Rövidre vágott kritikákban mutatjuk be, milyen előadások szerepeltek a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiváljának első két előadásnapján.

Láthattunk kortárstáncot, kortárs magyar drámát, kortárs magyar szerző már klasszikussá lett drámáját és egy jól ismert klasszikust is.

Sirály / Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata

Csehov Sirálya sokféle értelmezésnek teret kínál; a román rendező, Sorin Militaru ezúttal költői színházként valósította meg. Legalábbis a második felvonást, mert az első inkább csak keresi a hangját. Az első rész ötletei gyakorlatilag kimerülnek a gyepszőnyegek görgetésében, egyébként minden energia arra megy, hogy egyszerűen színpadra kerüljön Csehov szövege. A komikum ezúttal ki van lúgozva, egyedül a Szorint játszó Bessenyei István tud derültséget kelteni, egyébként nagy pillanatok nélkül telik el a több mint egy óra.

Sirály - Szatmárnémeti Színház Harag György Társulata (Czinzel László)

A szünet után váltás: az előadás még a korábbiakhoz képest is lelassul, kellemes zongoraszó és vörös fény fest alá, a szereplők pedig már nem egymással, hanem a színpad felé nézve a semmibe beszélnek. A lottójátékra a színpad hátsó részén álló hosszú asztalnál kerül sor, itt is erősen stilizált a játék, a szereplők már csak egy-egy mondatot mondogatnak. Nyina és Trepljov párbeszéde eközben a színpad elülső részén zajlik, majd együtt indulnak el a halálba. A második felvonás erőteljes látomás, költői képek sora, de a két felvonás nem szervesül egymással.

(6 pont) 

Fade-out / Marosvásárhelyi András Lóránt Társulat

A kis marosvásárhelyi független társulat Györfi Csaba rendezésében „fizikai színházi kísérlettel” mutatkozott be Kisvárdán. A romániai független társulatok még nehezebb helyzetben vannak, mint a magyarországiak, ők tényleg a semmiből csinálnak előadásokat. A Fade-outon ez nem látszik, vérprofi munkáról van szó. A csellista (Zágoni Előd) bejön, kínos lassúsággal készül a játékra, majd egyszer csak rákezd. Aztán sorban megérkezik a három táncos is, s előbb külön-külön, majd együtt táncba kezdenek. A fiatal lány (Bezsán Noémi) kegyeiért két férfi versenyez: a jól öltözött üzletember (Ruszuly Ervin) és az überlaza srác (Dabóczi Dávid).

Fade-out - Marosvásárhelyi András Lóránt Társulat

A táncosok egész alakokat képesek megformálni csak mozgással és mimikával. A zenei és a mozgásvilág is profin kivitelezett, emellett számtalan, humorosabbnál humorosabb ötlet gazdagítja az előadást. Már a kisvárdai fesztivál első napján kijelenthető, a Fade-out a találkozó egyik legkellemesebb meglepetése.

(9 pont) 

Az imposztor / Csíki Játékszín

Spiró György drámájának ősbemutatója a Katona József Színházban volt 1983-ban; Zsámbéki Gábor rendezésében az idős Major Tamás utolsó nagy szerepét játszotta. Akkoriban, a még működő cenzúra és szovjet megszállás idején a cári uralom alatt álló Vilna (Vilnius) pusztulóban lévő lengyel színházáról szóló darab izgalmas áthallásokat keltett, különösen, hogy a magyar színházi életben sokáig kvázi teljhatalommal bíró Major játszotta a lengyel színészfejedelmet, Bogusławskit.

                                Az imposztor - Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín nem véletlenül vette elő ezt a drámát, hiszen Csíkszereda színházának ugyanúgy meg kell küzdenie a kisebbségi léttel, mint a vilnai lengyeleknek annak idején. Az előadás az áthallást direkt módon is megteremti, amikor az előadásbeli előadás alatt fellázadó lengyel hazafiak a székely himnusz dallamára énekelnek a lengyel szabadságról. Ennek ellenére a Kövesdy István rendezte előadásból hiányzik az igazi, revelatív erő, inkább a spirói mű tisztességes színpadra állításáról beszélhetünk.

(6 pont) 

Az eset / Nagyváradi Szigligeti Színház

Szíjártó Tímea-Aletta kortárs drámája embertípusokat vonultat föl. Ahogy a színlap is mutatja, van a Nő, a Férfi, aztán a Boldog Nő, a Savanyú Nő, a Halkszavú nő, a főnöknő, meg van Pista, sőt B1, B2 és B3 is. Összesen tizenhét szereplő, és egyik sem fő-, továbbá több szálon futó történetek, ami nem könnyíti meg a néző helyzetétt. A hétköznapi életből ellesett életképekkel van dolgunk, olykor szomorú, olykor humoros jelenetekben.

(Az eset - Nagyváradi Szigligeti Színház)

Bár maga a dráma nem érződik elég erősnek, Sardar Tagirovsky izgalmas és hatásos előadást rendez belőle. A közönség arénaszerűen, három oldalról üli majdnem körül a játékteret, egész pontosan a közönség sorai is a játék terét képezik, miután a színészek többsége köztünk ül, és úgy kiabál át egyik a másikhoz. Így mintegy spontán módon bontakozik ki előttünk a játék, mintha csak a közönség egyes tagjai kezdenének el beszélgetni egymással (az előadás végi taps után ki se mennek a színről, hanem visszaülnek közénk), ami kiváló formát biztosít a nyersen realista darabnak. Ez a spontaneitás aztán folyamatosan egy előre eltervezett művészi keretbe kerül, a felfüggesztett lámpaizzók játékával, a táblára rajzolgatással, a csellistával és az operaénekesnővel, valamint az előadás végi gyertyafényes a capella énekléssel.

Aki látta a Nemzeti Színházban a 6 című előadást ugyancsak Tagirovskytól, az a rendezésben számtalan hasonló motívumot ismerhet fel, csak ezúttal teljesen más alapanyaggal – XIX. századi orosz kisregény helyett kortárs magyar drámával – van dolgunk. A különbség ellenére a rendezői munka egyformán hatásosan működik mindkét előadás esetén. A darab kevésbé izgalmas részeit is sikerül újabb és újabb megoldásokkal áthidalni, így végig fennmarad a feszültség és az érdeklődés. Az előadás másik erőssége a csapatmunkában kiváló nagyváradi színészek játéka.

(8 pont)