7óra7

„Itt sokkal nagyobb a forgás és a merítés”

„Itt sokkal nagyobb a forgás és a merítés”

2017. 03. 01. | B. Kiss Csaba

Stenczer Bélával és Vlasits Barbarával találkoztunk. Sorozatunkban társulatok egy-egy fiatal és idősebb tagjával beszélgetünk. A fonalat keressük, amely a nemzedékeket összeköti.

Stenczer Béla 1990, Vlasits Barbara 2012 óta a Pécsi Nemzeti Színház tagja, ebben az évadban két bemutatóban is együtt játszanak: az Addiktban és a Meseautóban.

Sűrű hetetek van (az interjú február 9-én készült – a szerk.): hétfőn az Addiktot játszottátok Budapesten a Nemzeti Színházban, próbáltok a Meseautóra, közben minden este előadás, sőt Bélának délutánonként is egy.

Stenczer Béla: Valóban nem panaszkodhatom, élemedett korom ellenére elég sok szerepem van. A Meseautóval együtt hét darabban játszom, köztük új bemutatókban, mint az Addikt, de felújítások is vannak, mint a Holdbeli csónakos vagy A dzsungel könyve. Emellett a Harmadik Színházban is szerepelek Örkény Kulcskeresőkjében, hamarosan pedig a Tizenkét dühös embert kezdjük próbálni. Azt gondolom, elégedett lehetek.

Vlasits Barbara: Nekem a Meseautó már a harmadik bemutatóm lesz az Addikt és a Csongor és Tünde után, amiben Tünde szerepét játszom. A tavalyi évad végén mutattuk be a Játszd újra, Sam!-et, amiben szintén benne vagyok, és a Janus Egyetemi Színpadon is játszom a Hamletben.

vlasits.JPGVlasits Barbara, Stenczer Béla (fotók: Körtvélyesi László)

Budapesten nemrég volt a Meseautó bemutatója, most – egy másik feldolgozásban – a Pécsi Nemzeti Színházban is látható lesz. Milyen lesz a ti Meseautótok?

S.B.: A Madáchban egy nagy Meseautó van, a mienk egy kis „matchbox”. A rendezővel, Böhm Györggyel nagyon sok közös munkánk volt, szeretek vele együtt dolgozni: nagyon jó hangulatot tud teremteni még olyan „vészterhes” időkben is, mint most, amikor csak a bemutató előtt négy nappal kapunk színpadot. Ráadásul egy forgóra készült díszletben játszunk.

Mindig ilyen későn kezdődik a színpadi próba?

V.B.: Általában így szokott lenni, de a zenés-táncos produkcióknál jobb lenne, ha lenne pár nappal több, hogy pontosan be tudjuk illeszteni a koreográfiák helyét.

addikt.JPGStenczer Béla és Baki Dániel az Addikt előadásban (fotó: Körtvélyesi László)

Az Anger Zsolt rendezte Addiktban szintén együtt játszatok. Nem mondanám, hogy kifejezetten könnyű előadásról van szó, hiszen a súlyos drogfüggőség problémáját járja körül.

S.B.: Ahogy a darab alcíme is mutatja – „Tragikus függőségeink komédiája” –, ez azért szórakoztató darab is. Persze nincs olyan színház, ami ne lenne szórakoztató; az untató színház nem színház. A pécsi közönség szereti, már a huszadik előadás felé járunk, most is alig lehet jegyet kapni rá. Úgy néz ki, ez egy hosszabb szériát futó előadás lesz. Úgy gondolom, sikerült azt a kényes egyensúlyt eltalálni, ami a humor és a tragikum között feszül.

V.B.: Hétfőn Budapesten játszottuk az előadást, a pesti közönség is nagyon jól fogadta, zsúfolásig megtelt a nézőtér.

Béla, te 1990 óta vagy tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak, de előtte húsz évet játszottál amatőr társulatokban.

S.B.: Én némiképp unikális ember vagyok a színház világában. Pécsett születtem, és alig tettem ki a lábamat a városból. Színházzal 1970 óta foglalkozom intenzíven, húsz éven keresztül amatőrként; későn szerződtem hivatásos társulathoz. 1990-ben már 38 éves voltam, akkor lettem „pályakezdő”. De előtte nagyon erős éveket töltöttem egyrészt a Pécsi Nyári Színházban, másrészt az első Pécsi Egyetemi Színpadon 1982-től 1992-ig. Ott nagyszerű előadásokat játszottunk, szívesen emlékszem vissza arra az időszakra. 1990-ben Lengyel György volt a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, az ő meghívására kerültem a társulatba.

img_9479.JPGVlasits Barbara és Tóth András Ernő a Meseautó előadásban (fotó: Körtvélyesi László)

Hogyan látod, milyen az együttműködés az amatőr, alternatív és a kőszínházi színjátszás között Pécsett.

S.B.: Azt gondolom, jó kapcsolatról beszélhetünk, de nem volt ez mindig így. Amatőr színészi pályám elején elég furcsa távolságtartás volt; talán Lengyel Györggyel indult meg az a folyamat, hogy elkezdett közeledni egymáshoz a két terület. Bár nekem az utóbbi években kevesebb lehetőségem volt máshol játszani, mert a színház szervezési osztályát is vezettem 14 évig, a POSZT-nak pedig 5 évig voltam igazgatója.

Barbara, te 2011 óta játszol a Pécsi Nemzeti Színházban, és rögtön a kaposvári színművész szak után ide is szerződtél.

V.B.: Szikora Jánosnak köszönhetem, hogy ide kerültem. Mikor Weöres Sándor A kétfejű fenevadját rendezte, Kaposváron látott engem egy vizsgaelőadásban. Rusznyák Gábor osztályába jártam, a fölöttünk lévő Mohácsi-osztály mutatta be a Hétköznapi őrületeket, amiben én voltam a próbababa. Szikora János nem is miattam jött, hanem Boros Anna miatt, aki Leát alakította, de úgy találta, én jó lennék a kisebbik lány, Evelin szerepére. Az előadásban játszott Tordy Géza is, aki aztán A doktor urat rendezte, amibe engem is meghívott, közben pedig a Ludas Matyiba is be kellett ugranom. Utána itt maradtam gyakorlaton, és rögtön társulati tag lettem.

dzsungel.JPG                 Mikola Gergő és Stenczer Béla A dzsungel könyve előadásban (fotó: Körtvélyesi László)

Nem csak Bélának, neked is vannak tapasztalataid az amatőr színjátszásról, két szereped is volt a Janus Egyetemi Színházban.

V.B.: Igen, a JESZ Csongor és Tündéjébe kellett beugranom Tündeként, aztán az előadás rendezője és a színház művészeti vezetője, Tóth András Ernő meghívott a Hamletbe Ophéliának. Nagyon szeretek ott dolgozni, kicsit az egyetemre emlékeztet az a csapat, tehetséges fiatalok vannak ott. A Hamletet már második éve játsszuk, ami nagy dolog egy egyetemi színháznál. Mindig teltház van, szereti a közönség.

Tünde szerepét ezek szerint már kétszer eljátszottad eddigi nem túl hosszú pályád során. Milyen volt most nagyszínpadon alakítani ezt a szerepet Horgas Ádám rendezésében?

V.B.: Címszerepet játszani mindenképpen jelentős dolog egy színész pályáján. Féltem tőle, éppen azért, mert már játszottam a szerepet, és ilyen helyzetben még nem voltam korábban. De valójában egyetlen mondatom nincs, ami ugyanaz lett volna, mint a JESZ-es előadásban. Eddig még nem dolgoztam Horgas Ádámmal, aki egyébként rendszeresen rendez itt. Ő egy sajátságos színházi stílussal rendelkezik, ami először nehéz: nagyon át kellett állítanom magam, hogy zenére, pontosan menjen minden. De hálás próbaidőszak volt.

16931263_10212864472710438_696409182_o.jpgBlahó Gergely és Vlasits Barbara a Csongor és Tünde előadásban (fotó: Mihály László)

Béla, te tavaly köszöntél le a POSZT igazgatóságáról, miután öt évig vezetted ügyvezetőként. Hogy látod a színházi találkozó jövőjét Pécsett?

S.B.: Fél év kellett, hogy elengedjem, és most sem szívesen beszélek róla. Nyilván a város gondolta azt, hogy egy idegenforgalmi jelentőségű fesztivált kellene faragni a POSZT-ból, amit én képtelenségnek tartok. Ez POSZT volt tizenöt évig, most már nem tűnik annak. Ugyanakkor azt mondom, időt kell hagyni az új vezetésnek, és aztán meg kell nézni, mi lett belőle, teljesíti-e a szakma és a város elvárásait.

Vidéken egy-egy előadás nem tud olyan szériát befutni, mint a fővárosban. Vidéki színészekként nem érzitek úgy, hogy egy-egy előadásban lett még volna több – számotokra, művészileg?

S.B.: Egy előadás addig megy, amíg van rá közönség. Nyilván van egy elvárt előadásszám, de művészi szempontból az nem minősít egy előadást, hogy mennyit játsszuk. Egy vidéki színháznak népszínháznak kell lennie, és ki kell szolgálnia azt a csaknem félmillió embert, aki elérhető ebben a régióban. Sok és sokféle előadást kell játszanunk, ami iszonyúan leterheli ezt a pici társulatot, de a sokszínűség örömöt is ad. Négyszáz előadás egy évadban elég sok. Amióta Rázga Miklós a direktor, egyébként tovább vannak műsoron darabok, A dzsungel könyvét például – egy év kihagyással – öt éve játsszuk. De mindenképp pozitívum, hogy sokkal több mindennel találkozik az ember, itt sokkal nagyobb a forgás és a merítés, mint egy fővárosi színházban.

V.B.: Nyilván sajnálok előadásokat, például nagyon szerettem a Boldogtalanokat vagy a Jaj, Carmela!-t, amit egy kis térben, az N. Szabó Sándor Teremben játszottunk Széll Horváth Lajossal. De említhetném az Indul a bakterházat is, amelyben kicsit más karaktert alakíthattam, mint amilyeneket szoktam kapni: egy kivert fogú, összenőtt szemöldökű, koszos nőt. Persze tudom, hogy koromból fakadóan és alkatilag bizonyos típusú szerepek találnak meg, és ezzel nincs is semmi probléma, így is sokféle karaktert játszhatok, de néha jó azért egy teljesen másfajta szerepben kipróbálni magam.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr2212262054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.