Kalapos fesztivál, avagy a Sárkány vége és eleje
Az első nap után úgy tűnik, mindenben igaza volt és lehet.
Az újonnan épített, nemrégen átadott Várostörténeti Sétányon a sárkányölés míves, helyenként már-már monumentális, máskor sarokban szerénykedő relikviái meseszerű stációkra osztják a falakkal határolt utcát, amely a végén a nemrég felújított római katolikus templom impozáns látványába nyílik és válik nevében is fesztiváltérré.
Pénteken délután 6 óra körül a Kuckó Művésztanya Utcaszínház szajhái, kikiáltói, boszorkányai és parasztjai, valamint a szelíd motorosok dobhártyaingerlő tucatja innen indították a fesztivált, dobbal, síppal, hangos vonulással, a Báthori István Múzeum kertjébe vonultukban egy valamikor volt világ színességét eleinte csak mutogatva, később a kertben a nézőkkel elegyedve működtetve is a sok száz éves figurákat. Szász Zsolt megnyitója után rövid időre az időjárás vette át az irányítást: előbb az eső verte be a kiállításra kevésbé kíváncsiakat is a Múzeumba, ahol a játszók által megelevenített kor tárgyai tehették otthonosabbá a játékos időutazást, később az UtcaSzak Társulat Folytassátok című produkcióját hozta nehéz helyzetbe ugyanez az eső: nekik a Múzeumkertból egy ideiglenesen épített kocsmaszerűség néhány sárral feldagadt, hasznos négyzetméterére kellett szorítaniuk különös vásári előadásukat.
Simon Balázs keze nyomán született munkájuk egy játékos ajánlat a nézők számára: három jelenetet játszottak el egymás után, azt egy ponton a rendező megszakította, a nézők címet adtak egyenként a jeleneteknek, majd szavazással a három közül egyet kiválasztottunk, és azt a történetet – Simon Balázs villámhangszerelésében – nézői ötletek alapján fejezték be. A jelenetek mindennapi emberek mindennapi vagy éppen nem mindennapi pillanatai egy borsodi falu lusta férfiairól, két balek műkincstolvajról és egy Havanna lakótelepi családi ramazuriról. Aki még ilyet nem látott, annak számára az első pillanatokban némiképpen reménytelennek látszott, hogy ebben a kényelmetlenül szűkös, meleg és levegőtlennek érződő sátorszerű térben ebből bármi nem kínos dolog születhetik, azonban mind a jelenetek tömör világossága, mind a játszók kissé elemelt hangú, érzékletes játéka, illetve főként Simon Balázs egyszerre egzaltált és figyelmes moderálása hatására a dolog egyszer csak elkezdett működni. Eleinte inkább csak a kisgyerekek vették a lapot, és adták a címeket, a történet lezárásához való ötletelés azonban már minden korosztályt, minden jelenlévőt megmozgatott. A választás a Havanna lakótelepi történetre esett (nem kis részben talán a cím miatt, amit egy pár éves forma hang mondott az akkor még működő hangosbeszélőbe: Apa pipa), amelynek befejezésébe a kezdeti apa megveri a fiát-ötlet végül odáig ért el végső dramaturgiaként, hogy az egymással veszekedő apába és a fiúba villám csap, ami miatt kicserélődik a személyiségük, a családból eltűnt anya vámpírként tér vissza, miközben a lányát egy sárkány ragadja el, majd jön egy tornádó és mindenkit elpusztít.
A produkció utáni lelkesült tapsok megmutatták, hogy az emberek szeretnek és tudnak is játszani, legalábbis abban az esetben, ha azok is tudnak, akik velük próbálnak. Simon Balázs és az UtcaSzak Társulat ebben az esetben nem csupán játszani és játékba vonni tudott, de szemmel láthatóan sok-sok átgondolt szakmai munka volt abban, ahogy a kezdeti, esőtől lelombozottság bágyadt állapotából a „forró szék” drámapedagógiai tradíción keresztül eljutottunk végül a valódi játékig.
Ahogy a Folytassuk az időjárás és a technika ellen kellett küzdjön, addig az új-zélandi Kim Potter a nyelvidegenség ellensúlyát kellett ledolgozza angol nyelvű vásári attrakciójával Kelet-Magyarországon. A római katolikus templommal a hátterében hasonló ütemben indult el a zsonglőrködésből és one man show-ból összeálló egyszemélyes mutatvány, azonban a tapsoltatások és olléztatások között egy varázsos zsonglőrmutatvány, a nézőkre való azonnali és szellemes reagálások, egy Eszter nevű néző bevonása és bevonódása, egy idétlen szabadulószám, a sok-sok szöveg és bizarr mozdulat végül maga köré gyűjtötte a maga több száz, szemmel láthatóan elégedett nézőjét és többezernyi olléját.
Bár másféle iskola felől érkezett, másféle hatások mentén működik a Comedy Circus, mint az UtcaSzak Társulat előadása, és talán inkább az azt követő látványos, tüzes-táncos lebegő akrobatikához áll közelebb, bármely színházszerető és vásári sokadalomtól nem idegenkedő ember számára izgalmas élmény tud lenni mindenféle nyelvi akadályok, valamint egyenetlen lendülete ellenére.
A XIX. Szárnyas Sárkány Hete első napja után úgy tűnik, hogy megszorított derékszíjjal (és programszámmal) bár, de azt a bizonyos szükséges munkát eddig nem spórolták el tőlünk Nyírbátorban. A vörös sárkány vásári maszkos bábjának a mondavilág logikája alapján nem lesz jó vége, a Szárnyas Sárkány fesztiválnak pedig nem lesz vége Dózsa György hite szerint, és hogy milyen véget ér az idei Fesztivál, az még két napon múlik. Mindenesetre jól kezdődött.
Török Ákos
Nyírbátor
