Twitter Facebook

Átadták a 3. Thália Humorfesztivál díjait


2015. február 17., 11:20

Ma délelőtt, immár harmadik alkalommal adták át a Thália Színházban a Thália Humorfesztivál díjazottjainak elismeréseit. Pécs, Miskolc és Budapest mellett, végül Szombathely sem távozott üres kézzel.

Február 11. és 15. között harmadik alkalommal rendezték meg a fesztivált, amelyen öt nap alatt összesen tizenegy produkciót láthattak az érdeklődők. A fesztivál a szervezők szándéka szerint a humor teljes spektrumát igyekszik bemutatni. A darabokat kiválogatásában ebben az évben a Kultúrbrigád és Laboda Kornél rendező, dramaturg vett részt. A produkciókat több kategóriában öt tagú zsűri értékelte, melynek tagjai voltak Goda Krisztina filmrendező, Szily Nóra műsorvezető, újságíró, Fodor Annamária színésznő, Bus István újságíró és a közönség soraiból kiválasztott Majdik Zoltán.

Images_23442
Fotó: Körtvélyesi László
39 lépcsőfok - Mikola Gergő, Köles Ferenc

A legjobb nagyszínpadi előadás díját a Pécsi Nemzeti Színház Hitchcock filmes adaptációja, a 39 lépcsőfok nyerte el. Horgas Ádám rendezésében Köles Ferenc és Mikola Gergő mellett – akik ketten majd negyven szerepet alakítanak – Széll Horváth Lajos és Darabont Mikold játszik. (Kritikánk itt olvasható róla.)

Images_25552
Fotó: Takács Attila
A csemegepultos naplója - Ötvös András

A legjobb stúdió produkció díját a Füge és az Orlai Produkció közös munkája: A csemegepultos naplója című előadás rendezőjének, Göttinger Pálnak és előadójának, Ötvös Andrásnak ítélték. (Utóbbi a darab egyetlen szerepét alakítja, és írásaink szerint ezt magával ragadó energikussággal és virtuóz módon teszi.)

Images_25634
Fotó: Éder Vera
Tóték -Nádasy Erik és Märcz Fruzsina

Mind a legjobb női alakításért, mind a legjobb férfialakításért járó elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Tóték című előadásában (rendező: Béres Attila) szereplő színművészek kapták. Az előbbit Nádasy Erika Tótné megformálásáért, az utóbbit pedig Görög László Őrnagy-játékáért. (Írásunk itt olvasható az előadásról.)

Images_25632
Fotó: Éder Vera
Tóték - Görög László

A zsűri különdíját ebben az évben Bajomi Nagy György színművész érdemelte ki a szombathelyi Weöres Sándor Színház A hülyéje című darabjában (rendezte: Réthly Attila) nyújtott teljesítményéért.

Kapcsolódó

A jövő hét a nevetésé a Tháliában

Címkék

Bajomi Nagy György Béres Attila Göttinger Pál Horgas Ádám Laboda Kornél Ötvös András Réthly Attila FÜGE (Függetlenül Egymással) Kultúrbrigád Miskolci Nemzeti Színház Orlai Produkció Pécsi Nemzeti Színház Thália Színház Weöres Sándor Színház 39 lépcsőfok A csemegepultos naplója A hülyéje Tóték

0 hozzászólás