2013. február 2., 14:45
OKTV-feladat lett a 7óra7 egyik cikkéből. Dráma tantárgyból a 2013-as év 1. fordulós OKTV feladatlapjának vitaindítója a 7óra7 Jövőképtelen című előadásról szóló kritikájának, amely És most egy kis valóság címmel jelent meg, egy részlete.
Természetesen nagyon örülünk e különleges megjelenésnek! Íme a feladat maga.
12. SZÍNHÁZI VITAIRAT
„Még nem találkoztam olyan előadással színházban, ami a valóságról szólna” – mondja egy
rutinosnak tűnő néző, és ez azért sokat elárul a mai színházi közeg társadalmi párbeszédben
betöltött szerepéről… (7 óra 7, Zsedényi Balázs 2012.)
Így kezdődik egy kritika a 7 óra 7 honlapján. Természetesen nem kell kitalálnia a folytatást,
de ebből a gondolatmenetből elindulva, egyetértve vagy nem, folytassa az írást egy Ön által
látott konkrét színházi előadással érvelve, kb. 10-15 mondatban. (15 pont)
A dráma OKTV idei 1. fordulójának feladatsora itt található, a jelzett kritika pedig ide kattintva olvasható.
2013. január 4., 13:45
Egy létezni akaró párt valamiféle szervezete most éppen demonstrációt hirdet Alföldi Róbert mellett. Hozz egy szál virágot, szól a felhívás, „ezzel mutassuk, hogy nem kérjük az új igazgatót és vonják vissza a kinevezését!” Mármint a Nemzeti Színházról van szó. Igaz, a demonstráció nem a Nemzeti Színháznál lesz, hanem egy másiknál, és a felhívásban még a nevet is rosszul írják, Alföldiét is, a színházét is.
Valami olyasmire gondolok, amit akkor szoktam mondani, amikor arról beszélünk, ki kell-e öltözni a színházba. (Ünnep, meg Thália temploma meg egyebek.)
Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy nem kiöltözni kell, és ilyenkor a P. Színház kifogástalanul öltözött közönségére gondolok, amelynek jelentős hányada a szüneti pezsgőt követően a második felvonás alatt menetrendszerűen bevágja a szunyát. Hát, jól meg lettek tisztelve a művészek. (Igaz, csinálnának jobb előadást!)
Szóval nem kiöltözni kell, hanem azzal megtisztelni a színészt, az alkotókat, hogy odafigyelünk arra, ami a színpadon zajlik. A művészt azzal lehet megtisztelni, hogy komolyan vesszük, amit csinál. Hogy gondolkodunk, beszélünk róla, hogy vitatkozunk vele.
Fotó:
Mészáros Csaba
Alföldi Róbert
Ha ki szeretnél állni egy alkotó ember mellett, akkor figyeld a munkáját, vedd komolyan, vitatkozz vele, beszélj róla, kritizáld, érts egyet, minősítsd és ajánld. Használd, amit ad. Légy ott vele, és hagyd, hogy ott legyen veled. Akár hétköznapi ruhában, akár ünneplőben. Akár délután, akár este.
Persze: lehet kiabálni, amikor kell. De a színháznak, ha valóban figyeltek rá, sokkal nagyobb ereje van bármilyen hangos kiabálásnál.
2012. december 10., 13:30
Tehát most a tandíj ellen kellene tüntetni, mondja a HÖOK, és részben igaza van, hiszen persze nem általában a tandíj ellen, hanem az ellen kellene demonstrálni, hogy bizonyos szakokból nemes egyszerűséggel kizárják azokat, akik nem tudnak fizetni.
Vagyis a társadalmi mobilitás lehetetlenné tétele ellen.
Támogatandó cél.
Csak az a kérdés, hogy ez a bizonyos HÖOK miért nem érzi szükségesnek felszólalni az ellen, hogy a független színházakat (és ekként a magyar kultúra egy adott szegmensét) lehetetlenné teszi a magyar állam jelenlegi úgynevezett kultúrpolitikája?
A köznevelési törvénnyel áttételesen, a megígért béremelés elhalasztása által anyagilag is megalázott tanárok miért nem emelik fel szavukat az egészségügyi dolgozók lehetetlen körülményei ellen? És vica verza? Miért nincsenek Magyarországon olyan közös ügyek, amelyek nem egy-egy ágazatról vagy annak egy-egy alkérdésében hozott szakmai döntésről, hanem egyfajta nemzeti minimumról szólnak? A sok szétszálazott érdekképviselet önmagában, ha csak a saját érdekeit nézi, soha nem fog elérni semmit, az állam pedig egymás ellen fordítja őket: azért kell a tandíj, mert milyen sok kulturális támogatást adunk, és valamit valamiért – már kész is a harc, és ebbe sikerül beleugrania mindennek és mindenkinek.
A társadalmi mobilitás elősegítése, a közegészségügy, a közoktatás, a kultúra színvonalas megőrzése és fejlesztése a feladat (a köz és az állam feladata, a nem alacsony mértékű közadókból), nem a visszafejlesztése. És ebben az egyes ágazatoknak egymást kell támogatniuk! Igen: a diákoknak a tanárokért, a postásoknak a buszvezetőkért, a színháziaknak a könyvkiadókért, az egészségügyi dolgozóknak a diákokért… és persze fordítva.
Mert kell, hogy legyenek ilyen mondatok:
„Kiállunk a társadalmi mobilitást biztosító felsőoktatásért!” „Kiállunk a független színházak létéért és elvárható mértékű finanszírozásáért!” „Kiállunk az egészségügyi dolgozók emberi mértékű terheléséért!” „Kiállunk a buszvezetők emberi körülmények között végzett munkájának lehetőségéért!”
Vagy egyszerűen: „Kiállunk egymásért!”
És innen már csak képviselni kell ezt. Tehát nem a szakmai, „belső” ügyekről van itt szó, hanem alapelvekről. A nemzeti minimumról, amit MI határozunk meg, és a politikusokkal ezt tudomásul kell vetetni. Ideje, hogy éljünk a jogainkkal, és számon kérjük képviselőinket. A szegedi Milla felhívja a figyelmet, hogy az emberek menjenek el az őt képviselőkhöz, és kérdezzék meg, ugyan miért akarnak leváltani egy jól működő, országos és nemzetközi hírnévnek örvendő szervezet éléről valakit. Igen, tegyük föl a kérdéseinket, és vegyük tudomásul, hogy vannak közös ügyeink és azzal közös tennivalóink.
És ha a nemzeti minimum megvan, onnan már könnyebb lesz továbblépni.
2012. október 20., 14:05
Egy valós reakció (áttételesen hallott) fiktív rekonstrukciója az egyik vidéki kőszínház előadásáról írt kritikára: „A kritikus teljesen félreértette a szándékunkat. Mi csak a vidéki nézőket akartuk egyszerűen szórakoztatni, eszünk ágában sem volt valami komolyabbról szólni. Egyszerűen az, amit a kritikus keres, nincs benne az előadásunkban. Ne is keresse.” (Más formában ugyanez: „Ezt az előadást nem fesztiválra csináltuk, nem is értjük, hogy került ide.”)
Mi az, hogy „vidéki néző”? Meg hogy „fővárosi néző”? A „vidéki nézőnek” vajon elég az olcsó „szórakoztatás”? Ez a felsőbbséges és lenéző gondolkodás az, ami tönkreteszi a magyar színházat. Nincs olyan, hogy „egyszerű szórakoztatás”. Egy államilag dotált kőszínháznak végképp nem lehet ilyen feladata, vagy ha mégis, akkor ezt tegye olyan nagyszerű és kiemelkedő szakmai színvonalon, ami indokolhatja, hogy állami adóforintokkal támogassuk az előadást. Többedjére találkozunk ezzel a rettenetes mentalitással, hogy valaki szembeállítja a „budapesti előadásokat” a vidékiekkel. (Vö.: „Ez az előadás Budapesten is megállná a helyét!” – ezt a lehetetlen mondatot sértett vidéki színházi alkalmazott „üzeni” a kritikusnak.)
A 7óra7 szerzői meg vannak arról győződve, hogy a „budapesti”, „vidéki”, „határon túli” nem minőség-, hanem csak földrajzi jelző lehet. A színház színház, függetlenül attól, hogy falusi pajtában vagy fővárosi csilivili kultúrpalotában játsszák. A közönségnek kell játszani, teljesértékűen. Mindig és bárhol. (Kapcsolódó olvasmány: Szerintetek milyen a jó színház?)
