Bezerédi és Pindroch a Mozdulj! Egyesület kiállításának megnyitóján
Bezerédi Zoltán és Pindroch Csaba is fellép a Mozdulj! Egyesület február 4-i kiállításmegnyitóján. A tárlaton szájjal-lábbal festő művészek, valamint vak és gyengénlátó alkotók műveit tekintheti meg a közönség.
A Mozdulj! Egyesület olyan közhasznú tevékenységekkel foglalkozik, amelyek segítenek a hátrányos helyzetben élő emberek mindennapi életét megkönnyíteni. Szerveztek már kiállítást, kerékpártúrát, jótékonysági estet, sőt gyereknapot és karácsonyt is. Legújabb kezdeményezésük egy különleges kiállítás, melyen hátrányos helyzetű, szájjal-lábbal festők, valamint vak és gyengén látó művészek alkotásai kerülnek a közönség elé.
„Az egyesület egy baráti társaság ötlete alapján alakult meg, éppen ezért különböző természetű emberek alkotják. Van köztünk orvos, fogtechnikus, sőt fodrász és tűzoltó is. Egy a közös bennünk: a tenni akarás, hiszen mindannyian nagyon fontosnak tartjuk, hogy kevés szabadidőnk egy részét arra fordítsuk, hogy a rászorulókon segítsünk” – mondta dr Tálos Marianna, a Mozdulj! Egyesület elnöke. – „A februári kiállítás azért lesz különleges, mert olyan művészek alkotásai kerülnek reflektorfénybe, akik más körülmények között egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés figyelmet kapnának. A megnyitón fellépnek a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének amatőr művészei is. Az esemény célja, hogy a fogyatékkal élő emberek is megmutathassák környezetüknek azt az értéket, amit ők hoztak létre. A kiállító művészek szerepel Kanyó Zsolt paraatléta is, aki a londoni olimpiára készül. A nemes cél eléréséhez szervezünk adománygyűjtést. Kiállítunk festményeket, valamint több vak emberek által szőtt szőnyeget is.”
A kiállítás megnyitóján Pindroch Csaba egy verssel lepi meg a közönséget. A színművész több olyan eseményen vett már részt, amelyen a jótékonyság volt a központban, azonban ezt nem kötelességnek vagy munkának fogja fel, hanem egy gesztusnak, melyben nem csupán ad, hanem ő maga is kap cserébe.
„Egy ismerősöm kért meg, hogy mondjak el egy verset a kiállítás megnyitóján, és természetesen örömmel fogadtam a meghívást. Többször voltam már ehhez hasonló rendezvényen, és mindig szívesen teszek eleget a megkereséseknek, ugyanis ez nem arról szól, hogy én adok magamból valamit, hanem egyben kapok is: tanulok és olyan élményeket szerzek, melyektől a saját életem is jobb lesz. Szerintem az ember életében az idő a legnagyobb érték, és ő maga dönt arról, hogy mire fordítja ezt az értéket. Én nagyon szívesen fordítom az időmet – és ezzel együtt ezt az értéket is – az ilyen ügyekre” – árulta el Csaba. – „Azért nem mondom azt, hogy a fogyatékkal élőkön szeretnék segíteni, mert szerintem ezek az emberek nem fogyatékosabbak, mint mi. Mindenkinek van olyan képessége, amelyben erősebb, és olyan, amelyben gyengébb. A fogyatékosság viszonyítás kérdése, hiszen lehet, hogy egy nálam okosabb ember szemében én is fogyatékos vagyok. Nem teszek különbséget az emberek között, hiszen nincs miért: mindenki a saját képességei szerint éli az életét.”
A Mozdulj! Egyesület kiállítása február 4-től tekinthető meg az Aranytíz Művelődési Központban.


