7óra7

„Az Istenítélet életem legnagyobb színészi ajándéka”

„Az Istenítélet életem legnagyobb színészi ajándéka”

2016. 06. 16. | 7óra7

Stohl András szerint bűncselekmény volt szétverni az Alföldi-féle nemzetis csapatot, de Vidnyánszky személy szerint vele korrekt volt. 

Beválogatták a POSZT versenyprogramjába a Vígszínház Istenítélet című, általunk is 10 pontosra értékelt előadását, amit Mohácsi János rendezett meg, immáron harmadjára. A főszerepet játszó Stohl Andrással beszélgettünk a rendezővel való kapcsolatáról, az Alföldi-féle nemzetis csapatról, és arról, hogy kaphat-e ő még valaha tiszta lapot. 

A Nemzeti Színház után a Vígszínházba szerződtél, ahol dolgoztál Alföldi Róberttel, Valló Péterrel, Mohácsi Jánossal, tehát főleg olyanokkal, akik a Vígben külsősök, és korábban is ismertétek egymást… Mennyire lettél vígszínházi színész?

Nyilván azt kéne most mondanom, hogy na, most már aztán nagyon! 

portre_2_vag.JPGStohl András (fotó: Martinek Ádám)

És mi a nem PR-válasz?

Jó, hát abból, amit most felsoroltál, látszik, hogy nagyjából az a munka folytatódik, ami még a Nemzetiben kezdődött. De ezt egyáltalán nem bánom, és szerintem a Vígszínháznak is jót tesz, hogy ilyen típusú rendezők dolgoznak itt. 

A vígszínházas első évadod alatt volt bemutatód a Centrálban, az Átriumban, az Operettben, a Madáchban – tulajdonképpen szabadúszóként működtél, és amúgy is jellemző a pályádra, hogy rengeteg különböző feladatot vállalsz. Miért volt fontos neked mégis, hogy leszerződj egy társulathoz a Nemzeti után?

Én világéletemben tartoztam egy színházhoz: Katona, Nemzeti és most a Víg. Szükségem van arra az érzésre, hogy társulati tag legyek valahol, és bármennyire illúzióromboló is ez a válasz, de négy gyerekem van, kell egy biztos fizetés. Az említett időszakban tényleg nagyon sok munkát elvállaltam, mert még nem tudtam, hogy mi lesz a Nemzeti után – Eszenyi Enikő aztán segítő kezet nyújtott. 

Neked mit jelentett az a nemzetis társulat?

mephisto_meszaros_kis.jpgAz egy egyszeri és megismételhetetlen csapat volt. Nem lehet visszahozni, de legalább az az időszak megadatott nekünk. Bűncselekmény volt szétverni; lett volna még ebben a társulatban két-három nagyon jó évad. 

(A Nemzeti Színházban készül, Alföldi Róbert által rendezett Mephisto egyik jelenete - Stohl András, fotó: Mészáros Csaba)

Vidnyánszky hívott, hogy maradj a Nemzetiben.

Velem rendkívül korrekt volt. A sajtótájékoztatón, ahol bejelentette, hogy pályázik az igazgatói pozícióra, volt egy kijelentése, miszerint neki nem kell olyan celeb, aki kereskedelmi csatornákban pózol. Bármilyen furcsa, én ezt magamra vettem (nevet). A szerződtetési tárgyaláson később bocsánatot kért ezért. Én jeleztem, hogy úgy néz ki, Robival tovább tudunk menni, mondta, hogy tökéletesen megérti, úgyhogy ad nekem időt eldönteni, maradok-e. Aztán bementem hozzá egy üveg borral, hogy megmondjam, döntöttem, nem maradok. Ő megígérte, hogy az egészségemre issza meg a bort.

Néha a büfébe még visszamegyek, mert nagyon szeretek mindenkit, aki ottmaradt. És az is jó érzés, amikor a lányomnak, aki ott próbál, azt mondják, de jó, hogy újra van a színházban egy Stohl. 

Amikor újra együtt dolgoztatok Alföldivel, akkor nem volt olyan érzete a munkának, mintha mindenképpen meg akarnátok hosszabbítani azt az időszakot?

Minden rendezőnek vannak színészei. Robinak, azt hiszem, László Zsolt, Hevér Gábor és én vagyunk azok: ha elolvas egy darabot, automatikusan eszébe jutunk. Az, hogy a Nemzeti után is dolgoztunk együtt, nem a Nemzeti meghosszabbítása, hanem a mi személyes alkotói viszonyunk. 

orult_dudas.jpg           Az Őrült Nők Ketrece - Stohl András, Hevér Gábor (fotó: Dudás Ernő)

Az a hír járja, Alföldi kifejezetten utálja, ha a színészek utánaolvasnak, utánajárnak a szerepnek.

Szerintem ez egyáltalán nem hülyeség, főleg ha karizmatikus rendezővel dolgozol, aki tudja, mit akar. Én azt szeretem, ha a munka kezdetekor csak egy fehér lap vagyok, amire a rendező felrajzol egy kontúrt, én pedig azt majd kiszínezhetem. 

Mohácsi János viszont, aki a POSZT-ra beválogatott Istenítéletet rendezte, pont az ellenkezője ennek, sok teret ad a színészeknek improvizálni, bevonja őket a darab alakításába…

Ugyan… Csak nagyon rafináltan csinálja! Igazából tud ő előre mindent, csak úgy terel, hogy úgy tűnjön, te jöttél rá, amit ő már előre tudott, bár nem volt leírva. Improvizálni ráadásul nem is mindenkit enged, csak akiket ismer – a Sárga liliomban, amiben először dolgoztam vele, mondhattam én akármit, nem volt neki jó. 

A Csáki Judit-féle nemzetis könyvben is említed, hogy a Sárga liliomban nem volt zökkenőmentes a viszonyotok Mohácsival. Az Egyszer élünk meg az Istenítélet után úgy tűnik, mintha ez rendeződött volna…

Abszolút. A Sárga liliomban, azt gondolom, nem voltam neki szimpatikus – nem is az ilyen típusú színészeket szereti. Mohával kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy azt keresi,  kik elesettebbek, aszimmetrikusabbak kicsit – ritkán oszt egy hősszerepet megszokott hősalkatra, hanem például Gazsó Gyurira vagy Hevér Gáborra. Szerintem Mohának én túl egészséges vagy túl „ügyes” színész vagyok. A Sárga liliomban mindenesetre nem voltunk jóban, ráadásul én túl sok is lehettem, ami valószínűleg az agyára ment. Aztán jött az Egyszer élünk, ahol valahogy nagyon egymásra találtunk, az Istenítélet pedig életem eddigi legnagyobb színészi ajándéka. 

1_szalontai_abel.JPGIstenítélet (fotó: Szalontai Ábel)

Hogy bírtad fizikailag John Proctor szerepét?

Hál’ istennek nekem elég sok nagy fizikai felkészülést igénylő szerepem van, úgyhogy nem okozott gondot. A Mephisto vagy az Őrült nők ketrece például sokkal nehezebb volt, az Istenítélet lelkileg nehéz. Az nagy kihívás még, hogy sokat kell állni – bár én játszom a darab egyik főszereplőjét, a tárgyalás jelenete alatt végig csöndben állok és nem szólalok meg. Ilyen helyzetekben pusztán jelen lenni és hallgatni sokkal több energiát emészt fel, mint mondjuk üvölteni. A darab vége is nagyon nehéz, mert ritka egy színész életében, hogy egy ennyire végállapotú élethelyzetet kell alakítania. 

Harmadszor rendezte meg Mohácsi az Istenítéletet, ez miben nyilvánult meg a próbákon?

Most úgy dolgozott, mint egy normális rendező egy normális rendelkező próbán: instruált minket, nem pedig sétált fel-alá órákig, a fejét ütögetve egy ásványvizes palackkal, hogy kitalálja, mi legyen… Zökkenőmentes volt amúgy, olyan, mintha vajon csúsztunk volna végig. Mindig csak finom változtatásokat ejtett – például, hogy a darab végén csak az utolsó mondatomnál sírjak. Ezt egyébként nagyon nehéz volt betartanom, akárhányszor mondtam annak a jelenetnek a szövegét, végigbőgtem. 

