7óra7

Komótos lélekkatalógusok
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

Komótos lélekkatalógusok

Szólók / Hodworks

2017. 03. 17. | TörökÁkos

Minden esetben történik valami, ami mindig más és meglepő, mégis ugyanaz.

Egy kortárstánc szóló olyan, mintha egy monodrámának nem lenne közismert vagy legalább jóval korábban megírt, előre és/vagy utólag elolvasható drámaszövege. És ugye nem sok ilyen monodrámát láttunk. Egy táncszóló ettől nem nehezebb vagy könnyebb, hanem más. Valaki bejön és fogalmunk sincs, hogy mi fog történni. A Hodworks Szólók című előadásában hárman érkeznek, egyenként, összesen körülbelül tizenkétszer. És minden esetben történik valami, ami mindig más és meglepő, mégis ugyanaz.

szolo_molnar_domolky.JPGMolnár Csaba (fotók: Dömölky Dániel)

Vannak önmagukban izgalmas koreográfusi-rendezői megoldások. Ilyen például a színpad köré négyzetesen elrendezett nézőtér, ahonnan az előadás mellett az előadást néző önmagunkat is láthatjuk mások nézésének végtelen logikai spiráljában. De ilyen a nézővel való játék - a helyünkön letudható intellektuális átmozgatáson át a színpadra vonás és akár szerepbe történő belehelyezés horrorjáig vagy éppen katarzisáig. És persze ilyen a meztelenség, a pőre test gyakran lesajnált, mégis közkedvelt színpadra állítása. Azonban amennyire elkerekedik a szemünk és lelkünk ezektől, általában olyan hamar ki is pukkannak. Kevés alkotó jut túl az üzemeltetésükön.

Hód Adrienn évek óta dolgozik Cuhorka Emesével, Molnár Csabával és Marció Cannabaróval is. Volt már, hogy körbeültük őket, korábban is megszólították már a nézőket, a meztelenségről nem is beszélve - idejét sem tudom, mikor láttam utoljára olyan Hodworks-koreográfiát, ahol ne lett volna központi elem a meztelenül mozgó test. Hód Adriennél azonban mindezek nem az intellektust és/vagy az érzékeket csiklandozó effektek, hanem egy közös játék szerves elemei. És ebbe a játékba talán soha korábban ennyire nem tudott belevonni minket, mint most.

szolo_cuhorka.JPGCuhorka Emese

Hód Adrienn egyenként dolgozott a három előadóval, mint elmondta, mindenkivel másképpen. A koreográfus és a táncosok is hozták, ami fontos nekik és végül Szabó-Székely Ármin dramaturggal állították össze a végleges előadást.

A MU Színház általunk körülült és velünk együtt megvilágított játékterébe most  lassabban érkeznek és tovább maradnak a látnivalók az éppen kényelmesnél. Ez a szokatlan komótosság időt ad nézni, érezni és gondolkodni, a szerkesztés, a kiválóan párosított zenék és az előadók színpadi ereje pedig eléri, hogy ezt a hármasságot egy idő után egyetlen élményként éljük meg. Ahogy a néhol játékosabb, de minden esetben súlyos szólók sokasága is egységgé válik a percek tekintetében hosszú (kb. 100 perc szünet nélkül), érzetként legfeljebb egy-egy rövid pillanatra elernyedő előadásban.  

Egy fiatal férfi érkezik rezzenéstelen tekintettel, magyaros trikóban, rövid forrónadrágban és női cipőben, előbb manökenként forog körbe, majd kínba rándul, később egy fiatal nő tornadresszben őrjöng eszement punk zenére, tehetetlenül és céltalanul, kis idő múlva egy másik férfi lép elénk bolyhos női pulóverben és megejtően csendes kapcsolódni vágyással. És jönnek sorban a testet öltött érzetek és a mozdulatokba vagy azok hiányába öltözött gondolatok, hol állatbőrbe, hol hatalmas csomagolópapírba burkolva, máskor meztelenül. Tiszta és jelentéses képletek.

szolo_cannabaro_domolky.JPGMarció Cannabaro

Molnár Csaba vállal szövegben a legtöbbet és ezt maradéktalanul teljesíti is, emellett helyenként groteszk mozdulataival, gesztusaival az előadás talán legsűrűbb alakjait és pillanatait hozza létre. Cuhorka Emese a tőle megszokott színpadi súllyal és azzal a fajta játékossággal járja be a női princípium életérzeteinek széles skáláját, amelynek a drámaisága éppen a magáról való mély tudás és ennek hasztalan kinevet(tet)ése között feszül. Az egyik jelenetben isten által egzecíroztatott Évaként kér segítséget tőlünk, és mi éppen úgy nem tudjuk a Paradicsomban tartani, ahogy saját Éváinkat és Ádámjainkat sem. Marció Cannabaro az emberlét tőle szokatlan lágy oldalát is megmutatja, miközben a velünk való kapcsolódásban a legmesszebb merészkedik. Hosszan (de még mennyire hosszan) és kendőzetlenül néz a szemünkbe, elénk kucorodik és átölel minket az előadás legnagyobb kockázatát vállalva és teljesítve.

A bizarr jelmezek és a színházi helyzettel való játékok világossá teszik, hogy hol vagyunk, így a személyesség érzete nem válik sem vallomássá, sem magabajok kifecsegésévé . A sorban érkező intenzív érzetek pőresége szép lassan meztelen lelkek dermesztően érzékletes katalógusává alakul. És ezek között a lelkek között mindenki megtalálja önmagát és a szeretteit is. Vannak előadások, színházi pillanatok, amik a tapssal együtt múlnak el vagy másnapra kialusszuk őket, mások napokig kísértenek. És van egy-kettő, amik talán örökre magukkal visznek.

(2017. február 18.)

A Szólók adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr8412335221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.