7óra7

Pista mesél

Pista mesél

2016. 09. 02. | B. Kiss Csaba

Arról, hogy mi az Örkény, avagy hogy hangzik egy Örkény-egyperces japánul.

Közeledik a szeptember 17-ei Színházak Éjszakája, mi pedig ennek apropóján bemutatjuk a programban résztvevő színházakat. Ezúttal az Örkény István Színház kerül sorra.

A Madách tér 6. alatti házban eredetileg mozit tervezett Gerlóczy Gedeon építész, de gróf Károlyi István, Károlyi Mihály unokaöccse már színházat alapított ugyanott. A Madách Színház néven futó teátrum első bemutatóját 1940. november 29-én tartotta, Móricz Zsigmond Kismadár című drámáját vitték színre Dayka Margittal a főszerepben. Az igazgató székben Pünkösti Andor ült, aki többek között Greguss Zoltánt és Várkonyi Zoltánt is az új színház társulatába csábította. Első fontos előadásuk Pirandello IV. Henrikje volt Várkonyival a főszerepben: az 1941 szeptemberében bemutatott produkció a világháborús helyzetre is reflektált. A magánszínházra nem tudott befolyással bírni a politikai hatalom, de kritikus szelleme miatt állandóan támadta, a német megszálláskor be is zárták, Pünkösti öngyilkos lett.

pista3.jpgAzt meséld el, Pista! - Mácsai Pál (fotó: Gordon Eszter)

1945 és 1954 között volt a Színiakadémia színháza, a Nemzeti Színház játszóhelye és az Állami Faluszínház központja is, majd 1954-ben a Madách Színházhoz került Madách Kamara néven. A Madách Színház Ádám Ottó vezetése alatt az ország egyik vezető színházává vált: a kor legnagyobb színészei voltak a társulat tagjai, akik természetesen a kamaraszínházban is rendszeresen játszottak. 1983-tól húsz éven át itt lépett fel Hofi Géza is.

2000-ben a fenntartó a Madách Színháznak a kamaraszínház önállósítását tűzte ki feladatául: Kerényi Imre akkori igazgató erre Mácsai Pált kérte fel, aki 2001-től lett a Madách Kamara művészeti vezetője. „Ettől kezdve a színház azt a hagyományt folytatja, amely a repertoárrendszerben, a társulati működésben, az alapos próbamunkában és a jeles színpadi irodalom választásában látja feladatát és a siker esélyét” – írta a ma is a színházat vezető Mácsai. A Madách Kamara 2004-ben vette fel az Örkény Színház nevet, 2009 óta pedig immár önálló, saját társulattal és repertoárral rendelkező teátrumként működik.

sze2016_1024x400_orkeny.jpg

Az Örkény István Színház a Katona mellett Budapest és az ország másik jelentős művészszínházává vált, mind a közönség, mind a szakma megbecsülése mellett. Előadásai szinte minden évben indulnak a POSZT versenyprogramjában, és rendszeres kitüntetettjei a kritikusdíjnak is. A komolyabb, klasszikusabb színházeszményt képviselő Katonával szemben az Örkény névadója szellemiségéhez híven groteszk, humoros stílusáról ismerszik meg, de nem enged a merő szórakoztatás csábításának. A színház állandó rendezői gárdája – Mácsai Pál, Gáspár Ildikó, Bagossy László, Polgár Csaba – mellett visszajáró vendég Ascher Tamás és Mohácsi János is. A teátrum már szinte legendás előadása a programadónak is tekinthető Azt meséld el, Pista!, amely 2001 óta folyamatosan műsoron van: ebben Mácsai Pál Örkény önéletrajzi írásaiból ad nekünk egy csokorra valót.

Az Örkény Színház rendszeres résztvevője a Színházak Éjszakájának is. Takács Nóra Diána, aki 2007 óta erősíti a társulatot, a tavalyi éjszaka egyik programját tartja a legemlékezetesebbnek: „Rendhagyó módon idegen nyelveken olvastunk fel jó néhány ismert Örkény-egypercest. Angolul, németül, olaszul, spanyolul, szlovákul, csehül és japánul hangzottak el a novellák. Roppant szórakoztató és megható élmény volt.  Jó volt látni, hogy a közönség mennyire ismeri és szereti ezeket a műveket.” Az Örkény Színház minden évben sokszínű programmal készül a rendezvényre: Az elmúlt években rengeteget énekeltünk a társulattal az aktuális előadások dalaiból vagy saját kedvenceket, hol koncertszerűen, hol kávéházi jelleggel. Megmutattuk a színház rejtett zugait a nézőknek, vetélkedőket tartottunk az előadásokkal kapcsolatosan, bemutattuk a műszak munkáját. A Színházak Éjszakájáról először a tömeg jut eszembe, nagyon jó érzés látni, hogy milyen sokan érdeklődnek a színház iránt” – mondta Takács Nóra Diána.

           totek_gordon_eszter_ok.JPGTóték - Takács Nóra Diána (fotó: Gordon Eszter)

Az Örkény Színház a Színházak Éjszakája előtt az immár hatodszorra megrendezett Örkény Kerttel indítja az új évadot. Ősszel két bemutatót is láthatunk tőlük: Bagossy László Csehov Három nővérét, Polgár Csaba pedig az 56-os forradalom hatvanadik évfordulójára Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre című regényét viszi színre, amelyben a forradalom bukása után elítélt író majd’ négy éves börtönbüntetésének történetét beszéli el. Eörsi István szerepében Znamenák Istvánt láthatjuk.

A 2016-os Színházak Éjszakájára jegyek itt kaphatóak.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr3111669774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása