Könyv+színház

Két kötettel gazdagodott a Ruszt József életművét bemutató sorozat


2012. január 28., 11:00

A Ruszt József életművét bemutató sorozat következő – most megjelent – két kötetének könyvbemutatójára február 8-án este fél 8-kor kerül sor a Stúdió K Színházban.

Felolvasnak: Gálffi László, Fodor Tamás és Vándorfi László. A rendezői pálya első két évtizedét (1962–1972, illetve 1972–1981) bemutató két kötetet Forgách András, Nánay István és Tucsni András ismerteti.

Images_11634
A Ruszt-életműsorozat kötetei

A Ruszt József munkásságának első évtizedét bemutató könyv (Debrecen – Universitas Együttes 1962–1972) fülszövege ezt idézi a rendezőtől: „Szeretnék hadat üzenni a naturalista színháznak! Grotowski az egyik utolsó védangyala volt annak a Szerelemnek, amit a köznyelv színházként emleget. Számomra ez a Szerelem cselekvő gondolatot, közösség teremtő rítust jelentett. Nem tudtuk, hogy kezdettől fogva megfigyelés alatt álltunk. Nem a programunk volt cenzúra alá vetve, hanem mi magunk, akik a programokat csináltuk és azok, akiknek csináltuk.”

„Az anyag iránti szerelmem lehet az oka, hogy legtöbbet nem a darabbal, hanem a színészeimmel foglalkozom, meg a térrel, a »helyből« teret alkotó fénnyel, az egy-egy elmozdulásból képet teremtő mozgástörvényekkel. Miért akarom mindenki titkát megfejteni? Nem. Nem mindenkiét. Csak azokét, akiket szeretek, akik kellenek nekem, akiknek szükségük van arra, hogy titkaikat kizenéljék, kifaragják, kijátsszák magukból” – idézi a rendezőt a Kecskemét – Gábor Miklós – Nádasdy Kálmán 1972–1981 című kötet fülszövege.

A Ruszt-sorozatot a Ráday Könyvesház jelenteti meg.

0 hozzászólás