7óra7

7 plusz 7

7 plusz 7

2016. április 11 – 17.

2016. 04. 07. | 7óra7

7 plusz 7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, budapesti és vidéki előadásokból. A 7 óra 7 heti ajánlója minden csütörtökön, este 7 óra 7 perckor.

Megújult heti ajánlónkban szeretnénk teljesebb képet adni a hazai színházi életről, ezért a vidékiek mellé minden napra ajánlunk egy budapesti előadást is.

7plusz7_logo.PNG

Április 11. (hétfő)

Rómeó és Júlia / Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen (19 óra)

Egy tizenhárom és egy tizenhat éves gyermek egyik pillanatról a másikra halálosan egymásba szeret, másnap máris összeházasodnak, aztán harmadnap öngyilkosok lesznek. (…)  Mi, nézők hajlamosak vagyunk az „örökérvényű igazságok” miatt megfeledkezni a logikátlan fordulatokról. (…) Szikszai Rémusz rendezése úgy porolja le a darabról ezt a korszakos érthetetlenséget, hogy közben értelmezi is: az ő Rómeója és Júliája valóban egy tizenhárom és egy tizenhat éves tinédzser, de mai szemmel ennyi idősek, döntéseik irrealitása pedig pont, hogy fiatal korukból fakad: náluk még teljesen oké egyik napról a másikra örökérvényű elhatározásokba bonyolódni” – írta az előadásról Soós András.

ro_1.JPGRómeó és Júlia (fotó: Máthé András)

A két főszerepet Szakács Hajnalka és Vecsei Miklós játssza, utóbbit megkérdeztük a darabhoz fűződő viszonyáról, és válaszából kiderül, hogy teljesen másként látja a darab váratlan fordulatait, mint kritikusunk: „Valóban ilyen az élet, egyik pillanatról másikra történnek dolgok, sokszor ilyen végletesen. Azért is szeretem, mert nagyon tiszta ez a darab, és minden pillanata iszonyatosan igaz. Nincs benne semmi álszenteskedés, és minden lehetőséget megad egy színésznek, hogy igazán mélyen adja magát. A néző pedig eldöntheti, melyikükkel ért egyet.

Budapesten a negyven éven felüliek gondolatvilágába és a kapuzárás előtti pánikba enged bepillantást a Dumaszínház és a Füge közös produkciója, a 40! avagy Véges élet című előadás a Jurányiban, este 7 órától.

Április 12. (kedd)

Pinokkió / Budaörsi Latinovits Színház (15 óra)

Carlo Collodi világhíres fabábuját Prohászka Fanni kelti életre, remekül.  Merev járásával, jellegzetes orrával és a világra folyton rácsodálkozó arckifejezésével már kinézetre is maga az életre kelt mesehős. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója hetyke, öntörvényű koboldot formál a karakterből.

kepatmeretezes_hu_img_0384.jpgPinokkió (fotó: Budaörsi Latinovits Színház - Borovi Dániel)

Rajta kívül több egyetemista (Gyöngyösi Zoltán, Figeczky Bence, Böröndi Bence) is együtt játszik a társulat állandó tagjaival: Bohoczki Sárával, Ilyés Róberttel, Bregyán Péterrel, Páder Petrával és Ódor Kristóffal.

Lukáts Andor míves, a részletekre is ügyelő rendezése klasszikus eszközökkel hozza közel a klasszikus mesét gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt.

A Forte Társulat Irtás című előadása az egymással farkas módra élő (és meghaló) felnőttek világába nyújt megrázó erejű bepillantást, szavakkal, mozgással, gesztusokkal. Az előadás este 7 órakor kezdődik a budapesti Szkénében.

Április 13. (szerda)

Liliom / Miskolci Nemzeti Színház (19 óra)

A mindent átható édeskés bú, a tettleges erőszak és a szeretet kéz a kézben járó együttese vagy az elköteleződés nehézségei ma is megmozgatják a lelket. Miért áll ki Liliom egy cselédlány mellett, karrierjét és szeretőit feladva? Ha már kiáll érte, miért nem visz haza neki pénzt, ha egyszer tehetné? Egyáltalán, mit érez egymás iránt ez a két szereplő? Hogy szeretheti valaki Liliomot – kérdezzük, miközben mi is kedveljük őt. A válaszok világosak, mégis, a megfogalmazásukhoz szükség van Molnár drámájára” – írta az előadásról Hajnal Márton kollégánk. És bár nem volt teljesen elégedett, elsősorban azzal, hogy Szabó Máté rendező nem nyúlt elég bátran Molnár Ferenc szövegéhez, a címszereplő alakításáról sok jót írt: „Simon Zoltán tökéletes választásnak bizonyul. Lilioma kamaszos, egyszerűségében szerethető és megérthető. Hős, akire vétkei ellenére alig-alig lehet haragudni. Annyira hozzászokott a magányhoz, hogy szerelmével nem tud mit kezdeni, gyermekként vágyik visszatérni a körhintára, és felelőtlen kisfiúként játssza el a lehetőségeit.” Már csak miatta is érdemes megnézni a miskolci előadást. 

lil4.JPGLiliom (fotó: Gálos Mihály Samu)

A Pesti Színházban ugyanezen a napon játsszák Kovács D. Dániel különös hangulatú és sajátos felfogású rendezését, a Haramiákat, este 7 órai kezdettel.

