7óra7

Etűdök - TESZT 5-6. nap

Etűdök - TESZT 5-6. nap

2016. 05. 28. | 7óra7

A fesztivál ezen a két napon egy ál-esztrádműsorral, egy színpad mögötti nézőponttal, a felnőtté válás jeleneteivel és annak az élményével kínált meg minket, hogy két néző néha mennyire mást láthat.

Bár a TESZT-en minden előadás annyi nézőt vonz, hogy megteljen a nézőtér, a fesztivál hosszú évek óta állandó vendégei, a Nézőművészeti Kft. alkotói még ehhez képest is különös népszerűségnek örvendenek. Csütörtök délután a Katonai Tiszti Kör nagy teraszáról annyi néző özönlött az előadóterembe, hogy több plusz széksoron tudtak csak helyet foglalni. Az EztRádot nézve Hajnal Márton mondatai visszhangoztak bennünk: „kicsit túlírt, kicsit improvizációra emlékeztetően esetleges, a poénok pedig egy idő után eltávolodnak az amúgy sem árnyaltan bemutatott társadalmi kérdésektől, és hozzák a Scherer-Mucsi páros által fémjelezett bohóckodást. A közönség azért nevet és élvezi, hogy többeket felhívnak a színpadra.” Bár egy-egy jelenet változott az EztRád eddigi előadásainak során, a kritikával teljes mértékben egyetértve hagytuk el a színháztermet. És ami azt illeti, a nézők kommentjeiből azt lehetett kivenni, hogy rájuk is hasonló hatással volt az előadás.

molnar_gusztav_kovacs_krisztian_katona_laszlo_mucsi_zoltan_parti_nora.JPGEztRád (fotó: Mészáros Csaba)

Ugyan sokszor azt gondoljuk, hogy színházi előadásokat akár fesztiváli mennyiségben is bármeddig el tudnánk nézni, azért jól esett, hogy a szervezők csak két-két előadást tettek be a TESZT közepére, csütörtökre és péntekre. Igaz, így is össze kellett szednünk magunkat, mielőtt beültünk a szünet nélkül 160 percesre meghirdetett A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadásra, melyben a fesztiválon sokadszor ismét a nézők váltak szereplőkké.

Az előadás abból az alapszituációból indul ki, hogy mi, nézők a kulisszák mögé kerülve nézzük, hogy előadások előtt és után mi történik a színpadon és a velünk szemben felállított nézőtéren. Az előadás ugyanis azt állítja, hogy a nézőtéren mindig történik valami, ami ráadásul érdekesebb is, mint egy-egy előadás. A színház a színházban, illetve néző a nézőben kifordított helyzetét csak nagyon kevésszer sikerül jól kijátszania a rendezőnek. A legjobb példa talán az, amikor az első jelenetben egy olyan nő érkezik a nézőtérre, aki azért jött a színházba, hogy megmutassa hátul mélyen kivágott ruháját, melyet mi természetesen nem láthatunk. Miután mindenki rá figyel, átveszi a színpadon éppen játszó színész szerepét, és nekünk hátat fordít. Ekkor viszont már azt nem látjuk, ahogy a „nézőknek” mesél.

nzo_2_ok.jpgA néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve (fotó: Bíró Márton)

Az, hogy azt nézzük, hogy a nézők hogyan nézik az előadást, ötletes, de önmagában nem egy izgalmas szituáció. Az erre vonatkozó lehetőségek tárháza sem túl gazdag, amint azt az előadás hamar elfogyó lendülete is jól mutatja. Radu Afrim végül is nem tesz egyebet, mint rengeteg, a témára lazán felfűzött, kissé szürreális, kifordított szituáción alapuló jelenetet sorakoztat fel. A túl hosszúra és túljátszottra sikerült jelenetek miatt a több mint két és fél óra nem csak fizikailag válik fárasztóvá. Az előadás óriási erőssége ugyanakkor, hogy hihetetlen számú karaktert mutat be, ráadásul mindet különböző jelmezben. A temesvári magyar társulat minden tagja, még a nyugdíjas színészek és az igazgató fia is szerepet kapott, nem is akárhányat. A színészeket nem csak színes játékuk miatt, hanem azért is jó nézni, mert ritka összeszokott társulat képét mutatják, mely élvezi az együttlétet. Az előadás saját magához való hozzáállása, antielőadás jellege szintén szórakoztató: mindegyik jelenet elfuserált, semmi nem úgy jön össze, ahogy azt előre eltervezték. A színésznő lelövi a rendezőt és a nézőket, a táncosnőnek nem sikerül a száma, ezért nekiesik a helyette színre lépő másik táncosnak. Bár a paródiajelleg gondolatilag szórakoztató, a viccelődés legtöbbször bohóckodásnak hat, amitől az előadás könnyen elveszítheti azokat a nézőket, akinek ez a féle humor alapból nem jön be.

nezok_biro_ok.jpgA néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve (fotó: Bíró Márton)

Úgy tűnik, a háborús, nemzeti traumákat feldolgozó előadások hagyományos dramaturgiája mellett az „etűdös” szerkesztés is egyfajta vezérfonalává vált a fesztiválnak – juthatott eszünkbe a pénteki első előadás, Sinkó Ferenc Parental Ctrl-ja kapcsán. A rendező egyébként nem ismeretlen a budapesti közönség számára sem. Nemrégiben láthattuk #hattyúdal című előadását, a 2014-es Kortárs Drámafesztiválon pedig a Parallellel vendégszerepelt. Eddig valahogy nem tűnt fel, hogy Sinkó Ferenc mennyire jól tud szereplőket választani. A Parental Ctrl-ban szereplő három lány, bodoki-halmen kata, Ötvös Kinga és Sipos Krisztina csodálatosan működik a színpadon. Nehéz megfogalmazni, mit csinálnak, az is lehet, hogy a személyiségükből adódik, de zavarba ejtő tisztasággal szólnak hozzánk. Valahol a felnőtté válás és az önállóság felé vezető úton járnak: az előadás elején még lógós macijelmezt, végül pedig túlméretezett öltönyt viselnek. Sinkó Ferenc úgy variál a jelenetekkel, hogy sem a bohóckodás nem lesz gyerekes, sem a szülők meg nem értését visszhangzó koncertjelenet nem agresszívan számonkérő. Bár az előadásban a vizualitás mellett a szöveg jelentősége eltörpül, a lányok egyetlen hiányossága sajnos mégis szembetűnő: nagyon sokszor nem lehet érteni, mit mondanak.

parental_vaczi_roland_ok.JPGParental Ctrl (fotó: Váczi Roland)

Az olaszországi Koreja Színházból érkezett Az apa szó című előadás zajos állvatapsot kapott a közönségtől – eddig az egyetlen produkció volt, amely ilyen tetszésnyilvánításnak örülhetett. A 7óra7 két tudósítója azonban kénytelen ünneprontó lenni és különvéleményét kifejezni. Gabriele Vacis munkáját ugyanis olyan primer érzelmi hatásra törekvő közhelygyűjteménynek éreztük, amely a lehető legsekélyesebben szól a felvetett témájáról, a formai és emocionális tobzódás mögött a nagy semmit rejtve, és ami még ennél is rosszabb, egy végtelenül eltorzított, általánosított és egyoldalú üzenetet fogalmazva meg.

A Parental Ctrl-hoz hasonlóan csak fiatal lányok játszanak az előadásban, szám szerint hatan, méghozzá nemzetközi társaság, hiszen három olasz színésznő mellett egy macedón, egy bolgár és egy lengyel is van, ami garantálja a bábeli nyelvzavart és a multikulturalitást. Az előadás reflektál is erre az alaphelyzetre, mi több, említésre érdemes részeit éppen a saját nemzetiségre adott önreflexiók képezik. A téma azonban, amit körüljár, amiről valami érvényeset akar mondani, nem ez, hanem az apa, illetve az apa-lánya viszony.

apa_2_ok.JPGAz apa szó

Csakhogy épp ezekben a kérdésekben nem jut túl a közhelyeken: a lány szereti az apját, a lány néha nem szereti az apját, az apa gyűlöli a lány pasiját, a lány pasija tiszteli a lány apját stb. Még éppenséggel ez a közhelyesség is elviselhető lenne, ha nem futnánk bele a szappanoperák szintjét idéző nyivákolásokba, amelyek egyetlen célja, hogy érzelmileg zsarolják a nézőt, és a pofánkba vágják, hogy lám, nem is olyan jó egy apa lányának lenni. Ezzel pedig intellektuálisan sikerül olyan szintre kerülnie a produkciónak, mint az elmúlt hetekben botrányt kavart tanvideónak, amely a kislányokat oktatja arra, hogyan védekezzenek az őket megerőszakolni kívánó apától. Persze előfordulnak konfliktusok apa és lánya között; persze, hogy nehezen válik egy apa szeretett lányától; persze, hogy van olyan, hogy nem tetszik neki az aktuális vőjelölt, de az előadás ezeket a jelenségeket annyira egyoldalúan eltúlozza és általánosítja, még csak fel sem villantván, hogy ez egyáltalán nem tekinthető szabálynak, hogy az egész végül egy apaellenes manifesztumba torkollik.

Az előadás koreográfiáját illetően az alapot a több tucat, mintegy tíz literes, szögletes vizesflakon jelenti, amelyből az elején egy hatalmas fal épül fel a színen. Már az első pillanattól sejteni lehet, hogy a falat egyszer csak lerombolják, és lám, így is lesz. Ezután mindenféle labirintusokat építenek a flakonokból, teszik-veszik őket ide-oda, majd újra felépítik a falat, hogy mint magos Déva vára, ismét csak összedőljön. A nagy ötlet már az elején kifullad, ahogy az újabb és újabb átöltözések értelme sem világosodik meg.

apa_ok.JPGAz apa szó

Az előadás egyetlen érdekes motívumát azok a részek jelentik, amikor a nem olasz nemzetiségű lányok vallanak saját országukról. A macedón lány humorosan vázolja fel Macedónia rendkívül faramuci geopolitikai helyzetét és a szomszédjaival való konfliktusait – mondjuk, ebben ez az ország sem különbözik a térség más országaitól. A lengyel lány pedig a lengyel létezett szocializmusról mesél nekünk képekben: üres bolti polcokról, felültöltős mosógépről, de felidéződnek a nagy kommunista vezetők csókcsatái is. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Az apa szó alapvetően egy rossz giccs üres és ártalmas üzenettel. 

Szabó Zsuzsa – B. Kiss Csaba

 

Kapcsolódó


Interjú a TESZT művészeti vezetőjével
Provokáció borítékolva - TESZT 1-2. nap
A délszláv kapcsolat - TESZT 3-4. nap

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr228754254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása