7óra7

Bagossy László: „Mikor egy igazi tehetség belép a terembe, az már-már megható”

Bagossy László: „Mikor egy igazi tehetség belép a terembe, az már-már megható”

2016. 05. 03. | SoósAndrás

„Aki csak az igenekre vagy csak a nemekre vadászik, abból nem lesz jó művész.”

Hagyományainkhoz híven idén is bemutattuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatókat. A végzős interjúk után ezúttal megkeressük a három osztályfőnököt is, és az osztály apropóján alaposan kifaggatjuk őket. Másodjára Bagossy Lászlóval beszélgettünk a most zajló felvételikről, arról, hogy miért döntött úgy, tanár és osztályfőnök lesz, valamint a tanári és rendezői szerep közti ellentétről.

Most zajlanak a felvételik – melyik bizottságokban vagy benne?

Ha van időm, ott ülök a színészfelvételin is, de most rám zúdult száznyolcvan felvételi teszt a színházrendezőktől. A feladatok egy része könnyen javítható, mert a műveltséget, tájékozottságot firtatja, van megoldókulcs, és néhány doktorandusz-hallgató segítségével egyetlen délután alatt sikerült is lepontoznunk őket. A nehezebb rész az úgynevezett kreatív teszt, mert itt a feladatoknak nincs egyetlen jó megoldásuk: ízlés, fantázia, fogalmazási készség vannak a mérlegre téve, és ez a mérleg természetesen az én szubjektív mérlegem, hiszen én vezetem majd az osztályt, muszáj megismernem a teljes mezőnyt, így a javítást nem tudom másokkal megosztani. Kifolyt szemmel, kézzel írott, hosszú szövegek hegyein kell átrágnom magamat, méghozzá a lehető legnagyobb odafigyeléssel.

olvas_2_gordon_eszter_ki.JPGBagossy László egy olvasópróbán (fotó: Gordon Eszter)

Ez a „dolgozatjavítás” eléggé távol áll a tanári feladataidtól, mennyire megterhelő számodra?

Minden nehézsége ellenére a felvételi egy különlegesen izgalmas, ünnepi procedúra, ahol a legígéretesebb tehetségek kiválasztása zajlik. Idén bemutatkozó videókat is kértünk a jelentkezőktől: a színészektől egy, a rendezőktől pedig két percben. Ez lehetőség arra, hogy nyugodt, stresszmentes szituációkban nyilvánuljanak meg, ugyanakkor sokat elárul róluk, hogy ezzel a lehetőséggel mit tudnak kezdeni. A magam részéről már a teszt összeállítását is nagyon inspiráló kihívásnak éreztem, mert a kreativitás mérése egyáltalán nem egyszerű probléma. A pszichológusok rendületlenül kutakodnak ez ügyben, néhány klasszikus tesztjüket be is emeltem a feladataink közé, de tökéletes módszer nem létezik. A mérések egyik végkövetkeztetése (és ebben elég jelentős konszenzus van a kreativitás-szakértők között) hogy a kreatív személyiségben szélsőségesen ellentétes tulajdonságok vannak egyszerre jelen: exhibíció és befelé fordulás, rendetlenség és rendszeretet, felnőtt bölcsesség és gyermeki játékosság, hagyománytisztelet és újítási vágy... és így tovább. 

A színészfelvételin vers- és monológmondás zajlik, ez mennyire alkalmas a kreativitás mérésére? 

Újra meg újra megpróbáljuk átgondolni a felvételi követelményeket. A bemutatkozó videó mellett idén újdonság az is, hogy kijelöltünk két nagyszerű irodalmi művet: Petőfi János vitézét és Örkény egyperceseit, mindkettő nagyon gazdag és hálás anyag, a jelentkezők pedig maguk választhatják ki a kedvükre való részletet vagy novellát. Shakespeare-monológokat is kértünk, de Nádasdy Ádám friss és eleven fordításában, és újdonság a „szabad gyakorlat”, a szöveg nélküli etűd, zenés vagy táncos feladat. Van egy teljesen szabadon választható szöveg is, ami lehet az újságcikktől az ételreceptig bármi. Ami viszont a tehetségek szelektálásának mindig is döntő tényezője volt és marad, az a felvételi bizottságban ülő művésztanárok intuíciója, ízlése, emberismerete és szakmai tapasztalata.

hamlet_gordon_eszter.JPGHamlet - a szereplők között Bagossy László tanítványaival (fotó: Gordon Eszter)

Hogyan lehet az izguló felvételizőt feloldani?

Erre mindig történnek kísérletek. A felvételi vizsga előtt például megmutatjuk nekik a termet, ahová be kell majd lépniük, és ott közös, bemelegítő játékokat játszanak. Máté Gábor korábban azt találta ki, hogy rendezőhallgatók a várakozás ideje alatt is mozgásban tartják a felvételizőket, osztálytermekben dolgoznak velük, mielőtt a bizottság elé lépnek. De akárhogy is van, ez egy versenyhelyzet, ebben a szakmában pedig bírni kell a stresszt, vitorlába kell fogni, dolgozni kell tudni belőle. Másfelől a kiválasztás felelőssége sokszor legalább akkora stresszt okoz, mint felvételizni. Legalábbis számomra.  Életsorsokról döntök. Nem szeretnék hibázni. Vannak persze könnyen megítélhető esetek, mégis rengeteg időt és türelmet igényel az olyan jelentkezők meghallgatása is, akik nyilvánvalóan nem rendelkeznek megfelelő képességekkel és önismerettel, és nem alkalmasak a pályára. Ők a többség. Mindegyikükben hatalmas a vágy és a sóvárgás a szakmánk iránt, és ez tiszteletet érdemel. Idén is majdnem nyolcszázan szeretnének színészek lenni. De a nagy pillanat mégis az, amikor egy igazi tehetség lép a terembe. Amikor egy igazi tehetség belép a terembe, az már-már megható.

Miért döntöttél úgy, hogy tanítani fogsz, majd osztályfőnök leszel a Színművészeti Egyetemen?

Ezt a kérdést én is föl szoktam tenni magamnak. Talán azért, mert annak idején Ascher Tamás kért fel, és ez imponált. Az érveinek egyikével pedig, miszerint a generációknak kötelességük átadni egymásnak a tapasztalataikat, nehéz lett volna vitába szállnom. Mivel a művészi célokat és a pedagógiai célokat nehezen tartom összeegyeztethetőnek, inkább alkotóként tekintek magamra, akitől tanulhatnak azok, akik találnak bennem valami fontosat a maguk számára. Közzé teszem a tapasztalataimat (amik az elődeim tapasztalatai is egyben), és mindenki vegyen belőle annyit, amennyire szüksége van. És lehetőleg ne csak az enyémből, hanem ahonnét és akitől csak lehet. Szimatolja ki mindenütt a tanulnivalót. Szerintem ugyanis a tanulás képessége a döntő. Olykor pocsék tanárok kezei közül kerülnek ki hatalmas tehetségek, máskor csodálatos tanárok komplett osztályai tűnnek el a szakma süllyesztőjében. Én nem azokat csodálom, akik tanítani tudnak, hanem azokat, akik képesek tanulni. Ezért van az, hogy a Mester-szerepkört is mindig röhejesnek találtam. Nem is törekedtem rá soha. Mindannyian esendőek vagyunk, és senki sem tudja a titkot, hogyan kell élni és hogyan kell alkotni. Pózolunk, próbálkozunk. Szerencse és boldogság, amikor közünk lehet egy jól sikerült alkotáshoz vagy egy jól sikerült tanítványhoz. Az elmúlt öt évben színészhallgatókkal dolgoztam, szeptembertől a rendezőosztályt vezetem, ami igazi istenkísértés, mert ez egy olyan szakma, amiről tényleg nem lehet tudni pontosan, hogy micsoda, és hogy ki az, aki jól fogja tudni csinálni. A színészfelvételin legalább bizonyos alkati adottságokkal áltathatja magát az ember, de hogy egy rendező mitől látszik alkalmasnak…? Én az egykori önmagamat lehet, hogy nem venném fel…

rendez_1_znamenak_ki.JPGBagossy László rendez (fotó: Znamenák István)

Sok olyan volt, vagy jelenlegi színészhallgató van, aki rendezői pályára lép, sőt, azt mondják, előbb a színészi munkát kell megtapasztalni, hogy rendezővé válhassanak…

Igen, ez egy nagyon életszerű, mondhatni évszázados folyamata a rendezővé válásnak. A rendezők nem a bölcsészkarról érkeztek, hanem a színészetből. De az elmúlt évtizedek színházi kultúrájában világszerte lettek bölcsészhallgatókból nagyszerű rendezők. Nem jutottunk hát közelebb a probléma megoldásához. A két szak úgynevezett akkreditációja egyelőre nem teszi lehetővé az átjárást, pedig sok esetben indokolt lenne színész szakról rendezőire váltani vagy fordítva. A Színművészetin a rendezőtanárok törekedni szoktak arra, hogy a hallgatók megtapasztalják a színészi munka jelentette igénybevételt, én is ezen leszek, sőt, a most induló dramaturgosztály hallgatói is együtt fognak játszani velünk.

Egy interjúdban említetted, hogy a tanári pályád során összesen kétszer üvöltöttél – mi tudott ennyire kihozni a sodrodból?

Nyilván valami apróság. Egy utolsó apró csepp a pohárban. A lényeg, hogy nem szoktam ordítozni. A színházban sem. Rendezőként és tanárként nem játszom két különböző szerepet. Örülök, hogy ezt az egyet sikerült nagy nehezen megtalálnom. A leendő rendezőhallgatóimnak is ezt kell majd megtalálniuk. Kinek-kinek a sajátját. És lehet, hogy nekik sem lesz könnyű.

Sok végzős vagy végzett színész arról beszélt, hogy nem akarnak politizálni a színházban – értékes munkát akarnak végezni bárhol, ahol szükség van rájuk. Te írtál már nyílt levelet Dörner György igazgatói kinevezésének apropóján, a Hamletben stadiondíszletet használsz – mit szólsz a fiatalok effajta gondolkodásához?

A politika elől nem fognak tudni kitérni, hiszen a politika az életünknek már szinte minden területére betolakodott. Most vége van az üvegházi játszadozásnak, az élet iskolája következik, fontos szakmai és emberi döntéseket kell majd meghozniuk. Amikor színházat csinálunk, az életünkről gondolkodunk, és ennek a politika is része. Egy jó művész az abszurditásig kell, hogy vigye az elfogulatlanságot. Igeneknek és nemeknek egyszerre kell jelen lenniük a művészetben, mert a világ is ilyen. Ilyen gazdag és ilyen abszurd. Aki csak az igenekre vagy csak a nemekre vadászik, abból nem lesz jó művész és nem lesz jó demokrata.

olvas_3_gordon_eszter_ki.JPGParti Nagy Lajossal egy olvasópróbán (fotó: Gordon Eszter)

Ebből az „üvegházból” az osztályod nagy része az Örkénybe került gyakorlatra, ahol te rendezőként dolgozol. A tanár-diák viszony hogyan fért össze a színész-rendező viszonnyal?

Régi rémálmom volt ez: a színpadon áll a diákom, aki tanár uraz engem, én magázom őt, miközben eszemben sincs tanítani, hanem minden idegszálammal alkotni próbálok. Az alkotás néha nem megy jól, ez természetes dolog, ilyenkor az ember tehetségtelen hülyének érzi magát, de hogy ráadásul még tanár úrnak is szólítsák – na, az már egy kicsit sok.

Megfordult a fejedben, hogy tanárként „kineveled” magadnak a színészeket, akikkel dolgozni fogsz majd a későbbiekben?

Nem. Sohasem próbáltam birtokolni vagy magamhoz láncolni őket. Az élet majd eldönti, hogy ki kihez kötődik. Az Örkény sajátos helyzetben volt három évvel ezelőtt, mert hirtelen elöregedett a társulat, és nagyon hiányzott belőle a legfiatalabb generáció. Ezért adódott úgy, hogy nálunk kezdhettek dolgozni. És talán ezért is fogadták ott őket olyan túlzó szeretettel és kíváncsisággal. Néha Kossuth- és Érdemes- és Jászai-díjas színművészek egész serege várta a színpadon, hogy fölébredjen otthon az egyetemi hallgató és befáradjon a próbára. Én pedig majd elsüllyedtem szégyenemben.

Öten végül szerződést kaptak, ez nagy dolog, de nem csak rajtam múlt, ehhez szükség volt az összes örkényes rendező érdeklődésére. Ha csak én akartam volna dolgozni valakivel, az nem lett volna elegendő a szerződtetéshez…

Az osztályod rendhagyó módon már harmadévben kikerült az egyetemről gyakorlatra, az idén másodéves Szalay Bence Antal Nimród új filmjének lesz a főszereplője. Sokan viszont a lehető legtovább próbálják az egyetemen tartani a hallgatókat. Mi szól a visszatartás mellett és mi ellene?

rendez_2_all_znamenak_ki.JPGEz állandó vitatéma a tanárok között. Sok szerencsés példát láthattunk a múltban, amikor egy korai elengedés gyümölcsözőnek bizonyult, elég csak Törőcsik Marira gondolni. Általában az osztályközösséget féltik: ha valaki túl korán túl jó lehetőséget kap, az féltékenységet szülhet, demoralizáló hatása lehet a többiekre nézve. Ráadásul össze is lehet roppanni egy túl korai feladat súlya alatt, és aztán nehéz belőle felállni. Általános elveket nem könnyű megfogalmazni. A konkrét helyzetekre próbálunk reagálni.

(A fotót Znamenák István készítette.)

Többször rendeztél külföldön, úgy tűnik, figyelsz a külföldi színházi életre. A végzős osztályodból viszont többen mondták, hogy gőzerővel készülnek a nyelvvizsgára, hisz ez feltétele a diplomának, de nyelvtanulásra az egyetem mellett nem jutott idejük…

Nem arról van szó, hogy idegen nyelven kéne színpadra lépniük, hanem arról, hogy egyetemi diplomájuk lesz, és valamilyen szinten illene tudni idegen nyelveken is kommunikálni és tájékozódni a világban. Az, hogy a diploma nyelvvizsgához van kötve, sok problémát okozott a korábban végzett osztályokban is: többen vannak, akik a mai napig nem tudták átvenni a diplomájukat. 2017-től még veszélyesebb lesz a dolog, mert hatályba lép egy törvény, amely meghatározza, hogy a társulatoknak hány százalékban kell diplomás színészeket alkalmazniuk. Akárhogy is lesz, a diplomaosztó napján összetegeződünk. Remélem, menni fog. Pelsőczy Rékával kezdettől oda-vissza tegezték egymást, Rába Rolanddal úgynevezett csendőrpertuban voltak, engem pedig magáztak, és én is őket. Ez teljesen spontán módon alakult így, a magam részéről tolakodásnak éreztem volna a tegeződést, annyira gyerekek voltak még. Kókai Tünde például csókolommal köszöntött az első napokban, és egyáltalán nem viccelt. Pedig akkor még én is öt évvel fiatalabb voltam…

Kapcsolódó

Beszélgetés Prohászka Fannival
Beszélgetés Szabó Sebestyén Lászlóval

Beszélgetés Feczesin Kristóffal
Beszélgetés Dékány Barnabással
Beszélgetés Kókai Tündével
Beszélgetés Pálya Pompóniával
Beszélgetés Novkov Mátéval
Beszélgetés Varga Lilivel
Beszélgetés Dóra Bélával
Beszélgetés Jéger Zsomborral
Beszélgetés Böröndi Bencével
Beszélgetés Patkós Mártonnal
Beszélgetés Somhegyi Györggyel
Beszélgetés Pelsőczy Rékával

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr868682294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása