Kerekes Éva szerint az Ügyes kis hazugságok arról szól, hogy mikor jó döntés színt vallani és vállalni az igazságot.

Kerekes Éva, az Örkény Színház Jászai Mari-díjas, Érdemes művésze több mint tíz év után lesz újra látható a Madách Színházban – ezúttal Joe DiPietro vígjátéka, az Ügyes kis hazugságok egyik szerepére fogadta el Szirtes Tamás felkérését. A bemutató kapcsán beszélgettünk vele többek között a vígjátékok és drámák közötti különbségekről.

Több mint tíz év után, immár az Örkény Színház tagjaként egy Joe DiPietro-vígjátékban tér vissza a Madách Színházba. Kik számára lehet érdekes az Ügyes kis hazugságok?

Nem egy gyerekelőadásról van szó: olyan témákkal foglalkozik, amelyek megértéséhez nélkülözhetetlen valamilyen fokú érettség. Az előadás olyan pontokat érint, melyek bármilyen típusú kapcsolatra érvényesek, és amelyek mindenkit megszólítanak, aki élt már párkapcsolatban – azokat pedig, akik még nem, felkészítheti arra, hogy mi vár rájuk. Az Ügyes kis hazugságok azt a kérdést feszegeti, hogy mikor érdemes elhallgatni ezt-azt, és mikor jó döntés színt vallani és vállalni az igazságot.

Ügyes kis hazugságok - Kerekes Éva (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)

Mennyire lehet a vígjátékok karaktereit relevánsnak tekinteni önmagunkra?

Nem a karaktereken múlik, hogy mennyire ismerünk bennük – és a helyzetekben – magunkra; számomra az a legfontosabb, hogy a közvetített érzések és gondolatok hitelesek legyenek. Ha azok megérintenek, úgy könnyebben találok azonosságot is.

A bohózatokat, szórakoztató produkciókat sokan lenézik, ugyanakkor születnek remek előadások is – mikor kiemelkedő az ön számára egy vígjáték?

A vígjáték akkor jó, ha komolyan vesszük és komolyan játsszuk – nem túlságosan, de azért komolyan. Az sem szerencsés, ha túl közel engedjük magunkhoz a történetet, ez által olyan súlyokat ráhelyezve, amelyek nincsenek benne. Ugyanakkor a vígjátékok által megírt helyzeteket úgy kell eljátszani, hogy a humort nem a játékmód, hanem a szereplők személyiségének ellentmondása és a színpadi helyzetek abszurditása jelenti. Mindegy, hogy vígjátékról vagy drámáról van szó, nem maradhatunk felszínesek, mert azzal épp a darab lényege veszik el.

(Ügyes kis hazugságok - Szerednyey Béla, Kerekes Éva)

Mit jelent az ön számára a színpadi felszabadultság?

Minden a próbafolyamat során dől el. Ha ott mindent megtettem, akkor érzem magam szabadnak az előadásban. Hasznos, ha a bemutatót követően viszonylag gyakrabban tudjuk játszani az adott előadást, hogy azok az apróságok is csiszolódjanak, élővé váljanak, amelyekre a próbákon nem derült – mert nem is derülhetett – fény.

Körülbelül tizenöt év után dolgozik újra együtt Szirtes Tamással – milyen volt vele a próbafolyamat?

A tanár úr formailag és tartalmilag is mindig nagyon precíz – ami azért fontos, hogy az előadásokat ne a színészek adott napi hangulata határozza meg. Ugyanakkor az általa elképzelt kereteken belül megadja a lehetőséget arra, hogy a saját karaktereinket úgy alakítsuk ki, ahogy az belőlünk jön. Az Ügyes kis hazugságok elég szoros tempójú előadás, és különösen azért, mert nagyszínpadra került, pontos, jól kidolgozott koreográfiára van szükség ahhoz, hogy végig meg tudjuk tartani a néző figyelmét. Szellemileg sokat kaptam tőle, az a tudás, amit átadott és a humora inspirált. Jólesően fel tudtam ülni arra a hullámra, amelyet ő megteremtett.

Ügyes kis hazugságok - Balla Eszter, Kerekes Éva, Szerednyey Béla (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)

Most a Madách Színházban vendégként lép színpadra, ugyanakkor anyaszínházában, az Örkényben a társulat magja évek óta ugyanazokból az emberekből áll, és a rendezők is rendszeresen visszatérnek. Miben látja az előnyét és a hátrányát ennek az igen szoros társulati létnek?

Egyértelmű előnyét az összetartozásban látom. Elmélyült, szoros kapcsolatban lehet igazán éretten dolgozni. Bizalommal és a mások igazi megismerésével, megértésével. Együtt változunk, és jó esetben ezt felismerjük, és hagyjuk, hogy ez a változás megtörténjen. A társulat folyamatosan megújul, új hatások érnek, és persze mindig új darabok is előkerülnek. Ez maga a megújulás. Amíg ez a nyitottság, közlésvágy és összetartozás érzése kölcsönös, az állapot megunhatatlan. Ez a hovatartozás egy jóféle elkötelezettség, de nem jelent rabságot, hiszen vendégeskedni, új közegekben megfordulni bármikor lehet, mint például most.