7óra7

A búcsúzás eufóriája
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

A búcsúzás eufóriája

Shakespeare: Minden jó, ha vége jó / Katona József Színház, Budapest

2016. 06. 29. | SoósAndrás

Zsámbéki Gábor mindent megtesz, hogy a darabban hangsúlyos ’az élet könnyű’ gondolatot egy időre bennünk is felébressze.

Az évad végére időzíteni Shakespeare Minden jó, ha jó a vége című komédiáját, sajnos elkerülhetetlenül kontextusba helyezi az előadást. A ’sajnos’ a kitüntetett alkalomból következő egyszeri többletjelentéseknek szól: ahogyan ballagási beszédeken sem pityeredünk el év közben, úgy aggódunk Zsámbéki Gábor legújabb rendezésének további sorsán. Mert ezúttal még talán részt akartunk venni valami közös ünneplésben, de szeptembertől már valószínűleg jó előadást akarunk majd látni: ekkor pedig sajnos kevésnek fog bizonyulni a Katona idei utolsó bemutatója.

4_ok.JPGFotó: Toldy Miklós

A Minden jó, ha jó a vége egy brutális happy end: Heléna (Pálos Hanna), egy francia orvos árván maradt lánya miután meggyógyítja a francia királyt (Szacsvay László), fizetségképp Bertram grófot (Kovács Lehel) kéri magának férjül, aki inkább háborúba menekül előle. A talpraesett lány viszont addig nem nyugszik, míg fondorlatos cselszövések árán vissza nem szerzi a kicsit hazug és öntelt grófot: közben a gonoszok ízléses mértékben megbűnhődnek, a jók némi késleltetéssel vadul belevágnak a szerelmeskedésbe, az öregek és a fiatalok pedig kellemesen konfliktusmentes értetlenkedéssel figyelik, hogy minden generáció másképp csinálja.

Mindezt egy évad végére illeszteni pimaszul hatásvadász megoldás. Legfőképpen azért, mert akárhonnan is nézzük, kontextuson kívül nem mond egyebet a darab egy „don’t worry, be happy” életérzésnél.  Zsámbéki Gábor mintha megelégedne a komédia nevettető funkciójával, a humorra és a kedélyességre helyezi a fő hangsúlyt, de ez nem furfangos álca, ami mögül aztán váratlanul előcsapnak a történet valódi problémái, hanem tényleg csak ennyi. Az olyan érdekes kérdések például, amin érdemes lenne elmerengeni, mint hogy Heléna mégis miért vonzódik ennyire ehhez a felfuvalkodott Bertramhoz, nem kerülnek megválaszolásra.

5_ok_ok.JPGPálos Hanna, Szacsvay László, Kovács Lehel (fotó: Toldy Miklós)

De Zsámbéki Gábor cserébe mindent megtesz, hogy a darabban ’az élet könnyű’ gondolatot egy időre bennünk is felébressze: az előadás díszlete, jelmezei (Szakács Györgyi, Szlávik István) cirkuszt idéznek, de ez a történettel maximum ott függ össze, hogy a cirkuszban is érvényesül a vígjátékok alapigazsága: senkinek nem esik bántódása. Ha aggódunk is, valljuk be, jólesik aggódni olyan látványos cirkuszi elemek láttán, mint például a kötélen egyensúlyozó Rujder Vivien, a tissue-függönnyel a nézőtér fölé tarzanozó Kovács Lehel, amikor meg keresztbe-kasul repkednek a színpad előterében a dobócsillagok, még a saját testi épségünkért is aggódhatunk. De ez legalább eltereli a figyelmünket arról, hogy Zsámbéki olvasatában a darab szereplőinek a jelleme pusztán a darabbeli céljából áll: például Bertram, hisz elvégre fiatal férfi, mi mást akarna, mint csinos, fiatal lányokkal következmények nélkül együtt hálni, Heléna pedig azt szeretné, ha Bertram mindezt nem úgy általában csinos, fiatal lányokkal tenné, hanem vele. De miért csak ennyi?

1_toldy_ok.JPGFotó: Toldy Miklós

Ezek a miértek már jó esetben csak a büfében, esetleg a buszmegállóban buknak ki belőlünk, hisz vitathatatlanul sodor a darab: Vas István fordítását Várady Szabolcs pofozta maivá, itt-ott a frappáns rímeken kacagunk, sőt, egy vasárnapi zárva tartásra utaló politikai aktualitásra is jut egy kósza félmondatnyi idő. Az előadás végén cirkuszi maskarákba bújt szereplőink mai ruhákat húznak, az immáron színészekként jelen lévő alakok a darabtól teljesen független párjukkal kezdenek szenvedélyes csókolózásba, s ezt a metaforikus jelenetet bárhogyan is próbáljuk megfejteni, csak nagyon megnyugtató, szép gondolatok születnek megfejtésképp. Minden jó, ha a vége jó, és hát, ne legyünk szemérmesek, egy ilyen szenvedélyes véget azért mindenki szeretne magának.

3_all_o.JPGDe hogy mi az a minden, ami jó, amit ezen az ünnepi évadzáró alkalmon az előadás pluszként tud közvetíteni? Mindenek előtt jó „katonásnak lenni”. És természetesen, jó ezeket a színészeket játszani látni, mert láthatóan elképesztő élvezettel teszik ezt. Jó ebbe a markáns atmoszférájú és a társulat tagjainak egyéniségére építő színházba járni. A Minden jó, ha a vége elvitathatatlanul hoz egy, a Katonától megszokott minőséget, de a szomorú benne, hogy úgy tűnik, csak arra törekszik, hogy ezt a minimumot elérje. Amely minimum objektíve nem kevés, hisz például elképesztően magas színvonalú színészi játék jár vele.

(Bezerédi Zoltán - fotó: Toldy Miklós)

Például ott van a Bolond szerepében sziporkázó Bezerédi Zoltán, aki még a pislogásba is annyi többlettartalmat zsúfol, hogy pusztán a jelenléte is élvezetes és szórakoztató. Vagy Elek Ferenc, aki bár ismét a nyámnyila lúzer szerepét kapta, mégis úgy tudja árnyalni papírmasé-karakterét, hogy az valóban megelevenedjen a színpadon. És ott van a hat egyetemi hallgató, név szerint Rujder Vivien, Kovács Tamás, Lestyán Attila, Martinkovics Máté, Vilmányi Benett Gábor és Vízi Dávid, akik a mohó új generációt alakítják figyelemreméltó lendülettel és aprólékossággal: szemmel láthatóan a darabban problémás fiatal-idős kapcsolat a Katona társulatában zökkenőmentes. Rujder Vivien a darab egyik legkellemesebb meglepetése a kicsit szeleburdi Diána megformálásával: minden egyes rezdülésével, pillantásával szerepében van, és akkor még nem szóltunk arról a bravúrról, ahogy kötél nélkül játssza el, hogy élet-halál között billeg. Reméljük, szeptemberben legalább ezek a fiatal tehetségek újra visszatérnek, ha a Minden jó, ha a vége jó ünnepi álcája nem is…

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838844216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.