Április 14. (csütörtök)

A Grönholm-módszer / Pécsi Nemzeti Színház (19 óra)

A katalán szerző, Jordi Galcerán darabja egy állásinterjú keretébe ágyazott, pszichologizáló esettanulmány arról, hogy a vélt vagy valós munkahelyi-közéleti kényszerek között milyen lehetőségek maradnak az emberség és a személyiség megőrzésére. Kritikusunkat, kiss csaba bé-t ugyan nem nyűgözte le a darab, inkább csak amolyan mesteremberesen jól megírt szövegnek tartja, nem vérbeli drámának, Horgas Ádám rendezését mégis ajánlja a nézőknek: „Az újabb és újabb feladatok, lelepleződések, csavarok hihetően követik egymást mind a szöveg, mind a színészi játék szintjén, és a végső nagy csavar felől visszatekintve sem válik hiteltelenné a történet. Igazi mélységek persze nem tárulnak fel, és a végső megoldás sem kecsegtet valami nagy hűha-élménnyel. A Pécsi Nemzeti Színház Grönholm-módszere könnyen emészthető, mindenkinek bátran ajánlható és gyorsan felejthető repertoárdarab.

2.JPGA Grönholm-módszer (fotó: Körtvélyesi László)

Dürrenmatt A nagy Romulus című drámáját a k2 és a Stúdió K Színház közösen állította színpadra rengeteg ötlettel, egy kiváló és több remek színpadi alakítással, bakfitty címmel. Az előadás este fél 8-tól látható a budapesti Stúdió K Színházban. 

Április 15. (péntek)

Primadonnák / Győri Nemzeti Színház (19 óra)

Az idei Thália Humorfesztiválon Járai Máté, az előadás egyik főszereplője ezért az alakításáért elnyerte a legjobb színésznek járó díjat. A másik főszerep (váltott szereposztásban) Nagy Balázsé és Simon Kornélé – utóbbi egyben az előadás rendezője is. Aki egy könnyed, szórakoztató estére vágyik, annak jó választás a két, anyagi csőd szélén egyensúlyozó, és ezért sok mindenre képes Shakespeare-színész története.

prima_kis.JPGPrimadonnák

Budapesten ezen a napon játsszák az Orlai Produkció Aranytó című előadást, amelyet Gáffi László rendezett, a két főszereplője pedig Vári Éva és Benedek Miklós. Az előadás este 7 órától látható a Belvárosi Színházban.

Április 16. (szombat)

A hullám / Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg (19 óra)

A 2012-es, Bárka színházas bemutató után Vidovszky György Zalaegerszegen rendezte meg A hullámot, a bárkás előadás alapján. Sajnos ez az előadás kevesebb szakmai visszhangot kapott, mint az első, pedig megérdemelte volna. Arról akkor azt írtuk, hogy „Vidovszky György most már sokadszorra bizonyítja be, hogy a kollektív munka kollektív felelőssége összetartó csapatot eredményez.” Ugyanez tapasztalható Zalaegerszegen is: az előadás mozgásvilága nagy kihívás elé állította a társulatot, amit nagyon fegyelmezetten és sikeresen oldottak meg, de ugyanez a hozzáállás tükröződik a prózai részeknél is. A demokrácia törékenységéről szóló, a mára nagyon erősen reflektáló előadás színrevitele a zalaegerszegi évad legbátrabb döntése volt. Aki teheti, most még megnézheti.     

hullam_pezzette_unberto.JPGA hullám (fotó: Pezzetta Umberto)

Aki egy írországi, mégis oly ismerős módon pusztuló vidék történetét szeretné megnézni Alföldi Róbert szereplésével, annak jó szívvel ajánljuk a Kultúrbrigád Vaknyugat című előadását, Gothár Péter rendezésében, a budapesti Átrium Film-Színházban, este 7 órától.

Április 17. (vasárnap)

Macska a forró bádogtetőn / Katona József Színház, Kecskemét (19 óra)

Az elmúlt év 40 legfontosabb előadása közé is beválogattuk Zsótér Sándor kecskeméti rendezését. Ezzel az indokolással: „Zsótér Sándor az utóbbi időben, úgy tűnik, szívesen nyúl huszadik századi amerikai családi drámákhoz, és az eredmény tartalmi és minőségi szempontból is rendre túlmutat magán az alapanyagon. A rendező ezúttal megtartja a karakterek és a kapcsolatok sematizmusát, sőt, éppen az egymástól teljesen eltérő stílusban felépített figurák közötti megértés teljes hiánya jelenti az előadás egyik erejét. Zsótér jól működő eszköztárának (tükörfordítások, magyar tulajdonnevek használata), valamint a főszerepeket játszó Trokán Nórának és Szemenyei Jánosnak köszönhetően, az előadás végig zökkenőmentesen fenntartja a figyelmet, és a cselekményt fizikai és átvitt értelemben is közel hozza hozzánk.

macska_walter_peter.jpgMacska a forró bádogtetőn (fotó: Walter Péter)

Mi is lehetne inkább méltó egy őrült hét lezárására, mint egy elmegyógyintézetben játszódó történet? Este 7 órakor kezdődik a budapesti Belvárosi Színházban a Száll a kakukk fészkére című előadás Szabó Kimmel Tamás főszereplésével.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr358568678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása