7óra7

A magánszínház, ahova többen járnak, mint akár a Nemzetibe

A magánszínház, ahova többen járnak, mint akár a Nemzetibe

2016. 08. 30. | 7óra7

Turay Ida Színház - ahol a néző véleménye a fontos.

Közeledik a szeptember 17-ei Színházak Éjszakája, mi pedig ennek apropóján bemutatjuk a programban résztvevő színházakat. Ezúttal a Turay Ida Színház kerül sorra.

A 2000-ben alapított Turay Ida Színház hiánypótló céllal jött létre: minőségi szórakoztató előadásokat vinni vidékre, oda, ahol a kultúrházak szűkös költségvetése addig nagyon ritkán tudta csak finanszírozni egy-egy profi társulat meghívását. Darvasi Ilona jelmez- és díszlettervező, a színház alapító igazgatója koncepciója az volt, hogy ismert színészek (pl. Mikó István, Benkő Péter, Piros Ildikó) foglalkoztatásával vígjátékokat, operetteket, régi magyar filmek alapján készült előadásokat mutat be szerte az országban. A tizennégy éves, fokozatosan egyre népszerűbb és egyre gyakrabban játszó csapat (2000-ben még csak havi négy, 2006-ban már havi harmincöt előadással) 2014-ben állandó otthonra lelt a Józsefvárosban, a Kálvária téri épületben, ahol az utóbbi negyedszázadban a Józsefvárosi Színház, a Budapesti Kamaraszínház, a Városi Színház, majd a  Ruttkai Éva Színház működött.

romeo_hurta_hajnalka.JPGRómeó és Júlia (fotó: Hurta Hajnalka / Turay Ida Színház)

Darvasi Ilona színházának - melynek ügyvezető igazgatója jelenleg a lánya, Darvasi Cecília - koncepciója tizenhat éve változatlan: „Nem a szakma véleménye a fontos, hanem a nézőé.” A színház első előadása ennek megfelelően a 2000-ben, Pápán bemutatott Lili bárónő volt. A közönségsikereknek köszönhetően a nonprofit színház önerőből képes eltartani magát: 2012-ben 157 ezer néző láthatta előadásaikat, és ezzel 120 millió forintos bevételt értek el.

A célközönség az idősebb korosztály mellett az ifjúság. A Rómeó és Júlia című előadásuk például kifejezetten középiskolásoknak szól: a rendező, Quintus Konrád többször is megállítja az előadást, hogy megbeszélje a nézőkkel, mit láttak, és közösen értelmezzék a történteket. A fiatalabbaknak színházbejárást is tartanak, ahol megtanulhatják, hogyan illik viselkedni színházban, felmehetnek a színpadra és megnézhetik a díszleteket.

turay.JPG

A Turay Ida Színház első Kálvária téri bemutatója a Bubamara – józsefvárosi West Side Story című musical volt Kökényessy Ági rendezésében, zenéjét az Első Emelet együttesből ismert Berkes Gábor szerezte. A musical a cigány-magyar együttélésről és természetesen a szerelemről szól.

Az Első Emelet zenekar frontembere, Patkós Béla „Kiki” főszereplésével az Első Emelet dalaira épülő zenés játékot Topolcsányi Laura és Berkes Gábor mellett Geszti Péter szerezte: A Csakazértis szerelem olyan nagyágyúkat vet be, mint Keresztes Ildikó, Sasvári Sándor, Mikó István és Hűvösvölgyi Ildikó. Az előadás 1986-ba repíti vissza a nézőket a Havanna lakótelepre, ahol „az egy négyzetméterre jutó szerelmek száma gyanúsan meghaladja az országos átlagot.”

csakazertis16.jpg                   Csakazértis szerelem (fotó: Turay Ida Színház)

A 2016/17-es évadban a színház 11 bemutatóra készül, többek között A férfiak a fejükre estek című zenés vígjátékra, amiben Szulák Andrea, Détár Enikő valamint Keresztes Ildikó szerepel, de láthatjuk például Bodrogi Gyula rendezését is, az Imádok férjhez menni! című vígjátékot, amely azt a kínos szituációt mutatja be, hogy mihez kezd egy fiatal özvegy, ha a férje volt barátjához akarna hozzámenni, amikor a halottnak hitt volt férj váratlanul hazatér.

A Turay Ida Színház idén csatlakozik a Színházak Éjszakája programsorozatához. És ezt bizonyosan mottója szellemében teszi - nézőbarát, minőségi szórakoztatással.

A 2016-os Színházak Éjszakájára jegyek itt kaphatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr7311661562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása