7óra7

Indul a Szegedi Szabadtéri

Indul a Szegedi Szabadtéri

2016. 06. 30. | 7óra7

Egy operát, egy táncjátékot, egy filmből jól ismert szatírát és egy vígjátékot is bemutatnak idén Szegeden.

Richard Wagner operájának bemutatójával, A bolygó hollandival indul a 2016-os Szegedi Szabadtéri. A színlap tanúsága szerint galaktikus körülmények közt játsszák az előadást.  Hat méter átmérőjű bolygó, űrállomás, gabonatábla a színpadon. Futurisztikus, már-már sci-fire hajazó látványra számíthatnak azok, akik jegyet váltanak az idei Szegedi Szabadtéri nyitóprodukciójára. “A végtelent ábrázoló közeg nem feltétlen kell, hogy a tenger legyen - meséli Szabó Máté, az opera rendezője, miért esett a galaktikus körülményekre a választásuk. - A mi előadásunkban ezt felváltja egy még végtelenebb közeg, az űr. Az egyedüllétet és a magányba vetettséget szeretnénk minél radikálisabb eszközökkel ábrázolni.

szeged_ok.JPGFotó: Dusha Béla

A szereplők közt a világhírű énekest, Paul Potts-ot is megtalálhatjuk a Kormányos szerepében. A főbb szerepeket Kálmándy Mihály, Altorjay Tamás és László Boldizsár alakítják. Az előadás július 1-én és 2-án látható, mindkét alkalommal este 9 órától a Dóm téren.

Zsuráfszky Zoltán Drakula utolsó tánca című koreográfiája egy erdélyi falu magyarok és románok lakta vidékén játszódik, ahova furcsa vándor- mutatványosok érkeznek, a vérszomjas vámpír története félelmet kelt a falusiakban. Az előadásban az erdélyi népzene és az Erdélyben élő népek táncai jelennek meg.

drakula.jpg

A táncjátékban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett Keresztes Ildikó és Novák Péter is közreműködik. Az előadást július 8-án és 9-én látható, este 9 órától.

Az évad szenzációja a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben születő produkció, a Comden-Green-Freed-Brown szerzőnégyes által jegyzett Ének az esőben lesz. A Szabadtéri történetében ez az első olyan produkció, amelynek a fesztivál menedzsmentje kérte és kapta meg a jogait. 

A történet szerint a némafilmek sztárja, Don Lockwood és állandó partnere Lina Lamont életük első hangos mozijára készülnek, ám kiderül, hogy Lina hangja elviselhetetlen a vásznon. Don barátja, Cosmo Brown a feltörekvő fiatal színésznőt, Kathy-t javasolja hangdublőrnek, akibe természetesen beleszeret a sármos színész. A főbb szerepeket Gömöri András Máté, Kerényi Miklós Máté, Dancs Annamari és Szinetár Dóra alakítják. Az előadást Harangozó Gyula rendezi. Az előadást augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án játsszák, este 9 órától.

enek.jpgAz Ének az esőben stábja

A zenés produkciók között a Budapesti Operettszínház Én és a kisöcsém című operettjét Szinetár Dóra és Dolhai Attila főszereplésével láthatják az érdeklődők, július 15-én és 16-án. A Szegedi Szabadtéri és a Madách Színház közös produkciója, a Mamma mia! (kritikánk itt) július 21-én, 22-én és 23-án látható, a Madách Színház A nyomorultak című musicalje (kritikánk itt) július 29-én és 30-án tekinthető meg.  

Az újszegedi nyár nagy durranása A tanú című kultuszfilm színpadi változata lesz, melyet saját bemutatóként jegyez majd a Szabadtéri. Bacsó Péter legendás filmjéből Hamvai Kornél készített színpadi változatot, melyet pár éve mutatott be a Thália Színház. A szatírát Újszegeden augusztus 12-én és 13-án láthatják a nézők, Böhm György rendezésében. A Szegedi Szabadtéri idényét Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabja zárja, amit Kero® állít színpadra olyan színészekkel, mint Csuja Imre, Márton András, Adorjáni Bálint, Telekes Péter és Szinetár Dóra. Az előadás augusztus 27-én este 9 órától látható.

tevedesek.jpg

A prózai előadások közül Szegedre látogat a Miskolci Nemzeti Színház Zűrzavaros éjszakák című előadása (kritikánk itt) Rusznyák Gábor rendezésében és többek között Gáspár Tibor, Szegedi Dezső valamint Varga Zoltán szereplésével: Az egérfogó Schlanger András rendezésében: illetve táncprodukcióként a Duda Éva Társulat Virtus című újcirkusz előadása.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr798855612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása