7óra7

Zsótér előadása búcsúzik, Gothár Péteré jubilál

Zsótér előadása búcsúzik, Gothár Péteré jubilál

Színház reggelire - 2016. november 4.

2016. 11. 04. | 7óra7

Az Egy anya történetét utolsó alkalommal tűzi műsorra a Budapesti Operettszínház, a Vaknyugat pedig az 50. előadásához közeledik.

Zsótér-rendezés utoljára


November 7-én és 8-án játssza utoljára a Budapesti Operettszínház a Zsótér Sándor által rendezett Egy anya története című kortárs operát. A Fekete Gyula által megzenésített Andersen-történetből erős koncepciójú, a nők egyetemes helyzetére erőltetés nélkül reflektáló előadás született. A meseszerű ház-díszlet által fémjelzett előadás a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretein belül megtartott ősbemutatót követően 2015 őszén költözött be a Zeneakadémiára. A főszerepekben Frankó Tünde és Dolhai Attila láthatóak. Az utolsó két előadásra jegyek itt (7-e / 8-a) válthatóak.

egy_anya_49.jpgEgy anya története (fotó: Kállai-Tóth Anett)

Nyílt próba a Katonában


Most bárki megnézheti a tehetséges fiatal rendezőt, Székely Krisztát munka közben, hiszen a Katona József Színház november 5-én, szombaton délelőtt 11 órakor tartja következő nagyszínpadi bemutatója, a Nóra – Karácsony Helmeréknél nyílt próbáját. A nyílt próbára a belépés ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.

Vaknyugat ötvenedszer


Jubileumra készül a 2012-ben bemutatott Vaknyugat: november 19-én délután ötvenedszer lesz látható az előadás. A Vaknyugat mind a kapuit akkor megnyitó Átrium Film-Színház, mind a Kultúrbrigád első bemutatója volt. „Vaknyugat szereplőinek sorsa átélhető, magyar történet akkor is, ha az ő életük más országban alakult drámává” – mondta Gothár Péter rendező a premier előtt. Az 50. előadásra jegyek itt válthatóak.

img_3760.JPG         Vaknyugat (fotó: Mészáros Csaba - Kultúrbrigád)

Mécs Károly a Nemzet Művésze lett


Idén öten kapták meg a Magyar Művészeti Akadémia címét. Mécs Károly Jászai- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művésznek, az MMA rendes tagjának a Nemzet Művésze díj Bizottsága a magyar és világirodalom klasszikus szerepeinek értékteremtő megformálásáért, a filmművészet terén nyújtott feledhetetlen alakításainak megbecsüléseként ítélte oda a díjat - írja a Színház.hu.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9411927341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása