7óra7

Agyrém a Nagymező utcában
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Agyrém a Nagymező utcában

Martin McDonagh: A párnaember / Radnóti Színház

2016. 05. 23. | SoósAndrás

A párnaember egyszerre akar több mindenről szólni, de Szikszai Rémusz rendezéséből nem derül ki, hogy szól-e igazán bármiről is.

Martin McDonagh saját bevallása szerint nagyon szeretett volna egy olyan rémséges történetet írni, mint a Grimm fivérek Piroska és a farkasa: a vadász, amikor kimenti a farkas gyomrából Piroskát és a Nagymamát, kövekkel tölti meg a vadállat felvágott hasát, majd vissza is varja, hogy a gyanútlan farkas így végül fájdalmas halált haljon. McDonagh első darabjába, a Párnaemberbe ennek megfelelően talicskával hordta a nyomasztó brutalitást.

7.JPGPál András, Rusznák András (fotó: Toldy Miklós)

A meg nem nevezett diktatúrában élő Katuriant, a rémtörténetírót két rendőr, Tupolski és Ariel vallatja, mert gyerekgyilkosságok történnek az író történeteivel kísérteties hasonlóságban. Az írónak volt honnan merítenie a szörnyű sztorikhoz: múltjában a szülei beteges kísérletekkel próbálták kemény élményanyaggal ellátni, hogy jó íróvá fejlődjön. A gyilkosságok alapjául szolgáló sztorik mellett még rengeteg meséje elhangzik különböző módokon, de egy közös: mindegyik borzalmasan nyomasztó, és hogy Michal, Katurian szellemi fogyatékos bátyja, akit a szomszéd zárkában vallatnak, mindegyiket kívülről tudja, egészen máshogy értelmezi őket, mint ahogy Katurian...

Első blikkre is látszik, hogy A párnaember egyszerre akar több mindenről szólni, de Szikszai Rémusz rendezéséből nem derül ki, hogy szól-e igazán bármiről is. Feldobott témából ugyanis tucatnyi akad: művészi hitvallás, megbocsátható-megbocsáthatatlan gyilkosságok, igazságtalan igazságosztók tele érzésekkel, satöbbi; minden karakter backstoryja, a többihez fűződő viszonyai, motivációi olyan súlyosak és kidolgozottak, hogy nem lenne hiányérzetünk, ha közülük csak egy kerülne a rendezői középpontba. Szikszai Rémusz a bőség zavarában a lélektani realizmus eszközével próbálja belőni az irányt, s bár így ahhoz, hogy miről is szól a Radnóti Színház A párnaember című előadása, nem jutunk közelebb, cserébe a karakterek a legutolsó részletükig kidolgozottak.

2.JPGPál András, Köles Ferenc, Schneider Zoltán (fotó: Toldy Miklós)

Pál András Katurianját áthatja valami alapvető, higgadt komorság: ő már túl van a legnagyobb tragédiákon, szeretetét, félelmét  a túl sokat tudás tompítja, írásaiért pedig tűzbe menne, így joggal nevezhetnénk igazi régimódi, vonalas hősnek. Pál András az első másodperctől az utolsóig otthon van Katurianban, ügyesen találja meg a hitelesség egyensúlyát egy olyan karakterben, amiben egyszerre van meg a peckes állú, heroikus ripacskodás, a folyamatos artikulálatlan üvöltözés meg a földet csapkodó sírás-rívás komoly kockázata is. Köles Ferenc Tupolskija az egyik pillanatban felelősségteljes nyomozó, a másikban önmagát harmatgyenge ideológiával legitimáló nyálkás igazságosztogató, Schneider Zoltán Arielje eleinte agyatlan verőember, de később vaskos érzelmi intelligenciája is megmutatkozik. Rusznák András az értelmi sérült Michalt a gyermeki kegyetlenségben találja meg, ennek megfelelően egyik pillanatról a másikra lesz követelőző, majd valami jelentéktelen apróságba belefeledkező nagy gyerek.

A lélektani realizmus valószerűségével kidolgozott karakterek viszont sehogy se férnek bele ebbe a valószerűtlen történetbe, így a nem mindennapi színészi munka végül nem válik az előadás javára. A mű példaképéül állított Piroska és a farkast is a valóságtól való elemeltségében kell értelmezni: a Párnaember pszichológiai megközelítésben egy ízléstelenül brutális agymenéssé romlik, amiben az árnyalt karakterek megszeppenten álldogálnak egyik lábukról a másikra, miközben nem értik, hogy miért tolakodik be itt-ott a dráma elé a horror, a groteszk és a fekete humor műfaja is. A Szikszai Rémusz rendezésének első félóráját átható, tarantinói humor addig működik igazán jól, míg nem nehezül el a lelkünk Katurian és Michal szívszorítóan bensőséges kapcsolatától, vagy nem fekszi meg a gyomrunkat Katurian pár rémtörténete. A groteszk szintén nagyon jól működik önmagában: a harmadik felvonás elején egy majd’ félórás látomás során Katurian előadja Kisjézus című novelláját, ahol minden a helyén van, kezdve a kék logóban az IKEA-t INRI-re cserélt barkácskereszttel, a bábokkal (Pallai Mara, Ács Norbert), a bazmegező wannabe-Jézus kislánnyal (Bach Zsófia), mindez azonban mégsem fut ki sehova és utólag nem is jelent annyit, mint ahogy azt akkor gondolhatnánk. A műfajok szimbiózisa nem valósul meg, egyik hangulat elbotlik a másikban, s míg külön-külön minden vonás alaposan és kreatívan kidolgozott, összességében végül egyiket sem tudjuk igazán élvezni.

Pál András (fotó: Toldy Miklós) / Fotógalérián a képre kattintva tekinthető meg!

Az előadás tagolása is sántít. A háromfelvonásos darab első két felvonása után következik a szünet, ahol a történet valójában lezárul: Katurian történetíve mint testvér, mint az irodalommal felelőtlenül bánó féldilettáns író, mint jó célért rosszat tevő ember, végérvényesen lezárulni látszik, mivel Szikszai Rémusz koncepciója leginkább arra billen el, róla szól a történet. A szünet után a történet ennek megfelelően kap gellert: pár szó esik még a nyomozók lelkivilágáról, a megírt novellák sorsa is megpecsételődik, de aztán mégsem; ezt látszólag az előadás önmagán belül se tudja tisztázni. Valójában teljesen súlytalan fészkelődéssé unalmasodik ez a szűk egy óra, hisz a történet valódi tétje, Katurian története ekkorra már csak újramelegített.

(2016. május 15.)

A párnaember adatlapja itt található.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr658739766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.