Kisvárdai utca, tűző nap. Bástya Panzió, harminc fokos beltéri hőmérséklet. Rákóczi Stúdió, fülledt levegőtlenség. Művészetek Háza, kellemes hűvös. A kisvárdai fesztivál még mindig tart.
A szerdai napon Kosztolányi, illetve Márai szülővárosából érkeztek produkciók: a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca című tragikomédiáját hozta el, a Kassai Thália Színház pedig Molière Mizantrópjával érkezett Kisvárdára. Birinszkij művét nem ok nélkül hasonlította Gáspár Ildikó a másnapi szakmai beszélgetésen Gogol műveihez, Revizor-szerű élethelyzet elevenedik meg ugyanis a világvégi kis orosz kormányzóságban: a korrupt kormányzó merényletet követ el saját maga ellen, hogy kapjon elegendő pénzt a nem létező forradalom legyőzéséhez, majd a nemsokára érkező új kormányzó jövetelének hírére kénytelen lesz mesterségesen forradalmat csinálni, hogy ne derüljenek ki a disznóságok. Ez azonban nem nagyon akar sikerülni, ugyanis éppen a forradalmárok nem akarnak forradalmat.
Bolondok tánca - Szabadkai Népszínház Magyar Társulata
Birinszkij politikai szatírája nem tűnik olyan erősnek, mint Gogol szatirikus művei, és Sebestyén Aba rendezése is inkább a komédiai vonalat, mintsem a politikai réteget emeli ki. Bár a lagymatag forradalmárok és korrupt politikusok világa felidézheti a mai magyarországi helyzetet, ahogy vélhetően a szerbiait is, az előadásban túl sok a szórakoztató vagy annak szánt elem, hogy komolyan elgondolkoztasson a valóságnak való bárminemű megfelelésen. Ezen a délutánon az előadás egy kissé szétesőnek tűnt, bár azt hallottam, hogy eredeti helyszínén és a Thália Színházban tartott vendégjátékán jobban muzsikált. Ifj. Kucsera Géza melodikával (kis fúvós-billentyűs hangszer) teremtett zenei világa mindenesetre itt is működött.
A Kassai Thália Színháznak köszönhetően már a harmadik Molière-darab jött el a kisvárdai fesztiválra, ezúttal az előbbi kettőnél jóval többször játszott Mizantróp. Sajnos az előadás alatt végig érezhető volt, hogy az egy iskola aulájában kialakított Rákóczi Stúdió nem a megfelelő tere az előadásnak, és ez a másnapi szakmai beszélgetésen be is bizonyosodott, mikor Czajlik József rendező elmondta, hogy sportnyelven szólva „óvást” kellett volna benyújtaniuk, annyira alkalmatlan ez a tér. Az ötödik sorban ülve teljesen elvesztek a hangok, néha alig lehetett érteni, mit mondanak a színészek, amit láthatóan ők is észleltek, keresték a megfelelő megszólalást, de nehezen sikerült megtalálniuk. Fodor Viola fehér díszlete mindenesetre izgalmas teret teremt az előadásnak, jó ötlet a szolgák barokk zenét játszó kaputelefonon történő bejelentkezése, és nem utolsó sorban van egy megfelelő Alceste-ünk is Petrik Szilárd személyében. Mindezek ellenére ezen az estén áthatolhatatlan falat éreztem feszülni a színpad és a közönség között.
Mizantróp - Kassai Thália Színház
A művészi és nem művészi munkára alkalmatlan helyekkel egyébként is sokat szenvedünk itt Kisvárdán. A Művészetek Háza borzasztóan széles színpadán a kisebb játéktérhez szokott előadások óhatatlanul veszítenek erejükből, a Rákóczi Stúdióról pedig valóban jobb nem is beszélni. Ahogy hallom, stadion és hotel építése már tervbe van véve, szerencsés lenne hát 28 év után minimum egy normális stúdiótermet is felhúzni. Ahogy a művészek és a szakmai vagy nem szakmai közönség elszállásolása is hagy maga után kívánnivalót: e sorokat például egy panzió déli fekvésű padlásszobájában írom, ahol hőségriasztás idején – légkondicionáló nem lévén – 30 fok fölött jár a hőmérséklet este is.
Felfrissülni a Művészetek Házába járhat át az ember, a szakmai beszélgetésekre vagy az előadásokra. Légkondicionálásra csütörtökön különösen szükség volt, az egyetlen aznapi versenyelőadás, A nyugalom ugyanis majdnem három órás, méghozzá szünet nélkül, amit már eleve fizikai teljesítmény végigülni. Bár az igazán jó előadások alatt az ember nem is érzi az időt, és A nyugalom igazán jó előadás. Bartis Attila regényét – amiből néhány éve Alföldi Róbert készített kevésbé sikerült filmet – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával a román Radu Afrim vitte színre. Már Adrian Damian Mundruczó-előadásokra emlékeztető színpadképe megfogja az embert: meglehetősen aprólékosan berendezett lakásban járunk, a színpad közepét egy szabálytalan körben összeérő vizesárok foglalja el, közepén egy kisebb szigettel. Az árokban annak rendje és módja szerint víz, a vízben különböző használati tárgyak lebegnek vagy éppen kerülnek elő a mélyből, mintha csak a múltból vagy a tudattalanból.
A nyugalom - Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Bartis története egy zsarnoki anyáról szól, aki öngyilkosságba kergeti lányát, fiát pedig erősen magához köti, elvárva, hogy miután ő végleg bezárkózott a lakásába, maradjon vele és gondoskodjon róla. Az erotikus regényén dolgozó Andor eközben beleszeret egy lányba, Eszterbe, de az anya érzelmi zsarolása mellett a kapcsolat eleve kudarcra ítéltetett. Az előadás lényegében háromszereplős kamaradarab, három ember összetett viszonyrendszerének bemutatása. Sötét és nyomasztó lélektani dráma, amit azonban oldanak a humoros ötletek és a többi szereplő, mindenekelőtt a „kultúrpicsa” Jordán Éva alakja és a többször, több szerepben megjelenő törpe.
Radu Afrim kiválóan játszik a térrel, az összes helyszínt a szobában jelenítve meg, szinte minden egyes bútordarabot és tárgyat jelentésessé téve. A díszlet és a különböző kelléklámpákkal keltett sejtelmes és nyomasztó megvilágítás hihetetlenül erős képi világot teremt az előadásnak. Az összetett zenei világ, amelyben egyaránt van élőben, a színészek által megszólaltatott zene, az előadáson belül megszólaló dalok a Neoton Famíliától Jimi Hendrixig és aláfestő kísérőzene is, szintén fontos pluszt ad a produkcióhoz. És persze nem maradhat említés nélkül a színészi játék sem: Bányai Kelemen Barna, B. Fülöp Erzsébet és Kiss Bora is nagyon erőteljes, összetett alakítást nyújtanak. Nem kétséges, az utóbbi idők egyik legjobb előadása.