2.JPGIstenítélet - Stohl András, Szilágyi Csenge (fotó: Szalontai Ábel)

Elég megosztó személyiség vagy. Származott már ebből bármiféle negatív tapasztalatod?

Aki megismer, az azt hiszem, szeret. Legalábbis én így tapasztalom – persze, lehet, hogy a hátam mögött köpködnek… Sokan mesélik, hogy hányszor kellett megvédeniük engem olyan emberek előtt, akik nem ismernek. Negatív véleménnyel ritkán állnak elém, inkább pozitívval szoktam találkozni. Mostanában például egy hatvan körüli hölgy szólított le: azt mondta, az előző nap látta az Istenítéletet, és ő ilyet még magyar színházban nem látott. Azt hittem, bepisilek a gyönyörtől… 

Ha már te hoztad szóba, hogy megdicsértek az Istenítéletért – rá fogsz érni június 18-án este (a POSZT díjátadójakor – a szerk.)?

A Válótársak csapata és a színházi titkárságok összefogtak, hogy úgy szervezzék az elfoglaltságaimat, hogy 18-án mindenképpen ráérjek. Pofátlanság ilyenekről előre beszélni, vissza is fog vágni a sors…!

A prózák mellett játszol musicalekben, nemrég operettben is színpadra léptél, sok helyről kapsz felkéréseket –. ennyire jól el lehet veled adni egy darabot?

Lehet, hogy én vagyok a hülye, de szerintem ez nincs így. Nem gondolom, hogy Magyarország ennyire sztárközpontú lenne – inkább az előadásra jönnek be, mint hogy megnézzék a Stohlt. 

portre_1.JPGFotó: Martinek Ádám

Mikor mondasz nemet egy felkérésre?

Ha nemet is mondok, szerencsére tudok arra hivatkozni, hogy már az adott időszakban be vagyok táblázva – tehát valójában az a helyzet, hogy több felkérés közül válogathatok. De ez csak a színház – a filmnél ilyen nincs, ott nem lehet nemet mondani… Imádom, amikor büszkén azt mondják kollégáim, hogy visszaadtak egy forgatókönyvet – na, persze! De válaszolva a kérdésedre, Való Világot például már nem vezetnék. De talán már nem is hívnának. 

Pedig volt róla szó, hogy újra műsorvezető leszel.

Attól függ, milyen típusú műsorban. Én szerettem tévézni, de most már vannak dolgok, amire azt mondom, csinálják fiatalok, elvégre fiataloknak szól. Most már, hál’ istennek, az emberek jórészt színészként tartanak számon – a Való Világnál az volt a baj, hogy Budapesten tudták, színész vagyok, aki műsort is vezet, de vidéken elsősorban műsorvezetőként ismertek, aki néha színészkedik. De ha a Meseautó nem lett volna, akkor ennyit se tudtak volna… 

Arra a filmre hogy emlékszel vissza?

Olyan ellenállást váltott ki a szakmában, hogy a világ nem látott olyat! A civil emberek viszont imádták. Csinálni nagyon jó volt, de üvöltve köpködtek rá a kritikusok. 

portre_3.JPGFotó: Martinek Ádám

Ha már üvöltve köpködés: a Válótársak egyik jelenete kapcsán több olyan hatásvadász cím is felbukkant a lapokban, hogy „Stohl biciklist gázolt kamerák előtt!” Le fogod tudni valaha ezt mosni?

Á! Ezzel én most már együtt fogok élni. Amíg ezzel lapot lehet eladni, addig használni fogják. Meg tudom érteni őket, bár megvan róla a véleményem. De szerintem annak az olvasónak is meglesz, aki ezért a címért megveszi a lapot, és kiderül, hogy csak egy filmjelenetről van szó. 

Mindemellett mostanában úgy tűnik, nagyobb nyugi van körülötted.

Szerintem csak nem derülnek ki a dolgok (nevet). Viccen kívül, annyit dolgozom, hogy időm sincs ökörködni. 

De a késztetés az megvan?

Azt nem mondom, hogy alkohollal fogok autóba ülni, de szeretem, ha „zajlik körülöttem az élet”. Ha most meghalnék, azt kéne a sírkövemre írni, hogy: „Stohl András – élt 49 évet. De élt!”

Soós András - Dicsuk Dániel

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr328810414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.