Ma mutatkozott be a szakmai beszélgetések nevű klasszikus, ifj. Vidnyánszky Attila Rómeó és Júliája és a POSZT díszvendége is egy játék erejéig. B. Kiss Csaba beszámolója.
Bár a Pécsi Országos Színházi Találkozó új szervezői nem kifejezetten szeretik, ha a már sok éve posztlátott, ám nem feltétlenül naprakész néző úgy kezdi mondandóját, hogy „tavaly úgy volt”, kénytelenek leszünk az új vezetés által hozott ötleteket a korábbiakhoz hasonlítani. Így vagyunk a minden évben megrendezett, jobb híján szakmai beszélgetés név alatt futó eszmecserével is, melynek sok éves történetében a székkirúgástól a hozzászóló néző instruálásáig már mindenféle megesett. Hogy a szervezők a szinte menetrendszerűen érkező kisebb balhékat szerették volna elkerülni, vagy csak szimplán újítani akartak-e, nem tudjuk, mindenesetre a Zsolnay Negyed E78-as épületébe száműzött, újrastrukturált beszélgetés – legalábbis az első két alkalom után úgy tűnik – nem éppen a forrongó indulatok terepe kíván lenni.
Az Olaszliszkai - Mészáros Blanka, Pálmai Anna (fotó: Toldy Miklós)
Miközben az elmúlt években jobbára színházi szakemberek és kritikusok vesézték ki az előző nap látott előadásokat, most a versenyprogramok előtt a hangosbemondó a nézőket szólítja meg azzal a szlogennel, hogy „legyen Ön is kritikus!”, ami az elmúlt évek kritikusmaffiáról szóló nyilatkozatai és az elmúlt hetek színházilap-bedőlései után nem feltétlenül kínál vonzó perspektívát a jobb sorsra érdemes nézőnek. Aki idén nem is nagyon jön ki a Zsolnay Negyedbe beszélgetni, hanem ráhagyja azt a szakmára: az E78 Panorámatermében a Palatinus Hotelben megszokott érdeklődőszám egyötödét is alig lehet megszámolni, és gyanúsan sok az ismert arc.
Két dramaturg felel a szakmai kérdésekért; ők előbb a nézők közé vegyülnek, hogy húsz perc alatt megbeszéljék az előadást, majd a beszélgetés során felmerült kérdéseket szögezik az időközben betévedő alkotóknak. Ha ez a forma első hallásra erőltetettnek tűnik, nem véletlen. A megbeszélésen csak kis hányadban vesznek részt a jelenlévők, és mivel eleve kevesen vagyunk, a játékban résztvevők száma igen csekély. Aki bármilyen formában a szakmához kötődik, például az, aki beszámolót kíván írni az eseményről, ilyenkor zavarba is jön, hiszen egyrészt utóbbi szerepében legalább a kívülállás látszatát meg akarja tartani, másrészt mégiscsak a mezei néző van megszólítva, és nem az, aki más fórumokon egyébként is kifejtheti a véleményét.
Túl zajos magány - Horváth László Attila
Előbb a Katona József Színház Az Olaszliszkai című előadása szerepelt napirenden, amelynek kapcsán már őszi bemutatójakor kisebb botrány keletkezett, itt azonban erre nem kellett számítani: Máté Gáborkedélyesen válaszolgatott a felmerülő kérdésekre, és a megjelent három színész is próbálkozgatott, még ha Veiszer Alinda szakmailag irreleváns kérdéseivel nehezen tudtak is mit kezdeni. (Lévai Balázs fájó hiányát ezen a ponton muszáj megemlítenünk.) A Katona előadása azonban még így is jól járt, hiszen a következő megbeszélnivalót, a nyíregyházi Túl zajos magányt a résztvevők több mint fele csak aznap készült megnézni, így igen nehéz volt előzetesen eszmét cserélni róla.
A két szakmai beszélgetés után az E78-ban a versenyprogramban is induló (a budaörsi Liliomfivel – a szerk) ifj. Vidnyánszky Attila Rómeó és Júliáját láthattuk, amelyet a fiatal rendező a kaposvári harmadéves színészhallgatókkal hozott tető alá. Egész pontosan az előadás első negyed óráját még nem tető alatt, hanem a szabadban töltöttük, ahol is az eső éppen ottlétünk alatt gondolta teljesíteni a napi penzumot. Mire elállt, be is mentünk a terembe, ahol folytatódott a játék. Az ifjabbik Vidnyánszky korábbi előadásaiból már ismerős lehet, hogy a színpad és nézőtér kettőségét a legkevésbé sem tekinti szentírásnak, és ez itt is így van: a fiatal színészek az egész termet bejátsszák, közöttünk, mögöttünk vagy éppen felettünk mozognak, sőt, még ide-oda tologatják is a székeinket.
Rómeó és Júlia
A Rómeó és Júlia kétségtelenül nagyon fiatal színészek előadásában mutat legjobban, és ezt ez az előadás is igazolja. Rómeó, illetve Júlia szerepét szinte az összes fiú, illetve lány eljátssza, majdnem mindenki egyik szerepből a másikba bujkál, talán csak a dadát alakítja egyedül egy lány. Az előadást fiatalos dinamika és erő jellemzi; a színészhallgatók nagy hévvel játszanak, miközben ismert és kevésbé ismert Beatles-dalokat szólaltatnak meg. Ritka, hogy a játék öröme ennyire tisztán látható a színészeken, hogy ennyire mesterkéletlenül és őszintén szólalnak meg: legutóbb talán éppen az ifjabbik Vidnyánszky Liliomfijében lehettünk tanúi ennek. Pofátlanul tehetséges előadás, minden ízében színház.
Az E78-as épülettől késő délután sem tudtunk elszakadni, ekkor ugyanis az improvizációs színházat művelő Momentán Társulat A főhős című előadását láthattuk gyenge harmadház mellett. A főhős maga ezúttal ki más lett volna, mint a POSZT díszvendége, Piros Ildikó. Bár az előadást más-más főhőssel már egy ideje játssza a társulat, úgy tűnt, mintha most először került volna rá sor: igazán sem a társulat, sem Piros Ildikó nem tudta, mit lehetne kezdeni a szituációval, így a végeredmény egy nehezen definiálható hibrid lett. A díszvendég az előadás első felében jobbára saját életéből vett anekdotákat mesélt, melyekre a társulat improvizatív jelenetekkel igyekezett reagálni. Legalábbis a produkció első felében, ugyanis mindez olyan tömény unalomba fulladt, hogy a színházból való kiábrándulást megelőzendő kénytelenek voltunk idő előtt elhagyni a terepet, amit az ott maradt kolléga utólagos közlése szerint jól is tettünk.
40! vagy Véges élet - Srefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László (fotó: Jurányi Ház)
Kedvünket a Bóbita Bábszínházban látott esti előadás, a 40! avagy Véges élet sem hozta vissza, amely a 40 éves emberek problémáiból kísérelt meg kabarészerű egyveleget létrehozni. Nagy mélységekre persze nem kellett számítani, de még kicsiket sem kaptunk: az egész inkább tűnt öncélú bohóckodásnak, mint egy picit is komolyan vehető színházi előadásnak. Kidolgozatlan, közhelyes, kiszámítható jelenetek füzérével volt dolgunk, amelyet a négy, egyébként kiváló színész, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla sem igazán tudott élvezhetővé, ne adj’ isten szerethetővé tenni. Ha valamiért érdemes volt megnézni, az a szöveges matekfeladatot megoldani próbáló szülők jelenete volt, amely önmagában zseniális kis groteszk kabaréjelenet, a többit viszont boldogan átadnánk a feledésnek. Az említett kolléga már szerencsésebben választott: Klem Viktor párhuzamosan futó one man show-ja, a Nagybőgő izgalmas és színvonalas színházi élményt jelentett számára a Janus Egyetemi Színházban.
Az előadást követően még távolról hallgattuk egy kicsit a Magashegyi Underground koncertjét, hogy aztán kigyúrt izomkolosszusok pillantásaitól kísérve, kordonok között elhagyjuk az inkább egy esőnapos balatonsoundi, mintsem posztos fesztiválhangulatot idéző Zsolnay Negyed területét.
