Folytatódik a Trafó-konferencia
A konferencia folytatásának oka, hogy szervezők úgy gondolják: a döntés előkészítésekor szervezett találkozó hasznos volt. A pályázat elbírálása után az új vezető, Bozsik Yvette és csapatának meghívása, a velük való párbeszéd ismét hozzájárulhat a kortárs művészet helyzetének közös alakításához. „A Trafó valamennyiünké, a mi adónkból működik, fontos tehát, hogy újfajta nyilvánosságot kezdeményezzünk, a szakemberek elmondják a véleményüket” – áll a rendezvény szervezőinek sajtóközleményében.
Előzmények
2012. január 16-án Tarlós István, Budapest főpolgármestere Bozsik Yvette táncművészt nevezte ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza élére. A táncos-koreográfus 2012. július 1-től 2017. június 30-ig vezetheti a Trafót. Ezzel a döntéssel a Trafó történetének első tizenhárom éve lezárul.
Fórum és konferencia
A február 21-én 12 órakor kezdődő konferencián a szervezők az egyéni felszólalásokon túl lehetőséget kívánnak biztosítani a Trafó Kortárs Művészetek Háza leendő igazgatójának, Bozsik Yvette-nek és csapatának, hogy elképzeléseiket részletesebben ismertessék, továbbá, hogy a szakma jeles képviselőinek megfogalmazott kérdéseire válaszoljanak. Bozsik Yvette a számára szóló hivatalos meghívót január 28-án kapta a konferencia szervezőitől. Válaszát várják.
A konferencia előadói, szervezői: Fuchs Lívia tánctörténész, főiskolai tanár (Magyar Táncművészeti Főiskola); Gáspár Máté kulturális menedzser, művészeti és kulturális programigazgató-helyettes (OSI); Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője; György Péter esztéta, médiakritikus, egyetemi docens (ELTE EMC); Inkei Péter, a Budapesti Kulturális Obszervatórium igazgatója; Mélyi József művészettörténész, egyetemi tanár (Magyar Képzőművészeti Egyetem); Szemerey Samu építész, urbanista; Vályi Gábor szociológus, egyetemi adjunktus (BMGTE MOKK); Végső Zoltán zenekritikus (Élet és Irodalom).
A rendezvény házigazdái minden, a Trafó pályáztatása kapcsán eddig véleményét a nyilvánossággal megosztó szakmai hozzászólót meghívnak és várnak. Az eseménnyel kapcsolatban minden aktuális információ elérhető a konferencia Facebook-oldalán: http://www.facebook.com/events/180275402073881/
Háttér – történeti áttekintés
A Trafó Kortárs Művészetek Háza Szabó György kezdeményezésére 1998. október 5-én nyílt meg. Szabó és csapata sikerét mutatja, hogy munkájuknak köszönhetően az intézmény a nemzetközi kortárs kultúra fontos igazodási pontja lett.
Hála a világos vezetői koncepciónak és az egymásra épülő évadok programozásának a ma már európai hírű intézmény jelentősége azonban nem pusztán a nemzetközi előadó-művészeti, médiaművészeti és képzőművészeti kezdeményezések magyarországi bemutatásában áll. Az elmúlt tizenhárom évben ugyanis a Trafónak épp ilyen fontos szerepe volt a hazai független táncos, színházi, zenei, képzőművészeti és interdiszciplináris előadások bemutatásában, csapata pedig döntően közrejátszott abban, hogy ezen produkciók legjobbjai be tudjanak kapcsolódni a nemzetközi művészeti vérkeringésbe.
Az elmúlt több mint egy évtizedben számtalan világhírű művész és társulat produkcióját láthatta itt a magyar közönség. Nemzetközi csapatok közül kizárólag a Trafóban lépett fel többek között a DV8, a CircusCirkör, Akhram Khan, William Kentridge, Meredith Monk, az Anthony and the Johnsons, Julee Cruise, a Cocorosie, de itt volt látható Magyarországon először a Rimini Protokoll, Alvis Hermanis és Heiner Goebbels is. Olyan világhírű hazai alkotók is intézmény legfontosabb együttműködői közé tartoztak, mint – többek között – Mundruczó Kornél, Schilling Árpád és a Krétakör vagy Frenák Pál és Társulata, illetve a fiatalabb csapatok közül például Hód Adrienn, a Tünet Együttes vagy Horváth Csaba és a Forte Danse.


