„Ha nem színész lennék, biztos rock and roll életet élnék, ami egészségügyileg sokkal károsabb lenne.”
Keresztes Tamással lehet beszélgetni zenéről, színészetről, katonás és nem katonás szerepeiről, és most már díszlettervezésről is. Beszélgetésünk középpontjában természetesen legújabb előadása, az Egy őrült naplója és annak létrejötte állt. Orlai Tibornak, az előadás egyik producerének eszébe jutott Keresztes Tamás, Keresztes Tamásnak pedig...
Miért pont Bodó Viktort kérted fel rendezőnek?
Bármikor találkozunk, abból mindig különleges dolog születik. Fél szavakból is megértjük egymást. Érteni vélem a nyelvét, a fantáziáját, összességében azt az őrületet, ami őbenne van, és nagyon szeretem azt az intuíciót, amivel létezni tud, és beszéli a színházi nyelvet. Nekem is volt egy elképzelésem arról, hogy ezt a bolondériát hogyan lehetne felfesteni, és éreztem, hogy ez kompatibilis Viktor világával. Sokat reméltem attól is, hogy amit ő hozzátesz, az engem tovább fog inspirálni. Eleve nagyon inspiráló, hogy akár az életben önmaga számára, úgy a színészek számára is magasra teszi a lécet. És ezt a lécet sok esetben nagyon nehéz megugrani. Ebben az előadásban nem is mindig sikerült.
Egy őrült naplója (fotó: Toldy Miklós)
A szegedi THEALTER fesztiválon bemutatott előadást először szeptember 24-én, a Jurányiban láthatta a budapesti közönség. Hogy érzed, hol tart az előadás?
Most egy újabb menet következik az előadás életében, jó lenne elmélyíteni, és magamat is újra kondícióba kell hoznom. Gyakrabban fogom játszani, szerintem havi négy-ötször. Most jön majd annak a begyakorlása, hogy legyen lélekjelenlétem túllépni a nézőtérről érkező visszajelzéseken.
Gondolom, a többi előadás is fitten tart, hiszen sok előadásod fut egyszerre.
Nagyon sok. De van rendszere az életemnek, amit szerencsére nem nekem kell létrehoznom. Hogyha nekem kellene, akkor azt hiszem, elvesznék. Így viszonylag rend van a fejemben, aminek a másik feltétele, hogy színházzal foglalkozhassak - anélkül nem tudom, mit csinálnék.
Pedig mással is foglalkozol, például autodidakta módon műveled a zenét.
Gyanítom, hogy a zenélés önmagában nem segítene. Az egy kicsit más műfaj. Zenészként inkább az elektronikusabb zenével foglalkoznék, vagy mindennel, ami nem klasszikus. Nagyon szeretem egyébként a klasszikus zenét, csak nem tudom művelni, kottát olvasni sem tudok. Ha nem színész lennék, biztos rock and roll életet élnék, ami egészségügyileg sokkal károsabb. Igaz, vannak olyan zenész ismerőseim, akik észnél vannak, és tudnak egészségesen élni. Van erre jó példa, de szerintem én nem az lennék.
Egy őrült naplója (fotó: Toldy Miklós)
Ha jól tudom, az Egy őrült naplójában is hasznát veszed a zenei tudásodnak.
A próbafolyamat ebből a szempontból is izgalmas volt. A koncepcióhoz hozzátartozott, hogy az előadás zenei világa is a színpadon jöjjön létre. Ugyanis egy looper nevű szerkezettel dolgozom, ami bár a bemutató idejére divatba jött, ilyen formában még most is ritkán használják, ahogy ebben az előadásban mi tesszük. Itt ugyanis színészként játszom rajta, így megmarad a színház világában, nem lesz koncertszerű az előadás. Régóta dédelgetett vágyam volt színházban használni, de csak akkor kezdtem el rajta gyakorolni, amikor szóba került, hogy ezt az előadást létrehozzuk. Úgy éreztem, hogy végre megvan az előadás, amihez passzol. Nagyon alkalmas azt az őrületet erősíteni, ami Popriscsin fejében születik.
A díszletet is te jegyzed. Milyen elképzelések vezettek a megtervezésében?
Egyszer csak megszületett a fejemben a koncepció, hogy Popriscsin szobája egy színpadon lévő kis színpad. Egy kis kimetszett valóság, és ebben a kimetszett saját kis világában születik minden. Később elkezdett motoszkálni a fejemben a díszletről egy kép, ami egyre gyakrabban vissza- és visszatért. Csináltam papírból egy kis makettet, hogy a kezembe lehessen venni, és a fejemen kívül is tudjam nézegetni. Körülbelül negyed óra alatt három papírlapot illesztettem egymáshoz. Aztán elkezdtem berajzolgatni rajta bizonyos dolgokat, és az egyszer csak megint egy nagyot lódított a fantáziámon. Azt éreztem, hogy sokkal többet tud ahhoz képest, mint amennyire egyszerű. Egyre tovább fejlesztgettem, kartonlapokból, szikével megvagdosva, otthon talált hajcsatokból, kis szívószállal átfűzve, ami mutatta a színpadi mozgásokat. Sok munkával is csupán egy kis esendő makett lett a végeredmény, de arra elég volt, hogy másnap elvigyem Bodó Viktornak megmutatni. Ő is látott benne fantáziát, és bár korábban egyszerű díszletben gondolkodtunk, másnap elmentünk Orlai Tiborhoz megmutatni, hogy van egy elég komoly díszlettervünk. Fantasztikus volt kicsit belekóstolni a díszlettervezésbe.
Egy őrült naplója (fotó: Toldy Miklós)
Ezek szerint több mindenkinek jutott feladat az előadásban. Pedig felmerült bennem a kérdés, hogy mivel ennyire a te szüleményed az előadás, akkor milyen munka jutott Bodó Viktornak?
Ha ezt az előadást nem Bodó Viktor rendezte volna meg, akkor minden perce másmilyen lenne. Néha éreztem rajta, és mondta is, hogy voltak olyan pillanatok, amikor nem értette, miért ül a próbán, amivel engem is zavarba hozott. De nekem fontos volt, hogy ő üljön ott. Szerintem aki ismeri Viktor munkásságát, az jól látja, hogy ez nagyon erősen az ő munkája is.
Sok mindent kell a kezedben tartanod előadás közben, ez hogy megy?
Technikailag nagyon sűrű az előadás, és volt, hogy belegabalyodtam. A bemutató jól lement, viszont a második előadáson át kellett magam verekednem - mintha egy hosszútávfutó számára kiderülne, hogy a síkpályát telepakolták talányos akadályokkal. De a beszámolók alapján a nézők nem nagyon tudtak arról, hogy engem minden harmadik percben megtréfált valami.
Most szerepeltél először egyedül a színpadon. Másféle kihívást jelentett, mint egy több szereplős előadás?
Hiszek abban, hogy mint egy sportolónak, nekem is el kell jutnom a teljesítőképességem határaiig. Ne legyen energiám izgulni, ne legyen bennem olyan típusú lelkiismeret-furdalás, hogy nem tettem meg mindent, hogy hanyag voltam. Ez a féle szakmai hitem a segítségemre szokott válni. Magyarán azzal már nem nagyon volt energiám foglalkozni, hogy ez mennyiben más, mint egy többszereplős előadás. Olyan szempontból valóban egy új típusú feladat, hogy itt maga a nézőtér a partnerem. Már az írott anyag, és maga az előadás is a nézőknek szól, így tulajdonképpen maga a néző válik a naplómmá.
Egy őrült naplója (fotó: Toldy Miklós)
Többször játszottál már valamilyen szinten őrült figurát.
Nem tudom pontosan, hogy miért van ez így. Elképzelhető, hogy egy olyan karakter, aminek nem alapvető jegye a zaklatottság, az én megformálásomban olykor őrültebb figurának tűnik. Nem akarok őrültet játszani, ha nem muszáj. Viszont próbálok meglepő lenni. A legnagyszerűbb az, amikor saját magamat is meg tudom lepni - a nézőt mindenesetre eggyel könnyebb, hiszen ő nem tudja, mit fogok csinálni. De az is elképzelhető, hogy az alkatom hordoz magában valamit, amitől a rendezők intravertáltabb szerepeket osztanak rám. Ezen felül bármilyen műfajban is kell megnyilvánulni, fontosnak tartom a humort. És itt nem a viccességről beszélek, hanem a humorról, szellemiségről és szellemességről. A legdrámaibb hangvételű dologban is sokszor azt keresgélem, hogyan lehetne humorral elérni, hogy a drámaiság és a mélység sokkal plasztikusabban és váratlanul tudjon beütni.
Szereztél már zenét, most terveztél díszletet és jelmezt is. Mit szeretnél még kipróbálni a színházcsinálásban?
Úgy tűnik, hogy ebben az évben lehetőségem lesz rendezni is, ami több szempontból hasznos lenne. Például utána talán bölcsebben járnék el abban a tekintetben, hogyan osztogatom az ötleteimet egy rendezőnek. Egy picit azt a vágyamat is ki tudnám élni, hogy a próbák során gyakran szeretnék a másik oldalon lenni. Ez lehet, hogy a későbbiekben a rendezőknek is megnyugvására válna. Azt is meglátnám, hogy mennyire van igazam, amikor egy próbafolyamat során rengeteg az ötletem és a hozzáfűznivalóm. Az előadással kapcsolatban egyelőre csak gondolataim vannak, és úgy tűnik, időpontot is találtunk a próbakezdésre, illetve már többen jelezték, hogy szeretnének részt venni a produkcióban. De a többi egyelőre titok.
