Bank Tamásnak, a színház igazgatójának az a terve, hogy a Játékszín fokozatosan nyisson a komolyabb témájú előadásokat kedvelő nézők felé is.
Néhány hónappal ezelőtt komoly sajtóvisszhang övezte a Játékszín igazgatóváltását: a színházat addig vezető Németh Kristófot az addigi társtulajdonos és produkciós igazgató, Bank Tamás váltotta. Vele beszélgettünk az igazgatóváltás körülményeiről, a magánszínházi létezésről, és arról, hogy mi lenne, ha Valló Péter Sirályt rendezne a Játékszínben.
A közelmúltbeli igazgatóváltás kapcsán a nyilatkozatokban felbukkant a személyes és szakmai problémák mellett az is, hogy ízlésbeli különbség volt közted és Németh Kristóf között. Ez pontosan mit jelent?
Mindenekelőtt tisztázni szeretném, hogy a kialakult helyzet nem egy köztem és Németh Kristóf között fennálló konfliktusról szólt: a Játékszínnek négy tulajdonosa van, és hárman gondoltuk úgy, hogy változtatni kell. Nem leváltani akartuk Kristófot, hanem azt kezdeményeztük, hogy kettős ügyvezetéssel működjön a színház. Ezt ő nem fogadta el, és úgy döntött, hogy nem folytatja.
Bank Tamás (fotó: Ambrus Marcsi)
Válaszolva a kérdésedre, Kristóffal nem ízlésbeli, hanem más jellegű problémáink voltak, főképpen a színházi adminisztrációt érintő kérdések kapcsán. Ízlésbeli probléma nem is lehetett: produkciós igazgatóként addig is az én feladatom volt a színház repertoárjának összeállítása, a szereposztások kialakítása.
Mi indokolta volna a kis színháznak számító Játékszín kapcsán a kettős ügyvezetést? Nagyságrendekkel nagyobb színházak is jól működnek úgy, hogy a művész-igazgató mellett dolgozik egy gazdasági stáb, vagy a menedzser-igazgató mellett van egy művészeti vezető – és a felső vezetés papíron ezekben az esetekben is egyszemélyes.
A kettős ügyvezetést azért találtuk ki a két tulajdonostársammal, mert problémákat fedeztük fel. Az a felállás, amit említettél, működik a Játékszínben: Szendrényi Nóra személyében remek gazdasági igazgatóval dolgozom együtt, és a két tulajdonostársam jogász, illetve közgazdász.
Németh Kristóf azonban továbbra is a Játékszín tulajdonosa, ha máshol nem, hát taggyűléseken úgyis téma lesz köztetek a Játékszín helyzete.
Igen, de ez egy magánszínház, egy üzleti vállalkozás, ahol mi hárman többségi tulajdonosok vagyunk, így nincs megegyezési kényszerünk. Mi felajánlottuk neki, hogy megvásároljuk a tulajdonrészét, ezzel ő egyelőre nem élt.
A hűtlenség ára - Németh Kristóf, Nagy Sándor, Pikali Gerda (fotó: Kanyó Béla)
Magánszínház, mert magántulajdonosok üzemeltetik, de a TAO alapján a Játékszín költségvetésének is jelentős része állami pénz…
Ez így van, a TAO a Játékszín egyik legjelentősebb pillére, anélkül mi is – mint gyakorlatilag az összes állami színház – hatalmas bajban lennénk. A különbség ott van, hogy mi normatív alapon nem kapunk állami támogatást, nekünk a TAO mellett a jegybevétel a legfontosabb bevételi forrásunk.
De akkor – a tulajdonosi összetételen kívül – mitől magánszínház egy magánszínház? A budapesti kőszínházak közül a Centrál és a Madách költségvetésének a jelentős része is jegybevételből, és az arra visszavezethető TAO-támogatásból származik. Ti miben működtök másként?
Úgy számoltuk ki a költségvetésünket, hogy a teltházas este bevétele – a ráeső TAO-val együtt – fedezze a színház aznap esti működési költségét. Ez létkérdés: ami már nem tud teltházat hozni, az lekerül a műsorról, mert számunkra minden üres szék veszteséget jelent. Folyamatosan elemezzük számszaki szempontból a futó produkciókat – ez nem jellemző a nem magántulajdonban lévő színházakra. Külföldi példák alapján ez a modell működőképes, csak az a lényeg, hogy sikeres és minőségi módon szórakoztató előadásokat kell létrehozni.
Végignézve az évadbeli bemutatók szereposztását, feltűnő, hogy Gálvölgyi János, aki eddig minden évben szerepet kapott egy vagy két új játékszínes produkcióban, idén kimarad.
Gálvölgyi János rengeteget játszik nálunk, volt, hogy havi harminc előadása volt csak a Játékszínben. Most ő maga mondta, hogy szeretne kicsit pihenni. Továbbra is számítunk rá, a jövőre nézve is tervezünk vele – és addig is számos futó előadásunkban látható.
A Napsugár fiúk - Gálvölgyi János (fotó: Játékszín)
Nem lesz új bemutatója annak a Németh Kristófnak sem, aki nem csak igazgató volt, de az utóbbi időben a Játékszín arcává is vált. Ez hogyan érinti a színházat marketingszempontból?
Úgy gondolom, hogy ő színházigazgatóként is elsősorban magát építette fel a sajtóban – én inkább arra helyezem a hangsúlyt, hogy a Játékszín váljon egyre ismertebbé. Az eddig tapasztalt erőteljes bulvársajtóbeli jelenlét mellett szeretném, ha a szakmai lapok, a minőségi újságok is foglalkoznának velünk. Egy olyan, West End- és Broadway-típusú színház a vízióm, ahol az esti előadás és a színpadra lévő színészek jelentik a legfontosabb vonzerőt, és a jegyet váltó közönséget hidegen hagyja, hogy ki a színházigazgató.
A vígjáték-bohózat műfaji megítélése elég vegyes. Szerinted milyen a jó vígjáték?
Személy szerint azt szeretem, ha a néző az előadás cselekményéből fakadó helyzetkomikumon tud nevetni, ha minőségi színészek minőségi, igényes előadásokban játszanak.
És mire van igénye a közönségnek? Az egykori Vidám Színpad előadásaira is nagy volt a kereslet…
Csak a saját közönségünkről tudok megalapozottan beszélni – tapasztalataim szerint nálunk azok a vállalások válnak igazán sikeressé, amikor Magyarországon még kuriózumnak vagy legalábbis ritkán játszottnak számító előadásokat mutatunk be, a főszerepekben ismert színészegyéniségekkel.
A Napsugár fiúk - Benedek Miklós (fotó: Játékszín)
Mennyire köti meg a rendezők kezét az az elvárás, hogy márpedig a készülő előadás muszáj, hogy közönségsiker legyen?
Mostanra sikerült megtanulnunk, hogy mire van igénye a Játékszín közönségének – tapasztalataim szerint elsősorban a 30 és 60 év közötti vígjátékkedvelő nézők járnak hozzánk –, eleve ezt szem előtt tartva alakítjuk ki az évadterveket, és kérjük fel a rendezőket. Én magam is rendszeresen bent ülök a próbákon, és mind az alkotómunka kezdetekor, mind a próbafolyamat során – ha szükségét érzem – konzultálok a rendezővel a készülő előadásról. Ezt beleírjuk a rendezők szerződésébe: ebben a színházban estéről estére háromszáz embert kell szórakoztatnunk – ekkor tudjuk kifizetni a színészek gázsiját.
A Szervét Tibor által jegyzett Virágot Algernonnak azért önmegvalósításnak is tűnhet a nézőtérről – de ezt pozitív példaként hozom, kifejezetten szeretem azt az előadást.
Miután Szervét Tibor megkeresett ezzel az ötlettel, az első változat egy komor, monodráma-szerű változat volt. Kétszer dolgoztattuk át vele a szövegkönyvet, hogy végül egy egyszerre szórakoztató és drámai, a nézőket hol megnevettető, hol megkönnyeztető előadás szülessen. Úgy gondolom, a Virágot Algernonnak végül épp ezért lett sikeres – a megszületett produkció pedig a színház és Szervét Tibor várakozásait is felülmúlta. A nyilvános főpróbán háromszáz könnyező ember fogadta állótapssal a színészeket, és a premier is hatalmas siker volt.
Virágot Algernonnak - Benedek Miklós, Szervét Tibor (fotó: Játékszín)
Tehát a Játékszín ne állítson színpadra „vegytiszta” drámát, és csak a közönség kiszolgálására törekedjen?
A nézők szórakozni járnak a Játékszínbe, így vagyunk a köztudatban, ez az arculatunk, ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni. Ugyanakkor törekszünk arra, hogy a fiatalabbakat, valamint a művészszínházak kedvelőit is megszólítsuk egy-egy produkcióval. Úgy gondolom, hogy ha adnak nekünk egy esélyt, és megnézik a már említett Virágot Algernonnakot, vagy a kiváló színészi alakításokat felsorakoztató A hűtlenség árát, nem fognak csalódni. De ha én most Valló Pétert hívnám el, hogy rendezze meg a Sirályt, ahogy ő gondolja, bár alighanem remek előadás születne, egyszerűen nem jönnének el hozzánk megnézni, sem a mi közönségünk, sem a más színházak ilyen előadásait kereső és kedvelő nézők.
A bohózatoktól a komolyabb témák felé való elmozdulás egy tudatos tervezési folyamat?
Igen, ugyanebből a megfontolásból tűzzük műsorra ebben az évadban az Életrevalókat, és Az eastwicki boszorkányokat. A jövő évi bemutatóinkban a művészszínházak közönsége által is kedvelt színművészek jönnek hozzánk játszani, többek között Debreczeny Csaba, Gáspár Sándor, Hirtling István, Lengyel Tamás és Pokorny Lia. Most az a célunk, hogy minél szélesebb közönségréteget tudjunk megszólítani, és mindenki megtalálja azt, amit szeret – legyen ez akár Szente Vajk A szőke ciklonja, akár a Virágot Algernonnak.
