

2016. 04. 05. | SoósAndrás

„Szerintem a színházban nagyon fontos az új történet.”

Hagyományainkhoz híven idén is bemutatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatókat. A Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályával készített interjúink keddenként jelennek meg. Végül, de nem utolsó sorban Somhegyi Györggyel beszélgettünk improvizációról, az életet meghatározó élmények fontosságáról, illetve arról, mit hiányol a színházi repertoárokban.

A port.hu-oldaladon úgy néz ki, egy másik Somhegyi Györggyel kell osztozkodnod, aki szintén színész… Kicsoda ő?

Apukám révén távoli rokonom, de még sohasem találkoztam vele. Az Új Színházban találkoztam ezzel a névváltoztatási kérdéssel először, ahol stúdiós voltam. Ott ismerték, aztán a Radnótiban ismét felmerült, ahol a gyakorlatomat töltöttem, ő meg ott játszott évekig. Pár éve vette át az aranydiplomáját az egyetemen, amikor kihívták a színpadra, az osztálytársaim már előre röhögtek… Egy ideig gondolkoztam rajta, hogy nevet változtatok, de aztán rájöttem, hogy én nagyon szeretem a nevemet, úgyhogy nem akarom megbolygatni.

som_portre_2_ki.JPGSomhegyi György (fotó: Éder Vera / Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Ha nem ő, volt valaki más a családból, aki befolyásolt abban, hogy művészeti irányba indulj el?

Apám zenész, anyukám meg dramaturg kurzust végzett, de aztán a gyerekei miatt nem igazán jutott ideje a szakmára. Imád írni, irodalom órára, ha fogalmazásokat, verseket kellett írni házi feladatként, ezeket nagyon komolyan vettük, mindig közösen készültünk, és ezt nagyon imádtam. Ezek után jöttek a versmondóversenyek, amikre szintén anyukámmal készültem fel. Általános iskolában aztán minden évben, karácsonykor csináltunk egy színdarabot, hatodikos koromban én játszottam a főszerepet. Azóta akarok színész lenni, nem is érdekelt igazán más. Innen egyenes út vezetett a drámatagozatos Vörösmarty Gimnáziumba – aztán pedig jött a nagy pofára esés, amikor nem vettek fel a Színműre.

Mit gondolsz, miért nem sikerült akkor?

Novák Eszter zenés-színész osztálya volt ez, ahova akkor felvételiztem, én meg egyáltalán nem tudtam énekelni. Megkérdeztem Novák Esztert, hogy miért szórtak ki, ő nagyon jófej volt, és elmondta: „Gyurikám, idejössz ezzel a tizenkét éves fejeddel, menjél, éljél, ismerd meg magad…” Utólag azt mondom, igaza volt.

Mihez kezdtél ezután?

Egy évig magyar szakra jártam az ELTÉ-re, teljesen depressziós voltam. Anyukám győzött meg, hogy jelentkezzem oda, hogy csináljak addig is valamit. Rengeteg évfolyamtársam volt ott, akik szintén színészek akartak volna lenni, volt egy öt-tíz fős csapatunk, akikkel együtt jártunk színházba, aztán némelyükkel közösen kezdtünk el improvizálni.

Játszol a Grund Színház nevű improvizációs csapatban… hogy kerültél ide?

A Vörösmartyban volt drámatanárom Papp Dani, ő küldött el Kapolcsra, ahol Andrew Hefler tartott impro-workshopot éppen, hogy nézzek körül. Beleszerettem az improvizációba. Elkezdtük páran győzködni Andyt, hogy folytassa ezt a workshopot, csináljon rendszeres kurzusokat, később, hogy legyünk társulat. 2010-ben meg is alakult a Grund Színház.

csabai_bence_grund.jpgA Grund Színház 2016-ban (fotó: Csabai Bence)

Magyarországon improvizációs színházként leginkább a Beugrót és a Momentán Társulatot ismerik… Ti miben különböztök tőlük?

Itthon az improvizáció sokszor csak odáig terjed, hogy valamit improvizálok a színpadon, ha elfelejtem a szövegemet, vagy, hogy legyen valami vicces – mint a Beugró. Mi nagyobb formátumú, tehát félórás, ötven perces előadásokat tartunk, összefüggő történetet próbálunk mesélni. Ahogy Andy tanítja, nem feltétlenül az a lényeg, hogy vicces vagy érdekes legyél – ez ugyanis borzasztó teher tud lenni. Egyébként a szakdolgozatomat is az improvizációról írom: többek között arról, hogy hogyan lehetne ezt alkalmazni az egyetemi oktatásban, illetve később a színpadon, megoldandó szituációkban vagy bejáratott előadásoknál, ha a színészek már nem egymásra figyelnek játék közben.

A Grund Színház weboldalán, a bemutatkozó szövegedben azt lehet olvasni, hogy „konkrétan lesmárol bárkit”…

Igen, volt egy ilyen korszakom. Nyilván úgy kezdett el mindenki improvizálni, hogy még nem igazán értettünk hozzá, ebből viszont őrült energiák szabadultak fel. Bennem az volt, hogy hitelesen kell játszanom, ha valaki a csajomat játssza, azzal csókolózni fogok. Ez aztán rajtam ragadt, később már viccet is csináltam belőle: volt, hogy csak bementem a színpadra, megcsókoltam valakit, aztán kijöttem. De most már nem! Kedvenc idézetemnek ezért azt választottam ehhez a bemutatkozó szöveghez, hogy „Csak csókolózni érdemes”. Ebben az az érdekes, hogy ezt Csehov mondta.

A magyar szak után az Új Színház stúdiósa voltál két évig… Mi történt veled ekkoriban?

a_bunda_all_ki.jpgMinden évben felvételiztem a Színműre és Kaposvárra is, mindenhonnan elküldtek. Utólag megint azt tudom mondani, hogy igazuk volt: kiállhatatlan ember voltam. Böröndi Bencével is volt egy vitánk akkoriban. Csapatban működésre teljesen alkalmatlan voltam.

(A fotón A bunda egyik jelenete látható. A felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetem bocsájtotta a rendelkezésünkre.)

Mikor változott ez meg?

Mikor felvettek, a harmadrostán együtt voltam Bödők Zsigmonddal és Jéger Zsomborral, a szünetben kimentünk utcazenélni az Astoriához, jó lazításnak tűnt. Iszonyú sok pénzt kerestünk, így elhatároztuk, nyáron kimegyünk Bécsbe, ahol remélhetőleg tízszer ennyit fogunk keresni. Kistoppoltunk Bécsbe, pár nap után hazajöttünk, aztán lestoppoltunk egészen Olaszországig.

Csodálatos út volt. Töméntelen szívással persze, mert teljesen gyakorlatlanok voltunk. Kitetettük magunkat mindenféle elhagyatott benzinkutaknál, mert nem akartunk összeveszni a sofőrrel, aztán egy napnyi dekkolás után rájöttünk, hogy nem érdemes  kompromisszumokat kötni, mert itt senki nem vesz fel. Később, visszafelé úton megrekedtünk az olasz határon, mert egy magyar nő eldobott minket odáig, mondván, hogy nem egy irányba utazik velünk, de segíteni akart, mert szimpatikusnak talált minket. Úgyhogy azt mondtuk neki, hogy már azt is megköszönjük, ha csak az osztrák-olasz határig elvisz. Akkor jöttünk rá, hogy nem létezik az EU-ban olyan, hogy határ. Ott álltunk az autópálya közepén. Valami kis osztrák faluba keveredtünk, ahol egy templomkertben aludtunk hálózsákokban, megáztunk, a lakosok emberszámba se vettek, mert csövesnek néztünk ki.

A következő évben Avignonig stoppoltunk, szintén utcazenélésből tartottuk el magunkat, csak akkor már egy hónapig. Az első héten végig halálfélelmem volt, mert csak mindenféle fura alakok vettek fel minket – ez után az egy hét után, mikor már a tengerben fürödtem, szabadult fel valami bennem, sok görcstől megszabadultam, itt kattant át a gondolkodásom. Ettől kezdve az utazás is egész más lett: például egy francia férfi meggyőzte a feleségét, hogy náluk aludhassunk, aztán adott ötven eurót az útra…

Azt lehet olvasni rólad az interneten, hogy „agyalós” színész vagy, viszont közben egy improvizációs csapatban is játszol…

Én magam se tudom, a kettő hogy fér össze. Talán úgy, hogy nekem szükségem van egy csapatra, ahol önmagam lehetek – ilyen most Miskolcon, de a Grundnál is. Viszont ahol úgy érzem, hogy meg kell felelni, megmutatni, hogy ki a legjobb, az bezár. Az egyetemen sokszor irigykedtem az osztálytársaimra, hogy milyen ösztönösen, egyszerűen tudnak megoldani helyzeteket, amiken én viszont előző este rengeteget agyaltam, görcsösen, egyedül a koliszobában. Közben ez jó tulajdonság is tud lenni: csináltunk a haverokkal egy Száraz című előadást a Jurányiban, ahol mindent mi csináltuk a zenétől a jelmezig, itt ez az agyalás nagyon jól jött.

nie.jpgNIBELUNGbeszéd - Novkov Máté, Feczesin Kristóf, Somhegyi György (fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Érdekel akkor a rendezés is? A Diótörő után szabadon című darabban Sardar Tagirovsky rendezőasszisztense voltál.

Vele Paolo Simioni method acting tréningjén találkoztam, a Diótörőben Sardar ezzel a method acting-technikával kísérletezett. Agyaltunk, ötleteltünk a próbákon, de amúgy nincsenek rendezői ambícióim. Közösen, együtt szeretek dolgozni. Viszont egy csapatot, alkotói műhelyet szívesen vezetnék.

Idefele úton azt mondtad, magadról szeretnél mesélni. Miért?

Castingokon figyeltem meg, hogy sokan, amikor bemutatkoznak, elmondják, hol születtek, kikkel élnek, hogyan élnek, satöbbi. Én általában elmondom, hogy színész vagyok és kész. Pedig a magánélet, az emlékezetes élmények, hogy mi formált olyanná, amilyen vagyok, sokkal izgalmasabb szerintem. Például az, hogy fiatalabb koromban a zenekarral, amiben trombitáltam, sokfelé utazhattam, hogy Dániában egy kompon, mikor már majd’ megfagytunk, a németek napozóágyakra feküdtek egy szál boxerben. Vagy az, hogy az óvodás korom óta legjobb barátaimmal évente egyszer egy hétig a Duna-parton sátrazunk. Vagy, hogy az idén nyáron tartottuk az esküvőnket, amit a saját kertünkben rendeztünk meg. Másfél hónapig vágtuk ki a fákat, bútorokat festettünk, építettünk közösen a barátaimmal, a családommal.

nagy_romulus_galos_mihaly_samu_ki.JPGA nagy Romulus - Somhegyi György, Fandl Ferenc (fotó: Gálos Mihály Samu)

Az egyetemen viszont pont ezeknek az élményeknek jutott kevés idő, nem?

Nagyon rosszul is esett. Az egyetemen azt hallgattuk, hogy „fogalmazz magadból”, de azt éreztem, nem tudok mit csinálni, mert nem gondolok semmit, csak azt, hogy itt mi folyik éppen. A kollégiumot is otthagytam egy fél év után. Azt hittem, megőrülök, mert azonos időpontokban ugyanazokkal az arcokkal találkoztam. Mikor apukámhoz költöztem, már az is üdítő volt, hogy a villamoson idegeneket láthatok. Így is úgy éltem fél évig még, mint a katonaságban: apukám lakásában volt egy matracom egy bicikli és egy szerszámosláda között, hazaértem, elaludtam, másnap indultam az egyetemre. Fél év után szólt az öcsém, hogy mehetek nyugodtan az ő szobájába is aludni, ott van ágy – nekem ez fel se tűnt, annyira ki voltam merülve, hogy semmi otthonélményem nem volt. Miskolcon most van egy nagyon jó albérletünk, amit Letivel, a feleségemmel gyönyörűen berendeztünk, és nagyon élvezem, hogy van végre saját, személyes terem, ahova vissza lehet vonulni. Ahol tudunk jókat főzni - mostanában egyébként egyre jobban foglalkoztat a főzés. Ki lehet ülni a kertbe. Amivel foglalkozni kell, hogy szép maradjon.

A gyakorlatodat az Örkényben és a Radnótiban töltötted, milyen élmény volt?

Az összes gyakorlatnál az tetszett, amikor egyedül voltam. Nem azért, mert nem szerettem az osztályt, azért, mert úgy éreztem, ott már le voltak osztva a szerepek, és nem tudok már újat bedobni. Fontos nekem, hogy egyszerre többféle dolgot is csinálhassak, ezért élvezem Miskolcot, ezért szerettem csinálni egyszerre a Szárazt a Jurányiban és Máté Gáborral a Nincsteleneket az egyetemen.

Miskolcon fogod folytatni jövőre – mit gondolsz a vidéki színházi létről, ennek az esetenként negatív csengéséről?   

Nagyon sok helyen tényleg rossz irányba mennek a vidéki színházak: rámennek egy nagyon rossz értelemben vett bulvár vonalra. Közben Miskolcon azt érzem, hogy egy nagyon széles körnek szóló, igényes színházat csinálunk – mondom ezt úgy, hogy általánosságban borzasztó kritikus vagyok, tíz előadásból nyolcról felháborodva jövök ki a végén.

zurzavaros_ejszaka_galos_ki.JPGZűrzavaros éjszaka - Somhegyi György (fotó: Gálos Mihály Samu)

Mi háborít fel?

Például az, hogy minden évadban játsszák valahol a Hamletet, ha meg újítani akarnak, előveszik a Rómeó és Júliát. Az improvizáció miatt kialakult bennem, hogy az új történetet nagyon fontosnak tartom, persze minden történet a legmélyén ugyanazokról a dolgokról szól. Szerintem a nézőnek mégis fontos a meglepetés: ahogyan a moziban magától értetődő, hogy új történettel állnak elő, úgy jogosan elvárhatnák a színházban is. Emiatt nagyon szimpatikus nekem a k2 Színház vagy Pintér Béla Társulata, akik bátran írnak újat, vagy írnak át.

Hova tovább? Milyen terveid vannak?

Miskolcon szeretnék tölteni pár évadot, az biztos – sok helyen játszottam és sokfélét, de mindenhol kicsit voltam, aztán tovább is álltam. Most úgy érzem, jó lenne egy adott közegben hosszabb ideig dolgozni. Valamint a Száraz stábjával a gyilkosos játék alapján akarunk egy előadást csinálni. Izgalmas eleme a játéknak, amikor be kell bizonyítanod, hogy ártatlan vagy – ezt az érvelést akarjuk valahogy megragadni. Tervbe van véve, hogy valahogy beleépítjük a darabba a modern fizikát is, konkrétan a gravitációs hullámokat, azt a jelenséget, ami a pillangó-effektushoz hasonló, tehát ha valamit itt csinálsz, az hullámokban befolyásolja az egész világot. Hasonló a gyilkosos játék érveléséhez: gyakorlatilag semmi nem létezik, csak amit elhiszel, vagy amit elhitetsz.

Kapcsolódó

Beszélgetés Prohászka Fannival
Beszélgetés Szabó Sebestyén Lászlóval

Beszélgetés Feczesin Kristóffal
Beszélgetés Dékány Barnabással
Beszélgetés Kókai Tündével
Beszélgetés Pálya Pompóniával
Beszélgetés Novkov Mátéval
Beszélgetés Varga Lilivel
Beszélgetés Dóra Bélával
Beszélgetés Jéger Zsomborral
Beszélgetés Böröndi Bencével
Beszélgetés Patkós Mártonnal

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr468558636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.