Találkozó, ahol beszélgetni lehet: indul a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle
Nézz egy nagyot! – ez lesz a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle mottója. A május 2. és 10. között a Marczibányi Téri Művelődési Központban zajló fesztiválról szerdán tartottak sajtótájékoztatót.
A diplomák mellett az idei évben a következő támogatók díjainak odaítéléséről dönt a zsűri: Nemzetierőforrás-minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Budapest II. Kerületi Önkormányzat, az ASSITEJ Üveghegy-díja és a Millenáris által felajánlott különdíj.
A Szemletanács képviseletében Szakall Judit fejezte ki abbéli örömét, hogy a Szemlére jelentkező társulatok számának emelkedéséből, a szakmai- és médiaérdeklődés fokozódásából végre kirajzolódni látszik az a kezdetekben felvázolt cél, hogy mindenhol, ahol gyerekek számára színházi előadást szerveznek, a minőségi elvárások kerüljenek a legelső helyre.
Fodor Tamás, a zsűri tagja fontosnak tartja azokat a szakmai beszélgetéseket, amelyekre minden nap sor kerül majd az előadásokat követően: „Találkozó, ahol beszélgetni lehet, ami nagyon fontos, és mostanában nem szokás.” Remélhetőleg a fesztiválnak köszönhetően azok a döntéshozók is felfigyelnek a gyermekszínházi előadások fontosságára, akiknek támogatásától függ ezeknek a produkcióknak a létrejötte, a társulatok működése.
Pályi János – szintén zsűritag – nagyon jó lehetőségnek tartja, hogy a Szemle során, olyan fontos és építő véleményekkel ismerkedhetnek meg a társulatok, a művészek, amelyek a szakmai fejlődés szempontjából elengedhetetlenek.
Juszcák Zsuzsa, a Szemle szervezője a kísérőprogramokra hívta fel a figyelmet: május 3-án, kedden, 18:30-tól Garaczi László és Sándor Csilla lesz a Kex és Tea sorozat vendége. 6-án, pénteken, 17 órától Színházpedagógia Magyarországon címmel színház-pedagógiával foglalkozó alkotók, társulatok, csoportok találkozójára kerül sor, a beszélgetés moderátora: Kaposi László. Május 7-8-án, szombaton és vasárnap, 10-17 óráig a Márkuszínház Ludibundus családi játszóháza és a Tintaló Cirkusz ingyenes programmal várja a gyermekes családokat. Május 10-én, kedden, délután 2 és 4 óra között szakmai fórumot tartanak közművelődési szakemberek részére, A megrendelő felelőssége címmel.
A fesztiválzáró ünnepségre és a díjkiosztóra május 10-én, kedden 16 órakor kerül sor.
>>> A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle programja


