Színházi szakmai szervezetek és a Lábán-díj kuratóriuma is nyílt kritikát fogalmazott meg a költségvetési támogatások rendszerével és gyakorlatával kapcsolatban.
Mint ismeretes, a költségvetési forráskivonások következtében több színházzal, illetve színházzal is foglalkozó kulturális folyóirat működése vált kérdésessé, egyes esetekben egyenesen lehetetlenné. A szakmai szervezetek felhívását és a Lábán-díj kuratóriumának nyilatkozatát változtatás nélkül közöljük.
A Színházi Kritikusok Céhe, a Színházi Dramaturgok Céhe, Független Előadó-művészeti Szövetség és a Magyar Színházi Társasága felhívása
A NKA-nak és az EMMI-nek megoldást kell találnia az irodalmi és művészeti folyóiratok ez évi támogatására, valamint felül kell vizsgálnia pályázati rendszerét és annak elbírálását.
Súlyos aggodalommal tölt el bennünket, hogy a Nemzeti Kulturális Alap működése nyomán nagy múltú, értékes folyóiratok sora lehetetlenül el és szűnik meg. A színházi szaklapok sorsát különösen kedvezőtlenül érinti, hogy az NKA megváltozott kollégiumi rendszerében a kiemelt színházi lapok (mint például a Színház, az Ellenfény) hároméves támogatását eltörölték, más lapok már korábban hátrányba kerültek (mint például a Criticai Lapok), valamint hogy folyóirat-kuratórium híján az összművészeti orgánumok, kritikai fórumok (mint például a Revizor, az Art7.hu) pályázatát nem művészeti főtematikájú kollégiumok bírálták el, hiszen a több műfajú kritikai fórumoknak nem volt hová pályázniuk. Ez azt mutatja, hogy szükség van olyan kollégiumra – még ha az egyes műfajok kollégiumaiból tevődnek is össze a tagjai –, amely szakszerűen tud dönteni a több művészeti ággal is foglalkozó kulturális orgánumok támogatásáról.
Tovább rontotta a színházi lapok életben maradási esélyeit, hogy míg más, szintén a tavalyinál jóval kisebb kerettel gazdálkodó kollégiumok átcsoportosítással nagymértékben kiegészítették a tematikusan hozzájuk kötődő folyóiratok finanszírozására szánt pénzt, addig a színházművészet kollégiuma csak jóval kevesebbel tudta növelni a színházi lapokra központilag kiírt évi 21 millió forintot, hiszen a már amúgy is rendkívül szorongatott színházaktól kellett volna megvonnia további forrásokat. A színházi lapok támogatása így átlagosan a harmadára csökkent a korábbinak.
De nem csak a pénzről van szó, hanem az NKA hatékonyabb és főleg kiszámíthatóbb működésének szükségességéről. A pályázatok időben történő kiírásáról és elbírálásáról. A három évre szóló támogatások mentén a tervezhetőségről. A folyóirat-kollégium visszaállításáról, tekintettel a többprofilú orgánumok esélyegyenlőségére is.
A színházi szakmai lapok létezése nem pusztán üzleti kérdés. A színházi szaksajtó térképezi fel, rögzíti és értékeli a színházak működését – ha úgy tetszik: közpénzfelhasználását. E funkcióját a színházi sajtó nem tudja betölteni, ha nincs, vagy ha van, de nem független. Ebben a szerepében színházak vagy színháziak mégoly nívós kiadványai sem helyettesíthetik. A szakmai lapok hivatottak figyelemmel kísérni a színházi életet a lehetséges legnagyobb teljességében, nyomon követni a nemzeti színházművészet útját, fejlődését, eredményeit. A színház a pillanat művészete. Az utókor és a színháztörténet számára az marad meg belőle, amit a nézői emlékezet megőriz, és amit a hivatásos nézők, kritikusok, esztéták leírnak, dokumentálnak belőle.
Erősen és határozottan kérjük az illetékeseket, az NKA és a kulturális tárca felelős vezetőit, hogy mérlegelve a drámai következményeket, mielőbb vizsgálják felül és korrigálják döntésüket.
Színházi Kritikusok Céhe
Színházi Dramaturgok Céhe
Független Előadó-művészeti Szövetség (mely szervezet szimpózium összehívását tervezi a témában)
Magyar Színházi Társaság
A Lábán Rudolf-díj kuratóriumának nyilatkozata
A Lábán Rudolf-díj a hazai kortárs táncművészet legkiemelkedőbb teljesítményeit ismeri el immár tizenegyedik éve. A díj kuratóriuma megdöbbenéssel vegyes felháborodással szemléli az irodalmi és művészeti lapok, folyóiratok állami támogatása körül kialakult helyzetet. Mint ismeretes, a korábbi években elosztható összeg kevesebb mint feléből gazdálkodó, a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjaival erőből felduzzasztott NKA-s szakkollégiumok elmúlt hetekben napvilágot látott döntései következtében nem csak jelentős irodalmi lapok és szellemi műhelyeik kerültek végveszélybe, hanem a színpadi előadó-művészet legfontosabb művészetkritikai és -elméleti folyóiratai, online felületei is. A 20 éves Ellenfény december óta nem jelent meg, előre láthatólag utolsó, júniusi duplaszámát szerkeszti a félévszázados fennállásához közeledő Színház folyóirat, egyetlen fillér támogatásban sem részesült a Parallel, és az egyik legtekintélyesebb vegyes műfajú kritikai portál, a Revizor sem. Ezzel a tánckritika, a táncelmélet fontos bázisai szűnnek meg vagy lehetetlenülnek el, olyan kritikai orgánumok és online felületek, amelyek lehetőségeikhez képest megpróbálták a színházi élet integráns és innovatív részeként érdemben követni a hazai és nemzetközi kortárs táncélet eseményeit, változásait, jelenségeit.
A helyzet azért is aggasztó, mert a tánckritika, a táncelmélet jelen állapotában még a színházinál is mostohább helyzetben van. Akadozik a kritikus-utánpótlás, hiánypótló tánctörténeti munkák nem tudnak megjelenni támogatás híján, esetleges vagy halódik a tudományos feldolgozás, nincs átfogó koncepció sem kultúrpolitikai, sem szakmai szinten a kortárs táncművészet értékeinek megismertetésére és elfogadtatására.
Hangsúlyozni szeretnénk: a nyomtatott művészeti lapkiadás nem úri huncutság, bizonyos kritikai és elméleti tartalmak nem élnek meg az interneten, az a hivatkozás pedig, hogy a print lapok támogatásának megvonásával a netre való átállást szeretnék ösztönözni, hazugnak bizonyult, hisz ezek az összegek nem jelentek meg az online művészeti lapok támogatásánál. Úgy tűnik, a kultúra közvetítésének bevett formáit jelen pillanatban mindenestül aláássa a felelőtlen forráskivonás.
Fontosnak tartjuk azt is kiemelni, hogy a kultúra iránt érdeklődök mai gazdasági helyzetének ismeretében elengedhetetlennek tartjuk az ezen területen nyújtott állami szerepvállalást. A magyar kultúrának, a magyar táncművészetnek szüksége van arra, hogy értő, segítő, kritikai, elméleti közegbe ágyazottan létezzen. Egy színpadi mű jelentősége ugyanis sohasem önmagában áll, hanem abban a nézői, befogadói szellemi térben, amelyre hatást gyakorol, illetve abban a köré kiépülő kritikai, szakmai, elméleti környezetben, mely továbbélését, feldolgozását, emlékmegőrzését segíti és biztosítja. Magyarországnak, a magyar kultúrának nem a kritikai gondolkodás megszüntetésére, hanem a vélemények cseréjére és sokszínűségére van szüksége.
Többhangúságra, többszólamúságra, a párbeszéd lehetőségére. Ezt akadályozni, ennek gátat vetni merő szűklátókörűségből vagy cinizmusból megbocsáthatatlan vétek az alkotókkal, a közönséggel, a magyar kultúra értékeivel szemben.
Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő
Králl Csaba – tánckritikus, szerkesztő
Rényi András – esztéta
Százados László – művészettörténész
Török Ákos – szerkesztő, kritikus
