„Shakespeare-szeminárium” és maratoni tánc a Vígszínházban
A Vígegyetem-sorozatban „Shakespeare-szemináriummal”, következő bemutatójához kapcsolódva pedig maratoni táncpróbával várja februárban közönségét a Vígszínház.
Február 13-án, hétfőn este 19 órától hajnali 3 óráig nyilvános maratoni táncpróbára várják a nézőket a színház következő bemutatójához, A lovakat lelövik, ugye? című produkcióhoz kapcsolódva.
A Horace McCoy amerikai író híres regényéből készült új színpadi változat próbái már folynak. Az Eszenyi Enikő rendezte darab a mai Magyarországra helyezi a történetet, kihasználva, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet összecseng az eredeti mű alaphelyzetével, az 1935-ben megjelent regény ugyanis a nagy gazdasági világválság idején játszódik.
A történet szerint egy fürdőhelyen maratoni táncversenyt rendeznek, ahol a nyeremény reményében éjjel-nappal, a kifulladásig táncolnak a párok. A szörnyű fizikai fáradtság, a gyilkos testi-lelki hajsza közben emberi sorsok villannak föl, barátságok és szerelmek története bontakozik ki.
A színészek és a színház műszaki dolgozói vállalták, hogy részt vesznek egy maratoni nyilvános táncpróbán, azért, hogy megtapasztalják a fizikai fáradtság különböző szintjeit, és hogy átéljék, milyen érzés rövid szünetekkel, több órán át megállás nélkül táncolni. Az ezen az estén szerzett tapasztalatok és élmények beépülnek az előadásba, gazdagítják a színészek játékát. A szünetekben – ahogy az eredeti versenyen is – a közönségnek lehetősége lesz arra, hogy a színészekkel beszélgessen.
Az eseményre 1000 forintért válthatnak jegyet az érdeklődők, akik bármikor, bármilyen hosszú időre bekapcsolódhatnak a rendezvénybe.
A lovakat lelövik, ugye? című előadásban a Vígszínház szinte teljes társulata fellép, a koreográfus Duda Éva, a díszlet Füzér Anni, a jelmez Bartha Andrea munkája, a produkció zenei vezetője Dinyés Dániel.
MTI


