7óra7

Centikre a fényévektől
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

Centikre a fényévektől

Mihail Bulgakov: Iván, a rettenet / Radnóti Színház, Budapest

2016. 10. 28. | Marik Noémi

Izgalmas színház ez. Egy csöppet talán túlhajtják, ám még ezen is jól érződik az az elementáris vágy, hogy egy generáció hangját tolmácsolják, amely nem érti, mi ez az őrület, ami körülveszi.

Rövidzárlattal és a „Nem értem” konok hajtogatásával kezdődik az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte előadás a Radnótiban. Nincs is mit érteni azon az értelmetlen és érthetetlen világon, ami itt a színen kibontakozik előttünk, és amely a körülöttünk lévő világot tükrözi csupán.

15.JPG
A bioerkölcs és középszerűsítési terv közepette egy furcsa, kafkai világban találjuk magunkat. Idősíkok és térdimenziók csúsznak össze (ami már magában a Bulgakov-drámában is alapötlet). Zörejek, zajok erősödnek fel. És időnként eltűnik az a bizonyos negyedik fal is. Olyan elrugaszkodottan s gátlástalanul őrült világ ez, hogy nem lepődünk meg, ha az egyik színész, jelesül Pál András rendre kiszól szerepéből: Mit művelek én itt az adófizetők pénzén? Az elidegenítő effektek jól passzolnak az előadás szövetéhez. De e társasházi groteszk science-fictionban gyakorta megemlítődik a Filmalap és a pazarló értelmetlen EU-pályázatok sora is.  A földszintes házba lift kerül, a láthatatlan láthatóvá tételére pedig elkülönített állami alap lesz. A jelenünkre való konkrét reflexiók mindinkább átszövik az előadást.

2.JPGPetrik Andrea (fotó: Dudás Ernő)

E sajátos abszurd világ megteremtése sok energiát felemészt, ráadásul egyes elemeiben olykor még blöffszerűnek vagy akár már látottnak is tűnhet, ám ifj. Vidnyánszky Attila Vecsei H. Miklóssal (a Bulgakov-darab átírójával) karöltve olyan elszántan, következetesen és konstruktívan építi fel, s járatja turbóra ezt az őrületet, hogy az bennünket is elsodor. Ráadásul nem cél és tét nélküli ez a látszólagos energiapazarlás. A sok aprólékosan összerakott puzzle-darabka mindinkább kiad egy korhangulatot, egy létélményét – miként éli meg egy generáció azt, amibe belecseppent. Hiszen az, ahogy minden összekuszálódik, és zagyva, kaotikus a színen, nemcsak kitűnően szórakoztat, de igen érzékletesen ki is fejezi mindazt, amiben élünk.

4.JPGPetrik Andrea, Rusznák András (fotó: Dudás Ernő)

A látványvilág (Pater Sparrow munkája) inspiratívan támasztja alá a rendezői elképzelést. A színészek többségének pedig igen jól áll ez az őrület és őrületes tempó. Kiemelkedik közülük Petrik Andrea, aki hektikus játékstílusával, gyors váltásaival egészen unikális színpadi jelenlétet hoz. Sodró Eliza (logopédusz) alakjának beszédmódja ha nem is oly eredeti, ám igen hatásos. Schneider Zoltán (besúgó), Gyöngyösi Zoltán eh. (házmestertanonc) és Martin Márta (házmesterné) figurái mind meghatározó elemei az előadásnak. László Zsoltnak (Iván házmester/cár) érezhetően kicsit idegen ez a terep, ám profizmusa képes kárpótolni ezért, mindemellett cárként meggyőzőbb.

Az időgépet összeeszkábáló Tyimofejev feltaláló Rusznák András megformálásában kellően különc és magának való. Ruhája (jelmez: Vecsei Kinga) mintha kényszerzubbonyra emlékeztetne; később kiderül, szkafander, melyben túlélhet eltávolodva e világtól. Ám talán mégiscsak kényszerzubbony… Látjuk ugyanis, az eltávolodás esélye érzéki csalódás csupán. Már nem is csodálkozunk, hogy aztán végül megint jön az áramszünet és a sötétség.

1_dudas_erno.JPGRusznák András (fotó: Dudás Ernő)

E Bulgakov-átiratban mindent bevetnek s igába hajtanak: nyelvet, hangot, még a viccet is a két emberről, akik rájönnek, ingyen ették a szart. A második részben direktebb mondatok ágyazódnak az abszurd történetbe, olykor feleslegesen. Minden kornak megvan a maga Ivánja, egy uralkodó, aki nem tud uralkodni önmagán. Így, hogy fellázadjon a nép, épp itt lenne az ideje. Sőt maga Bulgakov (Gazsó György) erősíti meg bennünk, hogy vannak dolgok, amiket nem kell eltűrni, se fiatalon, se idősen. Az egyik legtalálóbb jelenet, amikor Rettegett Iván minibörtönökbe zárt embereknek vélvén egymáshoz teszi a tévékészüléket és a telefont, hadd gerjesszék egymást. És gerjesztik is.

Izgalmas színház ez. Egy csöppet talán túlhajtják, ám még ezen is jól érződik az az elementáris vágy, hogy egy generáció hangját tolmácsolják, amely nem érti, mi ez az őrület, ami körülveszi. Egy rossz álom vagy egy jó színház mindez? – hangzik el többször is a kérdés az előadásban. Most úgy tűnik, igen jó színház. Pontos, érzékeny és letargikusan dühös látleletet ad jelenünkről. Így talán mégsem felesleges valami olyanra pazarolni a tehetséget, amihez hit kell. Pláne, ha a valóság már annyira idegen, hogy csak a színház marad.

Fotógalériánk a képre kattintva érhető el!

Bulgakov vígjátéka, mely arról szól, hogy a pozíció sokakból kihozhatja rettegett Ivánt, igazi ziccer. Itt most nemcsak élnek vele, de még hozzá is tudnak tenni. Mégpedig önmagukat. Így lesz az eredeti műből sajátos, hiteles adaptáció, amelynek ereje megragad a grabancunknál fogva.

Ifj. Vidnyányszkyék színháza végtelenül vicces és végtelenül szomorú. Az már más kérdés, miként fér meg e rendezéssel az állami felkérésre készített 56-os reklámban való részvétel, amelynek üzenete, hogy mindenki milyen szabadon él(het) itt.

(2016. október 16.)

Az Iván, a rettenet adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr4611843257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.