Szerednyey Béla szerint a Madách Színház nem engedheti meg magának, hogy ne arasson közönségsikert.

A Madách Színház évadbeli összes bemutatójában szerepet kapott Szerednyey Béla, legyen szó musicalről vagy prózáról. Jelenleg a február 11-én a RAM Colosseumban bemutatandó Ben Hur egyik szerepére készül. Vele beszélgettünk színészetről és rendezésről, Shakespeare-ről és bohózatokról, színházról régen és most, valamint arról, hogy szerinte mi ma a színház feladata.

Novemberben mutatta be a Madách Színház a Meseautó musicalváltozatát. Miért lehet ma érdekes egy olyan történet sokadik adaptációja, amelyből már két film és számos egyéb feldolgozás is készült?

Bár az eredeti Meseautó zenés film volt, musicalt nem írtak még belőle. A musical modern műfaj, örülök, hogy ilyen formában is feldolgozták a Meseautót, így ráadásul ezúttal nem egy újabb angolszász musicalt honosítunk, hanem saját darabot mutathatunk be. Mindhárom szerző ezer szállal kötődik a Madách Színházhoz. A fiatalos hangvétel és zene leporolta és maivá alakította a történetet, és az előadás ennek segítségével talán még jobban meg fogja tudni szólítani a fiatalokat is. Bízom abban, hogy hosszú sikerszéria lesz.

Szerednyey Béla a Meseautó előadásában (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)

Mit jelent az ön számára a siker?

Biztos sokan megköveznek emiatt, de úgy gondolom, hogy minden színházi előadásnak a közönségsiker a fő értékmérője. Egy nagy színház akkor sikeres, ha sokan kíváncsiak rá. A csupán szűkebb rétegeket megszólító műhelyek is fontosak, de máshogy kell megítélni az ő működésüket, mint a miénket. Egy ekkora nézőterű házban, mint a Madách, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy az előadásaink ne arassanak közönségsikert.

Szente Vajknak szinte az összes eddigi madáchos rendezésében szerepet kapott, szóval mostanra minden bizonnyal jól ismerik egymást. Milyen vele mint rendezővel dolgozni?

Nagyon biztonságos, hiszen rendkívül felkészülten érkezik a próbákra, és pontosan tudja, hogy mit szeretne. Emlékszem, a Tanulmány a nőkről olvasópróbáján mondta azt a készülő előadás kapcsán, hogy egy jelenetben egy nagy írógép lesz a díszlet, amit egy adott pillanatban majd Szulák Andrea megállít a lábával. Én ezen akkor jót mosolyogtam, hiszen tapasztalatból tudom, hogy ötletek jönnek-mennek, és a kezdeti koncepció általában rengeteget változik a próbafolyamat során – ez azonban tényleg így valósult meg.

Szerednyey Béla és Szulák Andrea a Tanulmány a nőkről előadásban (fotó: Mohos Angéla / Madách Színház)

Az utóbbi évadokban rendre musicalekben, komédiákban és musicalkomédiákban játszik, de korábban azért több „komolyabb” szerepe is volt. Nem hiányoznak?

De. Idén nyáron lesz a bemutatója a Szerelmes Shakespeare-nek, amit épp emiatt várok nagyon.

Azért az sem Shakespeare...

De a jelmezek, a hangulat, a történet shakespeare-i.

Klasszikusabb értelemben vett drámai szerepekre gondoltam.

Nézze, a zöldségesnél sem kérdezhetjük meg a körtétől azt, hogy éppen miért nem vásárolják őt meg. Én itt vagyok, a rendezők ismernek, tudják, hogy mit tudok – ma nem olyan időket élünk, amikor egy színésznek nagy lehetősége lenne válogatni. Ráadásul szerintem ez nem is feladatunk: a színésznek abban áll a felelőssége, hogy a ráosztott szerepeket legjobb tudása szerint valósítsa meg, legyen szó musicalról, drámáról, bohózatról.

