A X. Nemzetközi Egyetemi Színházi Fesztivál második napja a volt keleti blokk országainak jegyében telt: Bulgária, Litvánia és Oroszország mellett Debrecen révén hazánk is képviseltette magát.

Vajon értjük-e egymást, ha nem beszélünk egy nyelvet? – ez a kérdés már tegnap is fölvetődött bennem, mikor csekély francia nyelvtudásom birtokában próbáltam követni a liège-iek játékát. A szláv és a balti nyelveket még ennyire sem bírom, így a második nap litván, illetve orosz előadásán végképp le kellett mondanom a szöveg megértéséről, és meg kellett próbálnom más szemmel nézni a produkciókat. Bár tartottam attól, hogyan tudok így érvényeset mondani róluk, félelmeim végül is alaptalannak bizonyultak, hiszen – és ez talán tanulság is lehet – egy előadásban számos dolog úgy is megmutatkozik a befogadó számára, ha a szavak értelme nem tárul fel.

A baglyok gyöngédsége

A pénteki napon négy előadást láthattunk: a szófiai egyetem színháza angol nyelvű Rómeó és Júliáját, a vilniusi egyetemhez kapcsolódó litván társulat Ray Bradbury Az öltöny című novellájából készült előadását, az oroszországi Kemerovóból érkezett csapat A baglyok gyöngédsége című produkcióját, végül a Debreceni Egyetemi Színház Víg Karma Társulata Légy jó mindhalálig-parafrázisát Nyilas Misi Extázis címmel. Négy ország, négy nyelv, klasszikusok és modernek, mégis, minden különbség ellenére nagyon sok a hasonlóság a négy kelet-európai egyetemi csapat játéka között.

Mindjárt az, hogy milyen bátran nyúlnak hozzá szövegekhez, hogy nem színpadra akarnak vinni vagy alkalmazni egy szerzőt, hanem az eredeti textus csak apropó lesz arra, hogy valami teljesen eredetit, sajátot hozzanak létre. A bolgárok angol nyelvű Rómeó és Júliájában csupán egy töredéke hangzik el Shakespeare-nek, egyébként egy, a közönséget is bevonó, látványos, mondhatni show-műsor kerekedik ki a jól ismert klasszikusból. Ehhez kell Georgi Arsov is, aki nemcsak Rómeó, hanem műsorvezető, showman és rockénekes is – extravagáns játékával 70 perces őrületet varázsol a JESZ színpadára. Hasonló őrületbe fordul minden tízes évei elején járó kisdiák rémálma, Móricz Légy jó mindhaláligja, amelyben a regény közismert elemei diszkótánccal, füvezéssel és Twin Peaks zenei betétekkel gyúródnak össze. Bár az előadás sokszor veszít lendületéből, és kétszer olyan hosszú, mint kellene, üdítő az a fiatalos, bátor, sőt pimasz hozzáállás, amellyel ez a sokunk számára poros klasszikus XXI. századi formát talál magának a színpadon.

Nyilas Misi Extázis

A kortárs orosz színház egyik legmenőbb drámaíró-rendezője, Ivan Viripajev művéből készült kétszemélyes előadásra a Bóbita Bábszínház előcsarnokában került sor. Egy férfi és egy nő, avagy a színlap szerint a Hős és a Hősnő vívja egymással héja-nászát, bejátszva az egész teret. Bár semmit nem értünk, mégis mindent: magával ragad a két színész lendületes játéka, a számtalan képi ötlet, például mikor egymás után vedlik le álarcaikat – Marilyn Monroe-t, Homer Simpsont, a dalai lámát, vagy éppen (reméltem, nem hagyják ki) Vlagyimir Putyint –, hogy a végén a másik arcát ábrázoló álarcban találjanak egymásra. A leginkább a Fahrenheit 451 című disztópiája révén ismert Ray Bradbury hat mexikói migráns történetét feldolgozó novellájának színpadi változatában a férfi színészek mellett két beöltözött és elmaszkírozott női színészt is láthatunk, akik – legalábbis én így értelmeztem – párkákként szövik a szerencsét próbálni induló hat jóbarát sorsát. 

Mindegyik előadásban nagyon fontos szerep jut a mozgásnak: egyikben sem találunk hosszú mono- vagy dialogizáló részeket, hanem folytonos, lendületes koreográfia viszi előre az eseményeket. Külföldi, illetve határon túli magyar előadásokkal összehasonlítva  feltűnő, hogy a főáramú magyarországi színház mennyire nem használja a mozgást: szinte csak a függetleneknél játszik fontos szerepet. Az egyetemi színházi előadások – magyarok és nem magyarok – viszont magától értetődő módon alkalmazzák, szerves egységben a szöveggel, amely így a nyelvet nem értők számára is jobban feltárul.

A második nap úrrá lettünk a bábeli nyelvzavaron, és így várjuk az utolsó, harmadik napot, amelyen ennek örömére három magyar társulatra készülhetünk.