7óra7

Akasztófa, humor
7óra7: (6/10)
Közösség: (0/10)

Akasztófa, humor

2017. 04. 03. | TörökÁkos

A Hóhérok ebben a kiszerelésben olyan, mint egy rosszabb állapotban lévő Portugál.

McDonagh drámáinak sikere abban áll, hogy madártávlatból néz rá az ír vidéki élet általa elképzelt lélektani finommechanikájára. Vélhetően Írország falvaiban kicsit meg is mosolyogják ezért, ám Angliában és a világ számos más helyén könnyedén rá tudunk kapcsolódni színes-szagos, tragikus komédiáira. Úgy szólnak rólunk ezek a történetek, hogy valami egészen másról szólnak.

p3163152.jpgMészáros Béla, Lestyán Attila e.h., Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő (fotó: Toldy Miklós)

Az Írországban legfeljebb néhány nyarat eltöltött, Londonban született és ott is élő szerző legfrissebb darabjában, a Hóhérokban ez a távolság nem térbeli, hanem időbeli. Egy angol kisvárosban vagyunk 1965-ben, az angol főhóhér kocsmájában, amikor Angliában éppen eltörlik a halálbüntetést. Egy gyanús idegen érkezik a kiskocsmába, majd a hóhér tizenöt éves lánya eltűnik. A cím és a helyzet alapján azt is gondolhatnánk, hogy most talán a megszokottnál is mélyebbre szaladhat McDonagh drámai hullámvasútja, ám a szerző ezt másképpen gondolta.

Tragikomédiaként címkézte meg a darabját, de vélhetően nem volt igaza: a londoni West Enden játszott előadás például szinte folyamatos nevetést generált. Az eredeti szöveget nem ismerve Morcsányi Géza fordítása sokkal inkább fekete komédia. Gothár Péter abszurd felé kacsingató rendezése a budapesti Katonában mintha próbálná menteni a darab sötétebb tónusait, azonban sem ez nem sikerül maradéktalanul, ráadásul a másik oldalon túlhajtott komikum sem tesz jót az előadásnak.

p3163197.jpgFekete Ernő, Vizi Dávid e.h. (fotó: Toldy Miklós)

Nem kertelek tovább, a Hóhérok nem igazán jó darab. McDonagh más írásaival szemben hiányzik belőle az a torokszorító érzés, amit aztán csak a nevetés tud feloldani. Nem a könnyedséggel van a baj, hanem a komolyan vett, pontosan megírt helyzetek és életszerű karakterek hiányával. Amíg máskor egy ír falu érzelmileg lerongyolódott kisközösségéhez tud közünk lenni, most az oldhami pub világához nem. A darab szépszerén dobálja a labdáit, ám azok most nem pattannak elég magasra.

Pedig akár pattanhatnának, hiszen a halálbüntetés visszaállításának gondolata búvópatakként bugyog fel minálunk. Közszolgák vagy akár közeli ismerőseink kiszólásaiban, egy-egy brutális gyilkosság hallatán, ellenzéki vagy kormánypolitikai „hazaárulás” kapcsán vagy akár ha a lábunkra lépnek a négyeshatoson. Az igazság és annak látszata, a nyugállományban élhető élet több száz ember megölése után vagy az egymásba gyaloglás és a szeretet egyszerre jelenlévő, feloldhatatlan ellentéte szintén jó lehetőségeknek tűnnek, ám a komikum hamar feloldja ezeket is.

p3163121.jpgJordán Adél, Mészáros Béla, Tasnádi Bence, Lestyán Attila e.h., Bezerédi Zoltán  (fotó: Toldy Miklós)

Az elrajzolt figurák és a soványka történet 2017-ben, Budapesten nem állnak össze egy számunkra is érdekes világgá. És ezen Gothár Péter rendezése sem tud segíteni. A Hóhérok ebben a kiszerelésben olyan, mint egy rosszabb állapotban lévő Portugál. Ami nem azt jelenti, hogy rossz, de az év minden napján találni nála legalább tucatnyi jobbat.

Az előadás már csak a szaglóan valószerű díszlet miatt is hajaz a Portugálra. Gothár Péter egy álomszerűen valóságos akasztóhelyet és egy impozáns kivitelű angol kocsmabelsőt szervíroz nekünk. (Az előbbi átúsztatása a múltba egyébként az előadás talán legjobb jelenete.) A hatásos díszlet hátulütője akkor derül ki, amikor a színváltásoknál a Katona színpadtechnikájának határaiba ütközik. Néhány, nagyobb átrendezést igénylő ponton ugyanis tejüvegszerű, műanyag paravánt húznak közénk és a színpad közé, ami előtt jobb esetben egy-egy jelenet zajlik, máskor angol nyelvű popszámot hallunk, aminek a magyar fordítását is kivetítik.

Az eredendően sem igazán árnyalt, ennyiben szintén a Portugált idéző figurákat Gothár Péter még tovább sarkítja. Mivel a budapesti Katona színészei igen jól karbantartott, kiváló szakemberekk, így az általuk létrehozott karakterbonbonok az előadás főbb csemegéi. Bezerédi Zoltán félig süket, érzelmi analfabéta Arthurja, Kocsis Gergely folyamatosan részeg, nyomokban hivatástudó rendőrfelügyelője vagy a Mészáros Béla által elrajzolt Bill, a sörrel kordában tartható kocsmai belső ellenzék csakúgy, mint Jordán Adél fejlődéslélektanilag hendikepes nagykamasza.

p3163050.jpgHóhérok (fotó: Toldy Miklós)

Fekete Ernőre elsőre nem is nagyon lehet ráismerni a főhóhér (Harry) szerepében, amit egy önmagát folyamatosan és már-már sikerrel becsapó, érzelgősségre hajlamos, nagy volumenű vidéki suttyóra formáz. Feleségeként (Alice) Rezes Judit inkább csak billeg az alkoholizmusra hajló, férjénél is hóhérszerűbb kocsmárosné, a folyamatos kielégületlenségében érzelmileg el-elcsábuló (nem)szépasszony és az anya helyzetei között, és Ötvös András túlbuzgó hóhérsegédje is kicsit kilóg a „társaságból”. Máté Gábor viszont olyan sztárhóhért farag a legtöbb nácit felakasztó ítéletvégrehajtó (Pierrepoint) figurájából, hogy Harryvel együtt bennünk is összeszorul a zabszem, amikor feldúltan, lekezelő fensőbbséggel megjelenik a színen. Az előadás legizgalmasabb alakítása azonban Tasnádi Bence Mooney-ja, aki úgy tud minden porcikájában idegen és megfejthetetlen maradni, hogy megjelenései egyszerre adják a rejtvényfejtés izgalmát és a borzongás élményét.

A Hóhérok előadása közben mindezzel együtt kiválóakat nevetgélünk és hazafelé arról beszélgetünk, milyen jól adták a színészek. De mit is?

(2017. március 18.)

A Hóhérok adatlapja itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

http://7ora7.hu/api/trackback/id/tr6412393815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.