A megszokott mobiltelefon-kikapcsolós felhívás helyett akár így is kezdődhetett volna az előadás.

Wajdi Mouawad Futótűz című darabjával nem az a baj, hogy a cselekmény előrehaladtával egyre jobban süllyedünk bele az emberi mocsokba, és még csak nem is az, hogy feloldást csak erőltetett formában kapunk. Problémásabb, hogy a szerző nemcsak a történetét, de a karaktereit is teljes mértékben a borzalmaknak rendeli alá: rengeteg monológ és párbeszéd hat végletesen túlzónak vagy mesterkéltnek pusztán azért, hogy még hatásosabban és változatosabban érzékeltethesse Mouawad szándékát.

Csomós Mari, Kováts Adél (fotó: Mészáros Csaba)

Alföldi Róbert azonban – akitől egyébként egyáltalán nem állnak távol a didaktikusabb darabok és rendezői megoldások – kihozta a lehető legtöbbet a Futótűzből. Mesterien keveredik és mosódik össze az előadásban megjelenő múlt és jelen, és mindkét idősík egyforma jelentőssé válik.

Nyilvánvalóan az anya (Kováts Adél) történetére kerül a fő hangsúly, ugyanakkor Alföldi eléri, hogy a jelenben küzdő gyerekek (Martinovics Dorina és Olasz Renátó) személyes drámája is kiteljesedjen. A jelenetek közötti váltások, az idősíkok közötti ugrások magától értetődőek és gördülékenyek. Ebben sokat segít Menczel Róbert hóborította parkot ábrázoló statikus díszlete – remek ötletnek bizonyul mindvégig a zárójelenet helyszínét használni a közelmúltra és a régmúltra egyaránt vonatkozó visszaemlékezésre.

Mouawad mintha maga sem tudta volna eldönteni, hogy mit és hogyan írjon: a Futótűz egyszerre figyelemfelhívó felkiáltójel, lélektani dráma és egy – egyébiránt izgalmas – krimi, ugyanakkor egyik sem igazán. A nyomozó vonal motiváció mivolta miatt jelentős és túlmutat önmagán, de a Futótűz mind szándékában, mind megvalósításában jóval több, mint egy „Ki a gyilkos?” játék.

Martinovics Dorina, Olasz Renátó, László Zsolt (fotó: Mészáros Csaba)

Lélektani drámaként azonban, valódi karakterek híján, nem tud működni. Kováts Adél (Nawal) gyerekként, gyermekét kereső fiatal nőként, forradalmárként és megtört anyaként is hiteles – még akkor is rá kell figyelnünk, amikor csak a háttérben állva nézi gyermekeit. Martinovics Dorina Jeanne-ja racionális világképében, Olasz Renátó Simonja jövőbe tekintő magabiztosságában rendül meg, a főként a nekik jutó szövegek miatt nem könnyű rájuk hús-vér emberként gondolni.

László Zsolt közjegyzője mindennek az egyik ellenpontja – a világéletében Kanadában élt férfi, akinek a legnagyobb gondja, hogy felújítás miatt el kellett hagynia az íróasztalát, vagy hogy a háza előtt állnak meg a buszok. Nawal és gyermekei helyzetét aligha tudja átérezni, ugyanakkor lelkiismeretesen teljesíti feladatát, ösztökélve a gyerekeket, hogy teljesítsék anyjuk végakaratát, és induljanak el felkutatni sosem látott bátyjukat és halottnak hitt apjukat. László Zsoltnak szemmel láthatóan jót tett, hogy ezúttal megszokott zsánerétől eltérő figurát, egy hétköznapi, komikus átlagembert játszhat – ráadásul kiváló érzékkel húzódik hátra, amikor arra van szükség.

Futótűz (fotó: Mészáros Csaba)

Kétségtelen, hogy a Futótűz elsősorban egy felkiáltójel – és mint ilyen, állít, sugall, sulykol, de nem kérdez, és emiatt nem is tud elgondolkodtatni. Ennek megfelelően a mellékszereplők többsége is csak egy-egy panelt jelenít meg – még akkor is, ha azt egyébként magas színvonalon teszik. Csomós Mari bölcs öregasszonya, Csarnóy Zsuzsanna a szokásokhoz kérlelhetetlenül ragaszkodó anyafigurája, Lovas Rozi kilátástalan sorsú, ragaszkodó, erős fiatal lánya, Gazsó György életét újrakezdeni, a múltat feledni próbáló börtönőre, Pál András lelkiismeretlen gyilkosa mind-mind sztereotipikus karakterei az ilyen jellegű történeteknek. Gazsó György emlékezésről szóló, a nézők felé fordulva előadott monológja a maga szájbarágó mivolta ellenére is (vagy éppen azért) emlékezetes pillanata az előadásnak.

Fölösleges hangsúlyozni, hogy miért és mennyire aktuális Magyarországon egy, a közel-keleti háborúkról, a menekültek beilleszkedéséről és a múlttal való szembenézésről szóló előadás. Ugyanakkor a Futótűz mondanivalóját és célját egy mondatban talán úgy lehetne legjobban összefoglalni, hogy „Az emberek által okozott borzalmaknak nincs korlátja”. Ami, bár morálisan elfogadhatóbb, közpénzfelhasználás szempontjából pedig jelentősen olcsóbb a kormány plakátkampányainál, éppúgy didaktikus és nem is túl sokatmondó, mint az, hogy „Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!”

(2017. január 7.)

A Futótűz adatlapja itt olvasható.