7óra7

Shakespeare köré szervez fesztivált a Madách Színház

Shakespeare köré szervez fesztivált a Madách Színház

Színház reggelire - 2017. február 3.

2017. 02. 03. | DicsukD

Az öthetes rendezvénysorozat során beszélgetéseket, filmvetítéseket és különleges előadásokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Szerelmünk, Shakespeare – Fesztivál a Madáchban


A Madách Színház a júniusban színpadra kerülő Szerelmes Shakespeare bemutatójához kapcsolódva öthetes eseménysorozatot tervez. A június 9-től július 16-ig tartó fesztiválon olyan alkotók, kutatók és színművészek vallanak Shakespeare-hez fűződő kapcsolatukról, mint Hegedűs D. Géza, László Zsolt, Nádasdy Ádám, Stohl András, Szirtes Tamás, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor.

shakespeare_1.jpgA fesztivál sajtótájékoztatóján résztvevő alkotók

A fesztivál ideje alatt a Madách Stúdióban különleges estek, előadások, koncertek kerülnek színpadra – köztük Schilling Árpád hamlet.ws-e, és az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett Ahogy tetszik. Érdekes programnak ígérkezik továbbá a Jordán Tamás által szervezett szonettíró verseny, és a Fekete Ernő és Kerekes Éva előadásában hallható monológok is. A Szerelmes Shakespeare előadásaira jegyek már kaphatóak itt, a fesztivál programjaira pedig február 10-én indul a jegyvásárlás.

Utazás az éjszakába – Andorai Péter helyett Szélyes Imrével


Ma tartja a Magyar Színház a Málnay Levete rendezésében látható Eugene O’Neill-darab, az Utazás az éjszakába bemutatóját. Az előadás női főszerepét Bánsági Ildikó alakítja, aki először áll lányával, Gáspár Katával egy színpadon. Az apa szerepét eredetileg Andorai Péter játszotta volna, ám a színház tájékoztatása szerint a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész a próbafolyamat elején, egészségügyi okokból kénytelen volt visszamondani a felkérést, szerepét Szélyes Imre vette át. Az Utazás az éjszakába későbbi előadásaira jegyek itt válthatóak.

Két premier Budapesten szombaton


Az Örkény Színház Thomas Mann klasszikusát, a József és testvéreit mutatja be Ascher Tamás és Gáspár Ildikó rendezésében – az előadásról a Premier7 című rovatunkban Ascher Tamás mesélt nekünk.

Bemutatóra készül a Játékszín is, amely az előző évadbeli Virágot Algernonnak után egy újabb, a bohózatokon túlmutató vállalást, a nagysikerű Életrevalók című film színpadi átiratát tűzi műsorra Horgas Ádám rendezésében, Hirtling István és Vadász Gábor főszereplésével. A történet egy kerekesszékre ítélt arisztokratának és ápolójának, a külvárosi szegény negyedben élő, börtönviselt fiatalembernek az őszinte barátságát, az előítéletekkel leszámoló kapcsolatát mutatja be.

eletrevalok.jpegHirtling István, Vadász Gábor (fotó: Ambrus Marcsi)

Mundruczó előadása a legjobb tízben Németországban


Korábban már beszámoltunk arról, hogy az elismert német kritikai portál, a nachtkritik.de az elmúlt év legjobb 50 előadása közé választotta Mundruczó Kornél rendezését, a Látszatéletet – a közönségszavazást követően a Proton Színház előadása az előkelő nyolcadik helyen végzett. További részletek a színház.hu-n olvashatóak. A színdarab legközelebb a Trafó Kortárs Művészetek Háza műsorán szerepel március 20-án, 21-én és 22-én – jegyvásárlás a dátumokra kattintva lehetséges.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr8912177780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd az oldalt!

blog.hu