Nézőművészeti Főiskola: 200!
„Az előadás valamikor a közeli jövőben játszódik, amikor már senki nem jár színházba – áll az előadás színlapján. A nézők elszoktak a színháztól, mert kényelmetlennek találták; egy ideig megpróbáltak úgy viselkedni a színházban, mint a moziban, vagy otthon a tévé előtt, de ebből rengeteg konfliktus fakadt. A színészek egyre többször keveredtek velük vitába, sokszor leállt vagy félbeszakadt az előadás, míg az egyik Hamlet előadás alatt a címszerepet játszó színész Yorick koponyájával fejbe dobta az egyik popcornozó nézőt. Az igazi tragédia azonban egy Cid előadáson következett be, mikor két felbőszült statiszta a nézők közé hajított egy másfél mázsás kandelábert – négy halott, tizenöt sebesült. A kormány bezáratta az összes színházat. Ennek már három éve. Itt az ideje az óvatos nyitásnak. A Kultuszminisztérium prevenciós alapja létrehoz egy felsőfokú oktatási intézményt, mely diplomás nézőképzéssel foglalkozik. A diploma tulajdonképpen egyfajta jogosítvány, ami igazolja, hogy tulajdonosa alkalmas a színházban rá váró fokozott pszichikai és fizikai terhelés elviselésére."
A folyamatosan változó, mindig új és új apróságokkal bővülő Nézőművészeti Főiskola az eltelt majdnem 8 évben kultuszelőadás lett. A Krétakör Színház átalakulása után is műsoron maradt, bejárta az egész országot, de „valódi otthona” a Centrál Színház emeleti kisszínháza lett – hiába csak „befogadott” előadás. A Nézőművészeti egy színházi formává és alkotóközösséggé vált, ugyanez a csapat hozta létre a Magyar a Holdon című produkciót (az egykori szombathelyi Kamara Savariával és ugyancsak a Jászai Színházzal közösen), majd különböző formációkban újabb előadásokat is. A darabot pedig időközben – más rendezésben – bemutatták Erdélyben és Németországban is.
„Mi vagyunk a növendékek, Mucsi és Scherer a tanárok, Katona pedig a tanársegéd. Ebből először is két óra felhőtlen mulatság ered, a három ember ugyanis úgy belakja a színpadot, mintha legalább húszan tartózkodnának rajta. Gátlástalan, ám fegyelmezett és pontos jellem- és helyzetkomédia. Kiválóan térképezi fel és gúnyolja ki a tanári attitűdök kliséit, fantasztikus érzékkel teszi nevetségessé a színház, a befogadás köré szőtt közhelyes gondolkodás frázisait. Tudományt generál a tudománytalanból, kultuszt varázsol a semmiből, össze nem illő dolgokat próbál összehangolni, megkísérli megvalósítani a lehetetlent, majd amikor rájön, hogy ez sehová sem vezet, még fékevesztettebben tombol” – írtuk az előadásról.
A 200. Nézőművészeti Főiskola a Centrál Színház Kisszínházában látható, szombaton este 7 órától – az előadásra minden jegy elkelt. A kétszázegyedikre egy hónapot kell várni: február 26-án délután 3 órától lesz, ugyancsak a Centrálban.
>>> Időpontok, színlap, jegyvásárlás az előadáslapon
>>> Egy nézőtanonc feljegyzései a jövőből – írásunk az előadásról