Megelőzve azt a kérdését, hogy miért nem váltok, semmi okom nincs rá. Ebben az évadban három jelentős főszerepet is játszom, köztük egy félig-meddig drámai karaktert az Ügyes kis hazugságokban. Harmincöt éve vagyok a Madáchban, és már túl vagyok azon a koron, hogy keresgessem a repüléstechnikámat.

Szerednyey Béla a Ben Hur plakátján (fotó: Mohos Angéla - Vízvárdi András)

Ray Cooney-t próbálni más, mint William Shakespeare-t?

Ugyanolyan komoly feladatnak tartom mindkettőt. Emiatt minden próbafolyamat leginkább azon múlik, hogy ki rendezi az adott előadást, és ő mit vár el tőlem. Szirtes Tamás számára a kidolgozott szituációk a legfontosabbak, ha egy vele való próbán felcserélek egy szórendet, az nem probléma – Szente Vajk azonban szóról szóra ismeri a saját darabjait, és minden egyes apró tévesztést azonnal számon kér.

Magára a karakterre sem készül máshogy egy bohózat esetében, mint például amikor a Hamlet Claudiusát játszotta?

A Ray Cooney-vígjátékok karaktereit is éppúgy komolyan kell venni, mintha Shakespeare lenne. Minden esetben a karakter igazságát keresem. Nem én vagyok az az általam megformált figura, aki a darabban vázolt élethelyzetbe került, de akár én is belecsöppenhetnék hasonlóba. A Hamlet Claudiusának igazságát abban találtam meg, hogy ő meg van győződve arról, hogy tehetségesebb, mint a bátyja, jobb uralkodó lenne, mint ő, ráadásul szerelmes a feleségébe. Ebből pedig Shakespeare-nél gyilkosság következik, de nem lehet szándékosan egy visszataszító gonoszt játszani.

Nagy Sándor és Szerednyey Béla az Ügyes kis hazugságok előadásában (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)

Korábban rendszeresen rendezett a Madách Színházban.

Évente egyet szoktam rendezni, erre az utóbbi években Kecskeméten nyílik lehetőségem. Nemrég volt a bemutatója a Család ellen nincs orvosság című Ray Cooney-darabnak, amelyet Cseke Péterrel közösen rendeztünk. A Madáchban Szente Vajk személyében egy nálam értőbb, fiatalosabb, ötletgazdagabb srác vett át rendezői feladatokat, aminek én nagyon örülök, hiszen teljesen új színt hozott a színház életébe.

Harmincöt éve a Madáchban játszik – milyen érzés volt régen belépni a művészbejárón, és milyen most?

Nem így képzeltem el korábban azt, hogy milyen lesz manapság az élet a színházban. Főiskolásként láttam, hogy osztályfőnökömnek, Kállai Ferencnek milyen helyzete volt a Nemzeti Színházban: amikor ők, a nagy öregek bementek a büfébe, a stúdiósok szó nélkül felálltak és kimentek. Minden nagyon hierarchikus volt, ők pedig erre rá is játszottak. Régen sokszor elképzeltem, hogy ha én is a rangidősök között leszek, majd megengedhetek magamnak ilyeneket – erről azonban szó sincs. Ezt nem csalódásként élem meg, egyszerűen más lett a világ.

Draskóczy Balázs és Szerednyey Béla a Meseautó előadásában (fotó: Madách Színház / Mohos Angéla)

Alkalmazkodni kell, éppúgy, mint ahhoz, hogy a szakmai nyelvezet is megváltozott. Régebben Csehovokat játszottunk itt, a Madáchban, és körbeülve hosszan elemeztük, most, hogy musicaleket játszunk, minden gyorsabb, másodpercre pontosan kiszámítottabb, a szakszavak zöme pedig angol vagy angolból honosított magyar kifejezés. De olyan ez, mint a számítógép – harmincöt éve ahhoz sem értettünk, mostanra pedig megtanultuk használni.