Kántor Kata koreográfus-rendező mesélt nekünk a Bethlen Téri Színház kávézójában a Játsszuk azt, hogy … ALMA című rendezéséről, a kassai munkájáról és az önmegvalósításról.
A színlapon a Szkéné Színház és a kassai Thália Színház mellett a Jelenlét Színház neve is szerepel. Az előbbiek több évtizedes múltra visszatekintő színházak, a Jelenlét Színház nevével azonban csak nemrég óta találkozhatunk. Mióta létezik?
2008 óta készítek önálló alkotásokat, a Jelenlét Színház nevet azonban 2011-ig nem használtam. 2012 óta létezik bejegyzett előadó-művészeti szervezetként, hivatalosan állandó társulattal nem rendelkező egyéni alkotóműhely. A korábban készült előadások így utólag váltak Jelenlét produkciókká. Miután az épp repertoáron lévő Origo című darabom továbbjátszását hátráltatta, hogy 2012-ben elszakítottam a térdkeresztszalagomat, a név alig került forgalomba, el is tűnt. 2013-ban a kassai Thália Színházhoz szerződtem mint koreográfus, ami szintén átstrukturálta az életemet, így feladattá vált, hogy a Jelenlét működését kitaláljam, azaz rátaláljak arra az útra, hogy miként tudok a színházi koreográfiák készítése mellett önálló előadásokat is létrehozni. Ennek a folyamatnak az eredménye a 2014-ben született Játsszuk azt, hogy... ALMA című előadás. Tulajdonképpen ez az első olyan darab, mely születése óta Jelenlét produkció.
Játsszuk azt, hogy ... ALMA - Varga Lívia (fotó: Mészáros Csaba)
Kassán társulati tag vagy. Ez a gyakorlatban milyen intenzitású ottlétet jelent?
Ha zenés-táncos darabot készítünk, akkor intenzíven ott kell lenni. Ha olyan előadás van műsorra tűzve, amelyben bizonyos részeket érintenek csak mozgások, akkor nincs szükség az egész próbaidőszakot felölelő jelenlétre. Megvallom, én szeretek akkor is ott lenni folyamatosan, mert úgy tudok pontosan képben lenni az egész folyamattal.
Most, hogy a gyermekem már 15 hónapos, visszaálltam a munkába. Részlegesen tulajdonképp dolgoztam a kislányom születését követően is. Bár koreográfusként nem vettem részt Kassán a darabokban, de a 2014-ben elindított Thália Táncestek-sorozat szervezését a babázás alatt sem hagytam abba. Az ingázó életmód nem egyszerű önmagában sem, pláne gyermekkel, ezt hogyan fogjuk megoldani a családdal hosszútávon, az egyelőre rejtély. Az eddigi tapasztalat alapján azért bizakodó vagyok.
Kántor Kata és gyermeke, Eszter az előadás díszletében
Úgy tűnik, egy-két éve volt valami a levegőben, mert Gergye Krisztián is Alma Mahler történetéhez nyúlt a Kokoschka babája című koreográfiában, noha ő inkább az elhagyott festőművészre helyezte a hangsúlyt. Téged mi fogott meg ennek a nőnek az élettörténetében?
Krisztián és az én előadásom fogalmazásmódja teljesen más: az övé egy tágabb, történelmi kontextust is felölelő, szavak nélküli költői vízió, az enyém noha nem mentes a történelmi utalásoktól, Alma egyes szám első személyben tett szöveges önvallomása, számvetéstörténete. A közös vonás a két előadásban talán a bábu/baba létezés boncolgatása. Ahhoz, hogy napjainkban ez miért is kaphat hangsúlyt, elég belegondolunk, hogy az effajta létezés mennyi asszociációt kelt.
Nagy András ALMA című darabjával 21 éves koromban találkoztam, s nagyon megragadott. Az előadásomnak nem csak hivatkozási pontja ez a mű, hanem az alapja is, hisz húzásokkal ugyan, de lényegében magát a drámát adjuk elő. Alma múzsa volt, nem akármilyen alkotók ihletője, ami nyilván rendkívüli adottságainak is köszönhető volt, de egyéni alkotóként nem tudta érvényesíteni magát. Egy nő az élete adott pontján megkérdezi magától, hogy mit sikerült kiteljesíteni azokból az elképzelésekből, vágyakból, amikkel nekiindult az életnek, és mi az, ami nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Milyen szerepe van a környezetének és mennyiben okolhatja saját magát? Mennyiben volt a saját döntéseinek folyománya, hogy a vágyott életcéltól egyre távolabb került?
Alma egy-egy szerelmi beteljesüléstől várta a saját alkotói energiájának kibontakozását is, életén keresztül a szerelemről alkotott tévképzetek és csapdák sorozata tárul elénk. Izgalmas esettanulmányok. Itt kanyarodhatunk vissza a bábu mikéntjére, hisz ALMA egész létezésének alapmotívuma a „szépen esztergált baba”, aki folyamatosan egy önazonos életre, kiteljesedésre vágyik. Emlékszem, amikor olvastam a darabot, a hideg rázott ettől, és azt éreztem, hogy ha valami, akkor ez az, amit szeretnék elkerülni az életemben.
Játsszuk azt, hogy ... ALMA - Varga Lívia (fotó: Mészáros Csaba)
Hogyan találkoztál a főszereplőddel?
A kassai Thália társulatában találkoztam Varga Lívia színésznővel, aki inspirált és akinek a lényében megláttam Almát. Így 2014-ben - majd’ 16 évvel a darab olvasása után - elérkezett az ideje annak, hogy azt, ami hajdan megragadott és felkavart, egy előadás formájában artikuláljam.
Líviának nagyon összetett feladata van. Az előadás inkább színház, mint táncelőadás, még akkor is, ha végig van mozgás, és vannak táncos elemek is benne. A brutális mennyiségű és nehéz költői szöveg már önmagában rendkívüli koncentrációt követel a színésznőtől, és ehhez még komoly fizikális állóképesség is kell, hogy valaki végig megőrizze az előadás zeneiségét egyetlen szuflával 1 óra 50 percen keresztül.
Ha ennyire eltalált a történet, miért nem te játszod el?
Nem mondom, hogy nem csábított a gondolat, voltak ez irányú vízióim is. De akkor egy teljesen más karakterű előadás született volna. Nagy András összetett szövegéhez való ragaszkodásom, valamint a színésznővel való találkozás kijelölte az utat.
(A portrét Hamarits Zsolt készítette.)
Hol játszottátok eddig az előadást és mik a további tervek?
2014 őszén Kassán, majd a Szkénében volt a bemutató. Ezt követően közel másfél év telt el úgy, hogy nem játszottuk a darabot. A gyermekem születését követően tudtam csak elkezdeni a további forgalmazással foglalkozni. Idén februárban újítottuk fel, márciusban újra játszottuk Kassán a Tháliában, Temesváron a Csiky Gergely Színházban, májusban Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színházban, majd Budapesten a Bethlen Téri Színházban. A jövő évad őszén az első állomás Sepsiszentgyörgy lesz, majd újra Kassa. Befogadói szándék jelentkezett Arad, Nagyvárad, Eger, valamint Zsámbék részéről eddig, más magyarországi színházakkal is egyeztetünk, valamint az előadás Bécsbe utaztatása is kilátásban van.
Milyen fogadtatásban volt része az előadásnak a különböző helyszíneken, mi a tapasztalatod, mi ragadja meg leginkább a nézőket?
Ez az előadás személyes önvallomás, egy ember gondolatai, érzései, reflexiói saját addigi életéről. Meglehetősen zárt világ, egy önfeltárulkozás.
A készítésekor volt olyan tervem is, hogy az előadás tágabb kontextusba ágyazza ezt az élettörténetet, megjelenjen egy reflexió arra vonatkozóan is, hogy milyen az, ha valaki teljességgel a magánmitológiájának boncolgatásába merül, megfeledkezve arról, mi történik közben a külvilágban. A munka során kiderült számomra, hogy az alapanyag ledobja magáról ezt a szándékot. Bíztam abban, hogy ennek a zárt világnak önmagában is lesz ereje. Ornamentikus előadás a formai összetettsége okán is, a szöveg, zene, mozgás, a szimbólumokat felsorakoztató tárgyak sokaságában nem csak a színésznőnek, hanem a nézőnek is feladat az eligazodás, de úgy tapasztaltam, hogy eddig bárhol jártunk, megragadta az embereket.
Alma életén keresztül ugyanakkor megidéződik Klimt, Mahler, Zemlinsky, Gropius, Kokoschka, Werfel alakja, szó van Wagnerről, Schönbergről, a történetein keresztül átszüremkedik a kor szellemisége, annak a kornak a szellemisége, melyben máig ható szellemi folyamatok kezdtek kibontakozni, s amelynek nem mellesleg velejárói, termékei voltak a világháborúk is. „Megcsonkított női tetem a modern festő kertjében! Nem lett belőle szalagcím, de mítosz sem lett belőle” – hangzik el Alma vallomása az előadás egy pontján, Kokoschka babájának sorsát magára, azaz egész életére vonatkoztatva. A szembenézés és számvetés úgy érzem, önmagában is hat.