2012. október 15., 14:00
A Színikritikusok Díjához kapcsolódóan vitát indított a kritikáról, a kritika helyéről, feladatáról, szerepéről, társadalmi hasznáról a Revizor című kritikai portál. Ebben a bejegyzésben összegyűjtve követjük a témában a lapban megjelenő cikkeket.
1. Bogdanov Edit: Szükség van-e kritikára?
2. Puskás Panni: Kritikusok, ne sírjatok
3. Boldog Zoltán: Színház az egész színikritika?
4. Bodansky György: A kritika, és akiknek nem kell
5. Zsigmond Andrea: Az udvariatlan kritikus
6. Fábri Péter: Helyedre! avagy a színházkritika kritikája
7. Ugrai István: Gondolatok a kritikáról és a nyilvánosságról
2012. október 2., 23:44
Kérjük olvasóinkat, ha valami hibát találnak az oldal működésében, jelezzék itt hozzászólásban vagy emailcímünkön! Köszönjük!
Kedves olvasóink,
új szerverre költöztünk. Az átállás és a migráció miatt a 7óra7 kissé fékezettebb habzással üzemel, de hamarosan minden rendben lesz. Az viszont biztos, hogy gyorsabbak és szebbek leszünk, reméljük, közös örömünkre! Előre is köszönjük a türelmet!
a 7óra7 csapata
2012. augusztus 29., 19:30
Az évad második felében – amelynek munkatervét most állítják össze – a Megmaradni című Csurka-darabot mutatja be az Újszínházzá átnevezett intézmény – közölték az MTI-vel szerdán. Mint Mészáros Sándor, a teátrum sajtófőnöke elmondta, arról, hogy a mű a februárban bemutatandó darabok közé kerül, kedden értesült az igazgatótól.
Mészáros Sándor hangsúlyozta, hogy a teátrum első félévi munkatervében nem szerepel – ahogy eddig sem szerepelt – A hatodik koporsó bemutatása. „Az évad első felében biztos, hogy nem mutatjuk be, de nem is terveztük” – fogalmazott a sajtófőnök. Arra a kérdésre, hogy a későbbiekben műsorra tűzik-e a darabot, azt a választ adta, hogy erről nem nyilatkozik.
A hírt ma adta ki az MTI.
Azért ne felejtsük el:
Dörner György pályázatában ígéretet tett A hatodik koporsó bemutatására. Nem véletlenül nevezte Pozsgai Zsolt az évad húzódarabjának: az évadtervben szerepel a darab címe.
A hatodik koporsó bemutatásának terve Dörner György pályázatában is szerepelt
Tarlós István ennek tudatában döntött úgy, hogy Dörner Györgyöt nevezi ki az Új Színház igazgatójává. Most pedig a nyertes pályázatban is leírt műsorterv oszlopát, „húzódarabját” kifogásolja a főpolgármester. Dörner nem árult zsákbamacskát – ő felhatalmazást kapott egy olyan önkormányzati fenntartású színház igazgatására, amelyben műsorra lehet tűzni A hatodik koporsót.
De akkor most tulajdonképpen – mire is szól az a felhatalmazás?
És miért Dörner György vezeti az Új Színházat?
2012. július 10., 10:30
G. B. színész „fertőző vírusnak” nevezte a szerinte a kulturális széthúzáson ügyködő L. S. L. államtitkárt, a M. V. sajtótájékoztatóján. A M. V. főnökét, M. I.-t amúgy foglalkoztató P. város polgármestere M. I. tudtára adta, hogy el kell határolódnia attól, amitől ott, a helyszínen nem határolódott el, mert P.-nek remek a kapcsolata L. S. L. államtitkárral. M. I. azóta elhatárolódott, azt mondta: G. B. színész a „magánvéleményét” mondta el a sajtótájékoztatón, amivel sem ő, de még a M. V. sem ért egyet, különben is ezt már tisztázta L. S. L. államtitkár urammal.
Magyarország, 1912 2012.
2012. június 17., 13:00
A korábbi években óriási médiavárakozás előzte meg a POSZT díjátadóját. Most azonban úgy tűnik, a pécsi találkozó versenyprogramja a közvélemény érdektelenségébe fulladt. Mi mással lenne magyarázható, hogy Magyarország két legnagyobb hírportálja, az Index és az Origo még a kulturális rovatában sem foglalkozik a POSZT díjazottjaival, fél nappal a díjátadó gála után?
Ez még akkor is jelzésértékű, ha a fesztiválról és az eredményről be is számol a portál később (minden bizonnyal): idén sem a versenyprogram, sem az eredmény nem olyan hírértékű, hogy valós időben közvetítsék a nagyközönség számára. Ezen talán érdemes elgondolkodni, nem feltétlenül onnan megközelítve, hogy az Index és az Origo nem veszi észre, hogy mi a fontos… Ugyanis ők ebből élnek, hogy tudják, mi fontos. A POSZT versenyprogramja idén, úgy tűnik, nem volt az.
Alant a két hírportál kulturális rovatának capture képe vasárnap délben.
Index kultúrrovat, vasárnap dél
Origo kultúrrovat, vasárnap dél
2012. június 9., 21:40
Valószínűleg a közszolgálati tévék műsorát most már tényleg robotok szerkesztik, és nem emberek, pláne nem olyanok, akiknek köze is van a közvetített műsorokhoz. Mert szép, szép, hogy a Duna tévé színházat ad szombaton este, örülünk neki (kíváncsiak lennénk a nézettségére), de sajnos azt sejteni, hogy nem célzatosan, szándékosan, hanem egyszerűen kilóra.
Ez a súlyos vélelem azért feltételezhető, mivel a Chioggiai csetepatét adásba szerkesztő illető, úgy tűnik, nem tudja, hogy különbség van előadás és előadás között. Mert valóban egy Csetepaté ment ma szombat este a Duna tévén, de nem az a kettő (!!), amelyet a netes műsorújság jelez.
Balra a dunatv.hu műsorújságjának képe, jobbra a port.hu megoldása a feladványra - egyik sem nyert
Ugyanis a Duna tévé honlapján egyszer Fehér György és Gábor Miklós rendezésében, 1990-ből ígérik a darabot (szereplők: Agárdy Gábor, Csernus Mariann, Gábor Miklós, Oszter Sándor, Tóth Éva, Vass Éva), majd „közvetítés a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színpadáról, felvételről” megjelöléssel egy bizonyos „Zsánbéki Gábor” rendezésében jelzik a programot (szereplők: Kaszás Gergő, Majer Zsiga, Gazdag Tibor, Ilyés Róbert, Tihanyi Szilvia, Söptei Andrea, Csendes Olivér, Stohl András, Csányi János, Illés Györgyi, Majzik Edit, Bertalan Ági, Vajdai Vilmos, Dégi István). A legizgalmasabb azonban a rejtjeles alsó megjegyzés, miszerint a korhatárt „Mészáros Kati küldi”.
Mindehhez képest tulajdonképpen nem is annyira meglepő, hogy sem a Nemzeti Színház, sem az Ódry Színpad előadása nem került műsorra, hanem a kecskeméti Katona József Színházé, nem 1990-ből, hanem 1995/1996-ból, nem Gábor Miklós, nem Fehér György és nem is „Zsánbéki Gábor”, hanem Lendvai Zoltán rendezésében (szereplők: Sirkó László, Szilágyi Enikő, Naszlady Éva, Máthé Eta, Bíró Kriszta, Nyakó Júlia, Kovács Lajos, Debreczeny Csaba, Ilyés Róbert, Kocsó Gábor m.v., Budai László, Zelei Gábor, Csiszár Nándor, Juhász Tibor, Fandl Ferenc).
Természetesen a műsorújságok szó nélkül átveszik a zöldséget, a Port számára például nem tűnt fel, hogy e színházi közvetítés miatt létre kellett hozniuk egy „Zsánbéki Gábor” nevű személyt, aki soha semmit nem csinált a Csetepatén kívül. Persze, ilyen előfordul, nálunk is sokszor, sajtóhiba létezik, nem lehet mindenre odafigyelni, nem is ez a baj. A szomorú az, hogy ez ma a köztelevízión simán átmegy, nincs ember, aki ellenőrizné, kontrollálná, mi kerül a néző, az olvasó – a műsort adóforintjaival megvásároló állampolgár elé. És senkit nem is érdekel.
